Fiatalabb korában biztosan más is eljátszadozott a gondolattal, hogy mi lenne, ha összecsapna egy-egy ismertebb hős és néhány szörnyeteg vagy gonosztevő, vajon ki jönne ki győztesen az izgalmasnak ígérkező csatából? Nos, van olyan, aki gondolkozik ilyeneken, illetve van az, aki a tettek mezejére lép, majd képregényben engedi össze a Gonosz halott főszereplőjét (Ash) Bőrpofával, a láncfűrészes mészárossal. Vagy éppen kártyajátékot készít, hogy abban először a viktoriánus Londonban ugorjon egymásnak Van Helsing, Sherlock Holmes, Dracula és a Múmia, majd inkább veszi a bátorságot egy kozmikus váltásra, melynek során Cthulhu és bandája randalírozik kicsit a világban, mígnem valaki őket is rendre utasítja. Már ha van olyan bátor jelentkező, aki hajlandó ilyesmire.
Monsters vs. Heroes: Victorian Nightmares és Monsters vs. Heroes: Volume 2 – Cthulhu Mythos
- Kiadó: Ares Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-8 fő
- Játékidő: átlagosan 10-30 perc
- Korcsoport: 10+
- Nehézség: 1,33/5
- Ár: 14-16 USD, nagyjából 4100-4700 forint/játék
A Monsters vs. Heroes (vagy ahogy itthon ismertebb, a Szörnyek Hősök Ellen) Enrique Dueñas González 2015-ös munkája, amely egy hosszúkás, de nem túl méretes dobozban nyújt otthont a jó és rossz karaktereknek, nyomozóknak és démonoknak, akik egy nagyobb kártyapakli formájában elevenednek meg. A turpisság az, hogy a játékosok véletlenszerűen választanak oldalt a lefelé fordított frakciókártyákból húzással, majd jó és rossz szereplő egyformán jut hozzájuk, innentől pedig ők döntik el, hogy a kezükben hagyják a nem kívánt karaktert, vagy kiteszik azt az asztalra, esetleg eljuttatják másnak/dobópakliba süllyesztik.
Ez egyébként nem is olyan egyszerű feladat, mikor egyszerre mindösszesen három-három lap lehet a játékosok kezében, ráadásul amit kijátszanak, annak mindig van valamilyen sajátos képessége, amivel alaposan meg lehet kavarni a felállást. Eleinte csak ráérzéssel és puhatolózva kavargatjuk egymás között a kulimászt, majd amikor már a lépései alapján tudjuk, ki melyik oldalt képviseli, határozottabban is beleköphetünk a többiek levesébe. Merthogy mindenki megtartja magának azt az infót, hogy milyen frakciólapot húzott, azonban, ha figyelünk, elég feltűnővé tud válni, mikor valaki nem örül a rendőri jelenlétnek, esetleg a vámpír megjelenésének. Innentől egyértelmű, kinek kell a számunkra felesleges lapokat átjuttatni, amennyiben az számára sem áldás, bár azt továbbra sem tudni, hogy ellenfelünk egészen pontosan kinek a kezére játszik.
A frakciólapok a játék végén ugyanis nemcsak a saját oldal lapjainak adnak egy-egy győzelmi pontot, hanem a kiemelt karaktereknek még ráadás jutalom is üti a markát, azaz megéri begyűjteni őket, már csak azért is, mert összesítéskor az ellenséges lapokért levonás jár. És bizony alaposan be lehet kavarni a másik játékába, még akár az utolsó pillanatokban is, mikor egyetlen kimondottan jó lapot húzva átküldünk egy sereg olyan lapot az egyik ellenfelünknek, amivel lényegében már mínuszba megy a pontkészlete. Bocsánat, ez egy ilyen játék, családtagok és párok készüljenek fel az árokásásra.
A Volume 2 is ezt a stílust viszi tovább, csak éppen nem vérszívókkal, angol rendőrökkel, csábító démonokkal, hanem kozmikus szörnyűségekkel, a Mérhetetlen Vénekkel. Ami azonban az előzményben jól működött, az itt ugyanúgy remekel: elsősorban a hangulat, a nagyszerű képességek okozta agyalós harc, ami bármikor érdekes fordulatot vehet, valamint mindehhez csak hozzáad a dizájn. Jó ránézni az illusztrációkra, egy darabig csak meredünk a rajzokra, miközben latolgatjuk a lehetőségeket, majd a legváratlanabb pillanatban dobunk be egy olyan lapot, amire senki nem számít. Folyamatos az izgalom, ráadásul 3 főtől fölfelé egyre kérdésesebb, kivel és hogy szúrjunk ki. Ketten egymásra figyelve azért gyorsan kiderülnek a turpisságok, egyértelmű az is, kinek ajándékozzunk rossz lapokat, de ha már többen vagyunk, ez a mechanika még izgalmasabbá válik. Ráadásul nem is drága a két epizód, miközben minimális nyelvtudásra van csak szükség a megértéséhez. A téma kedvelőinek kimondottan ajánlott, nagyon gyors és izgalmas fillerről van szó, ami szörnyen szórakoztató.
Sword & Sorcery
- Kiadó: Ares Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kooperatív
- Játékosok száma: 1-5 fő
- Játékidő: átlagosan 60-90 perc
- Korcsoport: 12+
- Nehézség: 4/5
- Ár: 70 USD körül, nagyjából 20 000 forint, de itthon is kapható
Kickstarter-siker, dungeon crawler, számos kiegészítő kapható hozzá… szabad a gazda? Mivel van pár lehetőség a témában, összpontosítsunk az Ares Gamesre, azon belül pedig a Gremlin Project munkáira (Galaxy Defenders), így pedig máris egyértelműbb, miről van szó. Simone Romano és Nunzio Surace 2017-es alkotása ugyanis egészen különleges darab. Mert modulárisan felépíthető játékterületű fantasy dungeon crawlerből van egy rakás. Olyanból is, ami valamelyik összetevő, anyagminőség vagy sztori terén többet nyújt, esetleg már elsőre is könnyebben értelmezhető. Ilyen formán ugyanis, ha külön-külön nézzük, hogyan áll össze a játék, az szinte semmilyen téren nem hoz akkora újdonságot, olyan témákat, amik miatt klasszikussá válhatna. Mégis, onnantól, hogy beleássa magát az ember, majd leül elé, elég nehéz abbahagyni, vagy elmenni pozitívumai mellett.
De ne szaladjunk ennyire előre, pláne, hogy aki el akar merülni a játékmenet részleteiben, annak bőven van erre lehetősége, ehhez pedig nem árt némi angol nyelvtudás. A Sword & Sorcery ugyanis három füzettel rendelkezik, ebből a szabálykönyv önmagában 57 oldal, míg a missziókat és setupot tartalmazó küldetésfüzet "csak" 24, amihez még alaposan hozzáad a részletekkel bíró, párbeszédeket és körítést, valamint akciót is tartalmazó “titkos mesefüzet” a maga 40 oldalával. Ez testvérek között is több mint száz oldal, ami azért elég ijesztő, pláne első látásra. A szabályfüzet mindent rendkívül részletesen, illusztrációkkal mutat be, sorban végighaladva a hősökön, ellenfeleken, akciókon, helyszíneken és harcokon vagy éppen hatásokon. Sokat elárul az a tény, hogy a játék minden más téren is igen tartalmas: az egy dolog, hogy még a normál bolti verzióban is 28 mini lapul (a Kickstarter-változatot hagyjuk), de ehhez több mint 200 token és szintén több mint 200 kártya is tartozik.
És hogy mihez kell ennyi minden? Nos, hőseink a részletesen bemutatott setup után nekiindulnak egy kalandnak, majd nemcsak felfedezik környezetüket, lootolnak (bezony, van egy csomó kincs, a levert ellenfeleket is pumpolhatjuk és a többi), de még fejlődnek is. Van egy ötletes tárcsa, amit mindenki maga állít össze, nagyjából 5 másodperc alatt, majd ez a szintlépéseknél megváltoztatja az adott karakter jellemzőit is. Nem mellesleg minden karakter két változatban érhető el, saját extrákkal és gyengeségekkel, egyedi és közös felszereléssel, utóbbiak pedig egy csomó mindenre hatással lehetnek. Vannak még csapdák, mindenféle sebzési hatások, ellentámadások, ráadásul az akciófázisoknál is képességeink, fejlettségünk és tárgyaink határozzák meg, mit tehetünk. Arról nem beszélve, hogy mindig érhetnek meglepetések, van nappali és éjszakai fázis, ami az erőnkre is hatással van, plusz a távolságoktól függ, hogyan harcolunk és milyen támadásokat vethetünk be. Lehetőségből tehát van bőven, ahogy izgalomból is, mindehhez már csak az elmesélés adhat hozzá, amihez a füzet egyébként bőven megadja az alapot a kis mesékkel, amiket egy ügyes mesélő nagyon hangulatos módon építhet a játékba. De ha valaki egyedül állna neki a kalandnak, arra is meg van a lehetősége.
A Sword & Sorcery tehát rendkívül összetett, legalábbis elsőre, mert utána már elkezd összeállni a kép, jobban kiismerjük az opciókat, akciókat, emellett számos lehetőséget ad a játékosok kezébe. A minik nagyjából szépen kidolgozottak, bár a fegyverek nagyon könnyen elhajolnak, illetve a kártyák, lapkák és tokenek is megfelelőek. Az inzert azonban már kevésbé, szinte nincs is, legalábbis nem arra a célra, amire használnánk (The GiftForge, szólítalak! Plusz a Reichbustersre is ráférne némi rendezettség.), emellett ellenfélből is lehetne több fajta. Szomorú, hogy a Kickstarter-támogatók misszióból is többet kaptak, kiegészítőkből pedig van bőven, így lehet extrán költeni (ha komolyabban beleveted magad, az minimum 50 000, de azért az alapkiadással is elleszel egy darabig), de ezt és az inzert minőségét és kialakítását leszámítva azért sokkal inkább pozitív irányba mozdul a mérleg nyelve. Aki dungeon crawlerre vágyik, nem sok címet találhat, ami összességében nézve tényleg sokkal jobb. Az itthon is elérhető Odalent (Descent) például kicsit talán könnyebb, viszont nekem a stílusa kevésbé jön be. Más kérdés, hogy a nyelvtudás itt fontos tényező, így amíg egy hazai kiadó nem vállalja be a magyar verziót, addig kizárólag az angolul tudók (vagy ilyen játékostárssal rendelkezők) próbálkozzanak be vele.
Az Ares Games igen szép katalógussal rendelkezik, amire büszke lehet, ráadásul ez csak egy apró bepillantás volt a teljes kínálatba. A Sword & Sorcery kimondottan tartalmas kiegészítőin túl ott a horror Last Friday is, ami kimondottan ígéretes (a Péntek 13 és más kultikus slasherek nyomán), vagy éppen a rendkívül szórakoztatónak tűnő, versenyzős Divinity Derby, így ha lesz rá lehetőségünk, a későbbiekben ezeket is bemutatjuk nektek.
A játékokat köszönjük az Ares Gamesnek!
