Nyomtass és játssz: a nagy otthonmaradást elősegítendő több kisebb és nagyobb kiadó is számos új, vagy már ismert játék otthoni változatával bővítette ezen műfajt. Összeszedtük az elmúlt hetek során megjelent ilyen társasokat, melyeket saját magad állíthatsz össze otthon, (majdnem) ingyen!
Habár 2020-ban, az egyre inkább a papírmentesség felé haladó világban nem annyira magas az otthonokban található nyomtatók száma, mint egy évtizeddel ezelőtt, azért a nyomtatás maga általában többféleképpen is megoldható: munkahelyen, iskolában vagy a számos önkiszolgáló másoló, nyomtatóbolt egyikében. Nyomtatni a társasjátékok világával kapcsolatosan számtalan dolgot lehet: a használat során megtépázott szabálykönyvet, segédlapokat a dolgok észben tartásához, vagy akár komplett társasjátékokat is. Ezekben a nem éppen mindennapos időkben utóbbinak pedig több okból is oszthatnak lapot, hiszen a futár sem rögtön ér oda az emberhez az aktuális szerzeményével, sőt gyűjteményünk darabjaira is rá lehet unni. A közelmúltban számos új print & play lehetőség nyílt meg: igyekeztünk összeszedni ezen friss darabok közül párat, ami kiváló támasz lehet az ünnepek és hosszú hétvégék átvészeléséhez!
ROLLING REALMS
- Műfaj: roll-and-write
- Letöltés
Jamey Stegmaier napjaink egyik legismertebb és legaktívabb alkotója, akit nem övez azért egyöntetű szeretet, hiszen leghíresebb munkái, a Scythe, vagy épp a közelmúltban kiadott Korkép bizony nem éppen barátcsináló művek, hiszen pár húzással szó szerint teljesen el lehet lehetetleníteni a másik haladását. Érdemei azonban vitathatatlanok, ahogy lelkesedése és elszántsága is, hiszen az általa vezetett kiadó – a Stonemaier Games – feje elképesztően aktív, ha a vevőkkel, érdeklődőkkel való kapcsolattartásról van szó, legyen az YouTube-videósorozat, Instagram-bejelentkezés, vagy heti Facebookos, élő helyzetjelentés. Utóbbiban debütált a Rolling Realms is, amit Jamey egyetlen hétvége alatt álmodott meg, és azóta is folyamatosan dolgozik rajta. A csupán egy lapot használó játék vérbeli roll-and-write, azaz csupán kockára és egy tollra van hozzá szükség, a cél pedig a lehető legtöbb pontszám megszerzése a mezők kitöltésével. És milyen mezők ezek? A játéktér a Stonemaier kiadású társasok világát használja, azaz megtalálható rajta a Wingspan, a Viticulture, a Korkép, a Charterstone vagy akár a Scythe is, ezek mindegyike pedig egyedi feltételekkel rendelkezik – van, amit sudoku-szerűen lehet csak feltölteni, de akad olyan is, ahol az egymás melletti mezőkbe nem kerülhetnek ugyanolyan eredmények. Ezen világokból körönként csak 3 választható, minden körben 2 kockát kell dobni, és az aktuális szekciókat kitölteni. Bizonyos területek esetében csupán az egyik kocka eredménye használható, máshol mindkettő. A trükk ennek, na meg a bónuszfeltételeknek a kiaknázása, melyek révén extra pontokhoz és további segítségekhez lehet jutni. A játék összesen kilenc fordulón át zajlik, és akár egyedül is neki lehet esni – bonyolultságáról árulkodik az, hogy a részletes szabályzat a lap ugyanazon oldalán található, ahol a játéktér: kár lenne kihagyni!
SZERELMES LEVÉL: SENDER
- Műfaj: kártyajáték
- Letöltés
Idei áprilisi tréfának indult, végleges játék lett belőle. A Szerelmes levél egy itthon is rendkívül népszerű, különleges kártyajáték, melyben egy összetört szívű hercegnő kegyeit kell keresni egy szerelmeslevél eljuttatásával. Az egyszerű ötletből mára egy kisebb birodalom lett, számtalan tematizált változat (Hobbit, Lovecraft) született, így látszott, hogy bőven van tartalék a témában. A Love Letter: Sender is a világok találkozásából született, hiszen a hercegnők és a lovagok világát napjaink online randizásával sikerült összehozni, így a kártyák teli vannak viccesebbnél viccesebb szövegekkel, emojikkal, szelfiző karakterekkel. A print & play játékok közül is kiemelkedik szépségével és relatív egyszerűségével is. A házi legyártása során 21 kártyát kell kinyomtatni és kivágni, na, meg az aprócska formátumú, egyszerű szabálykönyvet, és ha sikerül keríteni mellé 13 tokent – ez igazából bármi lehet – és egy zsákot, már indulhat is a modernizált hódítás.
FROSTGRAVE
- Műfaj: wargame
- Letöltés
Habár 8.1-es BoardGameGeek értékelése azt sejteti, hogy az eredetileg 2015-ös Frostgrave nemcsak jó, de ismert játék is, valamiért mégsem szerepel impozáns helyen a játékok vagy a tematikus listák egyikén sem. Az Osprey Games kifejezetten egyszerű, rendkívül hangulatos kockadobós, wargame műfajú darabja a remekül kinéző, professzionális festés után kiáltó minifiguráinak seregével tud gyakorlatilag bármekkora asztalt befoglalni, de akit ez, esetleg a játék beszerzésének nehézsége/költsége tántorított el attól, hogy fejest ugorjon ebbe a háborúba, most (2020. április) teljesen ingyen és hivatalosan is beszerezheti a szabálykönyvet és az egyszemélyes küldetéseket tartalmazó függeléket. Habár ez nem egyenértékű a teljes játékváltozat kiváló tálalásával, a minifigurák szerencsére bármivel helyettesíthetők, ráadásul a szabálykönyv mellé bezsákolható egy mini-kiegészítő is. A Frostgrave: Dark Alchemy három felvonásból álló kampányának akár két játékos is nekieshet (kooperatív módban), megosztva a fagyos kalandokat.
XENOSHYFT
- Műfaj: kártyajáték
- Letöltés
A frissen elérhető roll-and-write játékok repertoárjának legmonumentálisabb darabja vitathatatlanul a XenoShyft. A Zombicide alkotójának 2015-ben debütált sorozata egy olyan kooperatív élményt nyújtott, melyben a pakliépítés révén kellett egy bázist megvédeni a hordában támadó idegenek támadásától. A később folytatással/kiegészítéssel bővült franchise számos módon mélyítette el az egyszerű játékmenetet – és ezen elemek többségének lehámozásával született meg a jelenleg ingyenesen elérhető, otthon nyomtatható változat, amely már csak azért is figyelemre érdemes, mert a XenoShyft beszerzése a közelmúltban finoman szólva is nehézzé vált, hiszen szinte teljesen eltűnt a polcokról. Erre, na, meg az érdeklődésre való tekintettel tölthető le az „ingyenes” verzió, amely szabálymódosításokkal és bizonyos elemek elhagyásával egyszerűsítette a belépést a XenoShyft-univerzumba, amit egyedül vagy akár négy másik játékossal is fel lehet fedezni. Az előkészületek ehhez viszont azért sokáig fognak tartani, az 56 oldalas PDF fele a komponensekből áll, a kinyomtatandó elemek többsége pedig több hektoliter tintát dönt magába, mielőtt kimászik a nyomtatóból, de a végeredményért remélhetőleg megéri ez a kisebb áldozat.
KORINTHOSZ
- Műfaj: roll-and-write
- Letöltés
A Corinth kicsit kilóg a sorból, hiszen egyáltalán nem új vagy ismeretlen játékról van szó. A hazánkban Korinthosz néven futó, a Day of Wonder kiadó kínálatát erősítő bevezető stratégiai játékban a játékosok kereskedőket alakítanak, akik hat különböző áruból próbálják a legjobbat megszerezni és azokat értékesíteni, megpróbálva a legismertebb kereskedővé válni. Ezt minden játékos kockákkal teheti meg: a kockadobás eredménye dönt arról, hogy mely akció használható, és az mennyire bizonyul hatékonynak, így a lehetőségek körről körre változnak. A Korinthosz dobozos változata egyszerű, de rendkívül tetszetős játéktáblával, 12 kockával és egy központi táblával hozza mindezt tető alá, de a jelenlegi helyzetre való tekintettel a Day of Wonder elérhetővé tette ennek otthon is kinyomtatható változatát, melynek használatához a nyomtatást követően már csak 12 darab hatoldalú kockára lesz szükség. Habár ez látványban egész biztos nem tud felérni az eredetihez, de próbának kiváló lehet: ha tetszik, akkor mindenképp ajánlott a remek hazai változat beszerzése!
Vampire: The Masquerade – Vendetta
- Műfaj: kártyajáték
- Letöltés
A Kickstarter-célok elérése általában ritkán nem szokott sikerülni egy-egy nagyobb kaliberű játék esetében, sokkal inkább a túljelentkezés a jellemző. Ha pedig a kultikus Vampire: The Masquerade-univerzumról van szó, egyáltalán nem meglepő, hogy az érdeklődés hatalmas. A Vendetta esetében például annyira nagy volt, hogy a 40 000 eurós cél helyett a kampány lezárásának pillanatában 217 000 euró gyűlt össze, ezzel biztosítva az olasz gyökerű Vampire-játék megjelenését. És van is miért lelkesedni. A Vendetta Chicagóba kalauzol, a Camarilla-klán észak-amerikai koronaékszerébe, ahol a vérfarkasokkal vívott véres harc során Kevin Jackson herceggé válva uralja a várost, a háttérben azonban már megindult a trónfosztás folyamata… Neked is ebben a titkos háborúban kell részt venned a 3-6 főt támogató, körülbelül 30 percen át tartó, aszimmetrikus kártyajáték során, ahol a stratégia, a következtetés és a blöffölés triója dominál. Minden játékos egy általa választott vámpírklánt képvisel, és ennek tagjaként kell annyi befolyást összeszedni, amely már elegendő a hercegi cím és ezáltal a város megszerzéséhez. A Vendetta egyszerűbbnek tűnő játékmenetéhez pazar tálalás társul, és a tervezett decemberi megjelenésig nem is kell várni rá: a kampány támogatásának ösztönzése céljából elérhető az otthon kinyomtatható prototípus (sőt, Tabletop Simulator változat is) így aki a húsvétot vámpírok társaságában ünnepelné, most megteheti!