A Draconis Invasion eredetileg 2016-ban jelent meg, azóta megélt három újranyomást (igaz, ez utóbbi jelenleg csak az Egyesült Államokban érhető el) és egy minimális dizájnváltást. Nálunk az alapjáték és a Wrath kiegészítő járt, és ugyan a hosszú élettartam és többszöri kiadás általában jó ómen, be kell valljam, eleinte nem tudtam hova tenni a játékot. Számomra a pakliépítős kártyajátékok közt magasan dobogós helyet foglal el a Tyrants of the Underdark, míg másoknak a műfaj alfája és omegája, a Dominion az, ami letaszíthatatlan a trónról. De említhetném az Aeon’s Endet vagy akár a Klank!-et is, sőt, sorolhatnám napestig a jobbnál-jobb pakliépítős játékokat, melyek az alapötletet más-más mechanikákkal is ötvözték. A Draconis Invasion azonban semmi mást nem használ, csak kártyákat.
Draconis Invasion
- Partner/Kiadó: KEJI Inc
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 1-6 fő
- Játékidő: 30-90 perc
- Korcsoport: 14+
- Nehézség: 2,5/5
- Ára: a kiadó honlapjáról 59 dollár, nagyjából 20 600 forint
A Draconis Invasionben fellelhető kártyákat gondolatban három csoportba sorolhatjuk: a vásárolható lapok között találjuk az akciókat, egységeinket és a gazdaságunkat javító aranyat; a legyőzendő szörnyek két sorban várják, hogy legyőzzük őket; a játékot hajtó kárták közé a terrorkártyák, események és a vérdíjak tartoznak. Ezek kerülnek fel az asztalra egy, az éppen játszott fejezet szabályainak megfelelően, ugyanis ezek határozzák meg a vásárolható akciók és harcosok tárházát. Ha hozzávesszük a Wrath kiegészítőt, akkor az egyes fejezetek, a külön lecsomagolt kis paklikkal további inváziós erőket, eseményeket és vérdíjakat hoznak magukkal. Mivel maguk az alkotók sem szeretnék elspoilerezni a játékot, így én sem tenném, és maradjunk annyiban, hogy újabb 12 lépcsőben bővíthetjük mindegyik kártyafélét.
Körünk során csak azt kell eldöntenünk, hogy a kezünkben levő hat lapból mit szeretnénk, vagy inkább mit tudunk megoldani, a játék A-BCDE-F (Action – Buy, Campaign, Destroy, Eliminate – Forward) rendszerének segítségével. Elsőnek kijátszhatunk egy akciókártyát (A), ami további akciókártyák kijátszását is lehetővé teheti, és további módosítókat biztosíthat, ezek egy része ikonnal jelölt (plusz pénz a körre, kártyahúzás), más része szövegesen szerepel a kártya alján. Ezután egyet választhatunk a következő négyesből: vásárolunk egy kártyát (B), felhúzunk két vérdíjat (C), elpusztítunk egy inváziós-kártyát (D), eldobunk a kezünkből egy már nem kívánatos lapot (E). Végül arra is lehetőségünk van, hogy egy el nem költött pénz-lapot a paklink tetejére tegyünk vissza (F), mielőtt a fel nem használt kártyák eldobása, majd új lapok húzása után átadnánk a lehetőséget a következő játékosnak.
A kezdőpakli tucatnyi lapja természetesen kevés az erősebb kártyák megvásárlásához, de még kijátszásához sem elég, ugyanis az erősebb harcosok bevetéséhez is pénzre van szükség. Vagyis nem elég, ha egyszer megvesszük a gólemet, vele együtt elég zsetonnak kell lenni mancsunkban ahhoz, hogy alkalmazni is tudjuk. Csakhogy nem építkezhetünk és optimalizálhatjuk a paklit a végtelenségig, mert időközben a magunk vagy mások áldásos tevékenysége okán a paklikba kerülő terror-kártyák előkerülése egyre közelebb hozza a játék végét. Minden ilyen lap eldobásakor a terror szintjét jelző dobókockát felfele „léptetjük”, és ha annak számértéke eléri a hatos szintet, eseményt kell húznunk. Ha pedig kifogy ez a pakli, a játék véget ér, és a győztes aligha meglepő módon az lesz, aki a legtöbb győzelmi pontot szerezte a szörnyek legyőzésével és a rájuk vonatkozó kihívások teljesítésével.
Unintuitív módon a sikert nem feltétlenül garantálja az a taktika, hogy egyből támadunk mindenre, ami mozog. Ugyanis az inváziós erők helyére újonnan felkerülő lapok azonnali hatásaként esélyesen a már említett terrorkártyák kerülnek a pakli(jaink)ba, ezzel áttételesen, de gyorsítva a játék végét elhozó eseménykártyák kifogyását. Ha viszont előbb a tökéletes paklit építenénk fel a pénzlapok halmozásával, haderőnk bővítésével és szelektálásával, akkor a játék eleje eléggé unalmassá válik. Ha pedig mindeközben valaki idő előtt „kiugrik” és szörnyeket kezd irtani, akkor amúgy is kénytelenek vagyunk záros határidőn belül követni, hogy ne maradjunk le a pontversenyben. Így vagy úgy, a „végjátékot” jelentő, roppant erős lapok megszerzése és kijátszása egy átlagos meccsen általában nem nagyon jön össze, ami óhatatlanul hiányérzetet hagy az emberben.
Ugyan papíron két játékostól már játszható a Draconis Invasion, tapasztalataim szerint legalább három, de inkább négy játékossal alakul ki az a dinamika, amikor már nem érzi azt az ember, hogy alig kezdte el a játékot, máris vége szakad. De véleményem szerint még így is túl bőkezűen bánik a játék a terror-kártyák kiosztásával, melyektől megszabadulni egyébként nem is lehet, legfeljebb felhúzásukat lehet ideig-óráig elkerülni, ha a csillagok (és lapjaink) éppen engedik. Különféle házszabályokkal persze többé-kevésbé megoldottuk a páros játék vélt problémáinak egy részét (több eseménykártya és tízoldalú kocka), így viszont annyira telítődtek a paklik az átkozott koponyás lapokkal, hogy időnként használhatatlan kezeket húztunk.
Maga a doboz igen méretes a beltrartalmához képest, ami egyértelműen árulkodik arról, hogy nem egy, hanem több kiegészítő számára méretezték. A Wrath kiegészítőcsomag illetve a Hero, a 2015, a Victory és a Warrior promó-pakkok után hamarosan érkezik a Glory is, mely várhatóan még ebben a hónapban rajtol el Kickstarteren, ahol minden bizonnyal az összes eddigi megjelent kártyára és egyéb hozzávalóra rátehetjük majd a mancsunkat, ha ez a pakliépítős társasjáték kimaradt volna életünkből. Megjelenésén viszont nem látszik a Draconis Invasion kora: az illusztrációk le sem tagadhatják, hogy a dark fantasy műfaja ihlette őket, sötétek, fenyegetőek, csak úgy árad belőlük a hangulat. És ha már itt tartunk, nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy a játék hátteréül szolgáló világhoz Peter Koevari (Legends of Marithia-sorozat) írt egy kis szösszenetet.
A Draconis Invasion nem mentes a hibáktól, ennek ellenére mégis szórakoztató, és roppant tartalmas: a szóló játékmódtól a nagyobb társaságokat megmozgató lehetőségig minden adott benne. Szabályai egyszerűek, gyorsan és könnyen tanulható, kifejezetten pörgős pakliépítős játék, melyet egy rövidebb estére is simán elő lehet venni, és akár két partit is bele lehet zsúfolni. Elsősorban azoknak ajánlanám, akiket első látásra vonz a játék látványvilága és éppen csak ismerkednének a pakliépítős játékokkal. Akik viszont már játszottak a bevezetőben is említett, ismertebb alanyokkal, nem biztos, hogy hosszabb távra megtalálják benne számításukat.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a KEJI Inc-nek! A játék a rövid szabályfüzeten felül a kártyákon is tartalmaz némi angol szöveget, megértéséhez minimális nyelvtudás szükséges. Rajongói fordításról nem tudunk.)
