Búúúúhúúúú, eljött halloween éjszakája, amikor mindenki horrort néz, tököt farag, jelmezeket készít, hogy majd abban ijesztgesse a többieket, valamint persze édességet gyűjt, hogy legyen mit adni a lurkóknak. Esetleg morog a bajsza alatt, hogy Magyarországon nincs halloween, Mindenszentek van. Pedig a kettő eltér és meg is fér egymás mellett, amit mit sem bizonyít, mint az erős magyarság-tudattal megáldott KékJáték, avagy a Kard és Korona kiadó legújabb saját, hazai fejlesztésű szerzeménye, mely az Egri csillagok mellett már szintén elérhető, ám míg utóbbi egy narratíva-alapúbb, kooperatív játék, melyben a török erőket verjük vissza (vagy árulóként szolgáljuk ki), addig a Halloween egy igazi laza szett-gyűjtés a teljes családnak.
Halloween
- Hazai partner/kiadó: KéKjáték
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-8 fő
- Játékidő: átlagosan 30 perc
- Korcsoport: 8+
- Nehézség: ?/5
- Ajánlott fogyasztói ár: a kiadó honlapjáról 13 990 forint
Merthogy a nagyon szépen illusztrált és dizájnolt dobozban egy laza kaland rejlik, mely halloween éjszakáján egy kastély falai közé hívja a játékosokat, hogy azok a lehető legtöbb és legkülönbözőbb édességet gyűjtsék össze. Ehhez alapvetően van egy szintén mutatós játéktáblánk, amin a kapuhoz mindenki felhelyezi a saját kis figuráját, a tábla mellé lekerül a 13 + 1 szoba összes kártyapaklija (külön-külön), van még egy rakás tök-token, és ha az alapjátékról van szó, már csak két kocka, egy normál D6 és egy színkocka kell a kezdéshez, majd indulhat is a csokivadászat.
Dobunk, lopunk!
A mechanika nagyon egyszerű: amikor a játékosra kerül a sor, dob a D6-os kockával, majd tetszőleges irányba annyit halad, amennyi a kocka értéke. Ha a fekete oldal az eredmény, akkor 1-től 6-ig bármennyit lehet lépni. Amennyiben tökfejre érkezünk, húzhatunk egy tokent a halomból, ami azért jó, mert vagy plusz lépés, vagy extra kockadobás szerepel rajta, utóbbinál ráadásul ténylegesen nem is kell dobnunk, csak a tetszőleges oldalára állítjuk a kockát, majd lelépjük az eredményt. Van azonban célunk is, méghozzá az, hogy 10 különböző édesség-kártyát összeszedjünk, ezeket pedig a kastély szobáiból gyűjthetjük be, méghozzá úgy, hogy minden szoba más színt jelent, és minden színből csak egy lapunk lehet. Adja magát, hogy emiatt járjuk a szobákat, gyűjtögetjük a lapokat, néha akár le is cserélve egyet-egyet, hogy minél értékesebb kombinációban legyenek nálunk. Mert ha megvan a 10. kártyalap, érkezik a játék vége és a pontozás, amikor minden egyes édesség 1 pontot, a koponyába rejtett halom viszont már 5-öt ér, miközben a különböző szörnyek eltérő kombókat és extra pontokat eredményeznek.
Szóval jól meg kell válogatni, hova megyünk, milyen lapot tartunk meg, ráadásul a szobákba jutás sem annyira egyszerű, mint elsőre tűnik. Van ugyanis normál haladási útvonal, vannak hagyományos bejáratok, de van, amikor adott értékű kockát kell dobni (ilyenkor pl. jól jöhet a kocka ikonnal ellátott tök-token), illetve van egy központi terem, ahol az eldobott színkocka eredménye mutatja, hova, melyik szobába kell betérni. És persze a toronyba a legnehezebb eljutni, ahol a legértékesebb lapokat találjuk, hiszen itt rejlenek a koponyás kártyák is, melyek alaposan megdobják pontszámaink összértékét.
De az alapjátékot számos módon fel lehet dobni, például pontosan számokkal, avagy az extra tokeneket véletlenszerűen lehelyezve megkavarhatjuk a szobák helyzetét, ami néhány lejátszott meccs után lehet jó móka. Továbbá vadászhatunk tárgyakra, ilyenkor még több extra token kerül elő, minden szobába juttatva egyet, amiket begyűjtve további pontokhoz juthatunk. Ha bekerülnek az akciókártyák, akkor a denevér-mezőkre lépve húzhatunk egy lapot, amit aztán bármikor bevethetünk, körönként egyet, ilyenkor pl. újabb kártyát húzva, vagy éppen mástól édességet elcsenve és a többi. A legutolsó modul az átkoké, aminél vudu babára, avagy átokmezőre lépve egy 20 oldalú dobókockával dobunk, majd a kapott érték szerinti átkot olvassuk rá ellenfelünkre, ami lehet az, hogy onnantól suttognia kell, de akár arról is lehet szó, hogy az illető befogott orral vagy éppen énekelve beszél. Ettől válik a Halloween a normál családi játékból vérbeli partijátékká.
De-ne-véresen
A Halloween ugyanis igazi családi játék, méghozzá a régmúlt idők közkedvelt társasjátékai alapján, némileg kiegészítve a mechanikákat a modern kor népszerű címeiben megismert apróbb összetevőkkel. Avagy alapjáraton dobsz-mész társasról van szó, de ehhez csatlakozik az, hogy a tokenekkel és kártyákkal módosítjuk az eredményt, illetve extra lehetőségeink nyílnak, miközben szettet építünk, gyűjtögetünk az édességek képében. Hogy az egész végül partijátékká változik az átkokkal, az is egy jó adalék, mert ezek a kis apróságok is nagyszerűen tudnak működni, mi például a Mountains of Madness hasonló követelményeinél is jókat nevettünk, családon belül pedig mindez pláne vicces lehet a gyerekeknek. Többet azonban nem kell várni a játéktól, mert a Halloween a Kard és Korona legegyszerűbb társasai közé sorolható, és nem is próbál többnek látszani, mint ami.
Ezzel együtt viszont mindenképpen meg kell említeni a tálalást. Bár az anyagminőséggel nem vagyok száz százalékosan elégedett (de leginkább csak a kártyák terén nem, amik lehetnének kicsit strapabíróbbak), maga a külső telitalálat. A borítókép önmagáért beszél, azzal már szinte bármit el lehetne adni, de összességében jó ránézni a táblára, majd az azon haladó kis meeple-ökre, akik aztán megindulnak, hogy édességet gyűjtsenek. A kártyás illusztrációk itt-ott már átlagosabbak, de összességében nézve jár a piros pont a külcsínért, ami egészen mutatós lett. A Halloweennek így helye van a polcon, ha családi összejövetel van, mert kisebb gyerekekkel telitalálat lehet, emellett pedig viszi és tovább erősíti a kiadó azon termékvonalát, ami valamilyen aktuális vagy éppen népszerű témára/helyzetre húz fel egy roppant egyszerű, a tömegek számára ideális társasjátékot. Semmi kiemelkedő, de szórakoztató, és kell néha ilyen is.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a KéKjátéknak!)
