„Túl későn született, hogy felfedezze a Földet, de túl korán, hogy bejárja a galaxist”: a 20. és a 21. század során született generációk problémájára jelenlegi ismereteink szerint egyelőre nincs megoldás (hiszen még csak a Holdra való visszatérés van napirenden, a Mars egy közeli álom), így aki felfedező szeretne lenni, annak jobbára csak egy rendkívül szűk keresztmetszet (azaz egy nagyon specializált terület) jelenthet megoldást... vagy a fantáziavilág. Az ember lehet felfedező egy videójátékban, egy hagyományos szerepjátékban vagy számtalan társasban, ahol letűnt korok, ősi birodalmak és felejthetetlen kalandok elevenedhetnek meg. A Papuában „csak” egy sziget – de az legalább a Föld egyik leggazdagabb vidéke!
PAPUA
- Partner: Kosmos Games/Devir Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-4 fő
- Játékidő: átlagosan 75-90 perc
- Korcsoport: 10+
- Nehézség: 2.88/5
- Ajánlott ár: 40 euró, körülbelül 15 000 forint
A szigetre jellemező páratlan változatosság pedig alapvetően a Papuában is visszaköszön – egyetlen műfajba például szinte lehetetlen besorolni. Egyszerre munkáslehelyezős, kockadraftolós, kollekciógyűjtős és licitálós, ráadásul ezen mechanikák egy jelentős hányadát a játéktábla adott részeire exkluzívan osztja ki. A tábla maga egyáltalán nem hatalmas, ebből fakadóan pedig az akcióhelyek száma sem.
Ahhoz persze, hogy ezeket használni lehessen, munkásokra (persze ők hivatalosan felfedezők, de az egyszerűség kedvéért hívjuk őket így) lesz szükség. Minden játékos 7 darabbal kezd, de a későbbiek folyamán többet is lehet szerezni. A fordulók egy kötött menetrendet követnek, azaz az aktuális kezdőjátékosnak (az, aki épp a legtöbb energiával rendelkezik) először is kockákkal kell dobnia. Az első fordulóban ez összesen 5 darabot jelent, de ez a szám a játék végére akár a 10-et is elérheti. A kockadobások több dolgot is meghatároznak: az, amelyik az úgynevezett katasztrófa oldalára érkezik, kiiktathat egy munkást (ezt az áldozatot munkásonként egy pénzzel ki lehet váltani), a maradék, 1-től 5-ig kidobott érték pedig a munkások kiküldésére szolgál. Ehhez fogni kell a dobott értéket, majd a játéktábla valamelyik szabad akciómezejére helyezni annak lapkáját. Ez határozza meg, hogy az adott fordulóban mely akciók érhetők el. Ilyen lapkából mindössze 5 darab van (értelemszerűen 1-től 5-ig). Sok esetben egyáltalán nem kerül felhasználásra az összes elérhető lapka, ugyanis minden egyes munkás után energiát kell fizetni, ha pedig ez bármikor is eléri a 0-s értéket, a játéknak vége. Ezáltal a többi játékosnak ki kell dobnia a kockadobás során azon értéket, amely a kiszemelt akciómezőhöz lett rendelve.
A potenciális akciólehetőségeket viszont nemcsak a kockadobás véletlenszerűsége korlátozza le, de a legkevesebb energiával rendelkező játékos is, akinek kötelezően le kell raknia – a kockadobás előtt – egy úgynevezett „tiltott zóna” lapkát, amely egy akciómezőt inaktívvá tesz az adott fordulóra. Ez értelemszerűen elég komoly taktikai lehetőséget rejt magában, hiszen az, aki mondjuk, sok étellel vagy pénzzel rendelkezik, értelemszerűen ezek megszerzését igyekszik meggátolni. Miután minden játékos dobott és lehelyezte munkásait, következik az akciók tényleges végrehajtása a dobásértékek alapján lerakott lapkák növekvő sorrendjében.
SZIGETI VESZEDELEM
A potenciális akciómezők változatosságára nem lehet panasz. A kunyhóknál további munkások és kockák szerezhetők; a logisztika résznél véletlenszerűen felcsapott tokeneket lehet bezsebelni, melyek győzelmi ponthoz, nyersanyaghoz, energiához, ingyenes munkáshoz juttathatnak. Utóbbi esetében a lerakott munkások száma alapján dől el a sorrend, de a „vesztes” is tokenhez juthat. A további mezők már nem ennyire egyértelműek. Vegyük például az Expedíció részt. Ez egy olyan, három oszlopra osztott akciómező, ahová minden fordulóban három expedíciókártya kerül. Ebből összesen 7 féle létezik, és a játék legvégén lehet velük győzelmi ponthoz jutni, figyelembe véve azok darabszámát: értelemszerűen a legtöbb pontot úgy lehet megszerezni, ha minden típusból sikerül egyet szerezni. Csakhogy a megkaparintásukhoz nem elég csupán munkásokat lehelyezni (1-től 3-ig), de utána még egy titkos licitet is le kell folytatni, melynek során további munkásokat és pénzt kell felajánlani a kiszemelt lapért, méghozzá titokban. A munkások ugyan nem vesznek el, de kötelező utánuk energiával adózni, a felajánlott pénzt a nyertesnek viszont mindenképp be kell raknia a bankba. Ez alapján kitalálható, hogy a licitálás minden szempontból a legköltségesebb akciólehetőség, és nem is feltétlenül a legjobb pontszerzési mód.
Már csak azért sem, mert az energia apadása nemcsak a játék végét hozza el gyorsabban, de bizonyos ponton kötelező „etetésre” is késztet: minden 10. mezőn adott mennyiségű ételt kell fizetni, aki pedig erre nem képes, munkásokat veszíthet. Az ételszerzés esetében viszont sok múlik a szerencsén: azon akciómezőn annyi kockával kell dobni, ahány munkás idekerült (plusz egy), majd a legmagasabb dobott értékből ki kell vonni a legkisebbet, és hozzá kell adni a munkások számát – ennyi hal üti a játékosok markát. Hasonlóan összetett a pénzszerzés is, ott csak egy játékosnak kell dobnia három kockával, és a megszerzett pénzmennyiségről az aktuális felfedezés-kártya dönt. Ez az utolsó akciómező mellett található, és fordulónként cserélődik: lényegében egy olyan naplóbejegyzést szimbolizál, amely az expedíció egy fontos mérföldkövét örökíti meg. Ez sok esetben egyáltalán nem egy pozitív dolog, az éhezés komoly élelmezési problémákat okozhat, a misztikus betegség a kockadobásokba kavarhat be, és így tovább. Ezen kártyák megszerzése a lehelyezett munkások száma alapján dől el, maguk a kártyák pedig nemcsak azonnali hatással rendelkeznek, de a végső kiértékelésnél is adnak győzelmi pontot.
A Papua alapvetően nem egy komplex játék, sokkal inkább összeszedetlen: túlságosan is sok műfajt próbál egybegyúrni, anélkül, hogy kohézióra törekedne. Bár a szabálykönyv rövid, a magyarázatok pedig érthetők, de az egyes akciómezőkhöz rendelt alszabályok és egyedi mechanikák okán soha sem játszatja magát. Pedig a tálalása elsőrangú, a remekül festő játéktáblához pazar nyomattal rendelkező játékosjelölők járnak, és a kevéske kártyatípuson található ábra is kiválóan belesimul a szigetvilági témába. Azonban a Devir alkotása nemcsak a témát nem tudja igazán kiaknázni, de csapongó játékmenetét sem tudja megzabolázni.
