Aki nem ismeri a kék sünit, Sonicot, az vélhetőleg soha nem érdeklődött egy kicsit sem a videójátékok iránt, de az utóbbi években még a mozikat is elkerülte. A Sega ikonikus figurája szinte már egyidős a konzolokkal, Mario méltó vetélytársa volt, egészen addig, míg a cég át nem állt a multiplatform játékok fejlesztésére, onnantól pedig a bajszos vízvezeték-szerelő és a sportcipős süni között már nem is volt akkora feszültség. És bár Mario ezúttal nincs jelen, Sonic pajtásai annál inkább felsorakoznak a rajtvonalon, hogy egy családi- és gyerekjáték során mérkőzzenek meg, rendhagyó, mégis ismerős módon.
Sonic Super Teams
- Partner/kiadó: Zygomatic
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív/kooperatív
- Játékosok száma: 2-4 fő
- Játékidő: átlagosan 20-40 perc
- Korcsoport: 7+
- Nehézség: 1/5
- Ára: a játék 30 fontért, nagyjából 13 500 forintért rendelhető
Ami tuti, az ziher, szokták volt mondani, de leginkább az biztos, hogy ha a gyerek meglátja a dobozt, akkor egyből nekiáll kikönyörögni magának egy példányt, elvégre a doboz ügyes kis kivágásokkal érkezik a boltok polcaira, avagy egy-egy mini már eleve ott mosolyog, hogy “Szia, Sonic vagyok, akarsz velem játszani?!” És persze, naná, amíg nincs konyhakés a kezében, ki ne akarna játszani Sonic-kal? A kisebb méretű dobozban pedig több pajti is ott szerepel, mindegyik egy kis festett minivel, akik aztán felsorakoznak a verseny alapját nyújtó pályán, hogy egy közös futam képében jól megmérkőzzenek egymással.
Mindenki mindenkiért… és mindenki ellen
A hangsúly ugyanis a kártyákon van, amiből mindenkinek jut hat. És bizony minden kártya 1 csapatnak ad lépéseket, a csapatok (2 fő mindegyikben) közül pedig mind egy-egy játékoshoz tartozik. Mivel a résztvevő csapatok kártyáit összekeverjük a setup során, simán előfordulhat, hogy bár személy szerint a kék csapatot irányítom, csak kettő hozzájuk tartozó lap kerül a kezembe, míg a többi más színekhez köthető. Ezért fontos az időzítés. A saját körében ugyanis mindenki egy kártyát dob el, majd az annak megfelelő színű csapat egyik tagjával lép a lapon lévő számnak megfelelően. De! A mezők változó tulajdonsággal rendelkeznek, ráadásul sok esetben két sávra oszlanak, ami mindenféle hatást eredményez. Éppen ezért érdemes először megnézni a lehetőségeket, majd saját előnyünket növelve vagy egy ellenfél csapatát lassítani, vagy egy saját versenyzőnket előbbre juttatni.
Mik az opciók? Nos, eleve mindig az aktív játékos dönt arról, hogy a léptetett figura két sáv közül melyiken fejezze be a mozgását. Aki például tüskén fejezi be a kört, az legközelebb csak egy mező távolságra jut, függetlenül a kijátszott lap értékétől. Aki egy hurokban fejezi be a mozgását, az visszakerül a hurok kiindulópontjához. De aki gyűrűket tartalmazó mezőre lép, az legközelebb duplázza a lépésszámát. És akkor még ott vannak a bónusz-ikonnal ellátott helyszínek, amikre érve bónuszlapot húzhatunk, éppen úgy, mint amikor a húzópakliból kerül elő az egyetlen bónusz-jeles kártya – ennek hatására azonban mindenki húzhat, nemcsak az aktív játékos. És a bónuszlapok természetesen további hatásokat biztosítanak. Semlegesítik a tüskéket, extra lépéseket adnak és a többi, ezzel is megavarva a mezőnyt, izgalmasabbá téve a versengést. Ha pedig valaki csapatának mindkét tagja beért a célba, az meg is nyeri a versenyt.
Sonic-rajongók előnyben!
Igen, ahogyan az a szabályok rövid összefoglalójából is látszódik, ez egy egyszerű versenyzős játék, aminél a szerencse is meghatározza a lépéseket, de igazából van némi taktika is abban, hogy melyik lapot használjuk, majd annak hála melyik karakterrel lépünk. Ez a duplázás adja meg a játék sava-borsát, már persze a téma mellett. Elvégre kimondottan izgalmas helyzeteket szül, hogy akár hat lap közül választva léphetünk saját előnyünkre vagy más kárára, és ezen belül is van 2-2 választásunk. Természetesen (főleg kisebbekkel) játszhatunk abszolút családbarát verzióban, igazából azt szem előtt tartva, hogy mindenki előre haladjon, nem direkt nehezítve mások dolgát, de úgy részben a játék lényege vész el, így ez kimondottan csak olyan esetben javasolt, ha nem cél a konfrontáció és a versenyzés manipulálása egy-egy “piszkos” eszközzel. A bónuszkártyák ráadásul védelmet is nyújtanak, ezzel is csak jobban elmélyítve a játékot, már ha ebben az esetben beszélhetünk mélységről. De végülis miért ne? Hiszen nemcsak dobunk/kijátszunk és lépünk, itt azért jóval többről van szó, és emiatt a játék is izgalmasabb. De még ha unjuk is, akkor is ott vannak a minik!
Igen, ahogy említettem, a Sonic Super Teamsen nagyon sokat dob a téma, ahogy a megvalósítás is. A kártya- és a táblaminőség teljesen átlagos, sőt ma már inkább csak jobbat szoktunk kapni, viszont aki szereti Sonicot, az eleve le fog csapni a játékra, és akkor még ott van benne a nyolc darab kis figura, akiket aztán a polcra is simán ki lehet tenni. A gyerekek imádni fogják, de még a játékosabb, gyűjtői szenvedéllyel megáldott felnőttek is, miközben a játékmenetre sem mondhatjuk, hogy rossz lenne, mert rendelkezik annyi befolyásolással és stratégiával, amennyi szükséges egy ilyen versenyzős társashoz. Mindennek eredményeképpen nehéz lenne bárminemű komolyabb negatívumot nyilatkozni a társasról, ami értelemszerűen nem a vérbeli gamereknek, profiknak és stratégáknak szól, célját pedig nagyszerűen teljesíti. Ha esetleg a karakterek saját képességgel rendelkeznének, esetleg az anyagminőségen is sikerült volna csiszolni, akkor maximális lenne a boldogságunk. Gyerekes családoknak és rajongóknak azonban így is ajánlott, hiszen egy-egy verseny pont olyan gyors, mint ahogy Sonic száguld végig a virtuális pályákon.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Zygomatic-nak! A Sonic Super Teams csak egyszerű szabályainak megértéséhez igényli a nyelvtudást, rajongói fordításról nem tudunk.)
