Hősök, akik felszerelkeznek, begyűjtenek mindenféle segítséget és felszerelést, majd összemérik erejüket és tudásukat. A témában bőven van választék, így merész húzás a túltelített piacon egy teljesen új címmel megjelenni, pláne elsőjátékos alkotóként, de nem árulok zsákbamacskát: bár az Irány a dicsőség! nem reformálja meg a műfajt, nem hoz igazán nagy ötleteket, mégis, abszolút megéri leülni elé, ezzel elveszve úgy 30-60 percre, egy meglehetősen egyszerű, de a bonyolultabb társasok felé egyenes utat nyitó, nagyon is szerethető játékban.
Irány a dicsőség! (Tales of Glory)
- Hazai kiadó/partner: Gémklub
- Tarsasjatekok.com
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-5 fő
- Játékidő: átlagosan 30-45 perc
- Korcsoport: 10+
- Nehézség: 1,80/5
- Ajánlott ár: a kiadó webshopjából 11 990 forint
A játékosok ifjú hősöket megformálva, fegyverrel, pajzzsal és varázsitallal felvértezve indulnak útnak, hogy a szörnyekben és kincsekben gazdag vidéket bejárva, legendaként térjenek haza. Céljuk a dicsőségpontok begyűjtése, és értelemszerűen az válik a legismertebb és legnevesebb kalandozóvá, aki ezekből a legtöbbet szedi össze a 10 kör alatt. Csak egy maradhat!
Ehhez van egy kétoldalas kalandtáblánk, 74 kalandlapkánk, minden hőshöz zászló és választópakli, valamint mindenféle token. A játékosok a saját terükön belül, a hőslapjuk köré a megszerezhető lapkákból kezdenek építkezni, az azokon jelzett illesztéseknek megfelelően, közben kulcsokat, erő- és mágiapontokat, valamint pénzt és varázsitalt gyűjtve. Amikre mind szükség is lesz a fordulók során. Merthogy a három kiépített kalandpakliból sorra felkerülnek a kalandlapkák a kalandtáblára (egyszerre hat), amik közül a játékosok az adott körben aktuális sorrendnek megfelelően választanak a számozott kártyáikkal, majd egyszerre felfedik lapjaikat, és (amennyiben szükséges, akkor) az áruk leperkálása után begyűjtik a lapkákat. Ha egy lapkára többen is szavaztak, akkor értelemszerűen a sorrend számít, a vesztes pedig egy megmaradt lapkát szemelhet ki magának. Miután mindenki választott, a játékosszámnak megfelelően dobópakliba kerül egy adott számú kalandlapka, majd a következő fordulóra a kalandtábla ismét feltöltöltésre kerül.
Tehát a lapokért érmével, varázsitallal fizetünk, harc esetén a zászlónkon lévő mágia- és harci pontjainkkal küzdünk. De hogyan gyűjtjük össze ezeket, illetve miért jó ez nekünk? Nos, minden hős egyedi felszereléssel indul, ami meghatározza a képességeit (pénz, varázsital, mágia, harc), de minden felszedett és a hősre épített lapka valamilyen extra jutalmat és ezzel együtt plusz értéket hoz. Ráadásul, ha két kulcsmintát is összepasszolunk a lehelyezéskor (ezek az illesztéseknél láthatók), esetleg egy vásárolt lapnak ez a hozadéka, akkor kapunk egy kulcstokent, ami bármelyik, a lapkáinkon lévő kincsesládához használható, így megszerezve annak tartalmát. Ennek a mechanikának hála teszünk szert egyre jobb értékekre, illetve így gyűjtjük dicsőségpontjainkat is.
Természetesen, ahogy haladunk előre a fordulókban, egyre magasabb áru, egyre jobb jutalmakat nyújtó lapkák kerülnek játékba, sőt azok típusa sem mindegy. A karakterlapok például szorzókat és a játék legvégén érvényesíthető pontokat is képbe hoznak, míg a területeknél a csatlakoztatást is figyelni kell, mert azoknál sem mindegy, milyen lapkát teszünk le a szomszédságukba. És akkor még ott vannak a többség-jelölők (a legvégén pontot ér, hogy kinél van a legtöbb érme/varázsital/harci és mágiapont), valamint a haladó változatba behozható küldetéslapkák is. Utóbbiaknál mindenki háromból kettőt választ a játék elején (véletlenszerű kínálat van), majd azokat a játék és valamelyik saját köre során bármikor kijátszhatja, ha ki tudja fizetni, ezzel is feldobva az élményt, új izgalmakat hozva a “küzdelembe”.
Hősök voltunk
Nem mondhatni, hogy Romain Chastan, első, 2018-as játékával feltalálta volna a spanyolviaszt, azonban az Irány a dicsőség! még így, ismerős elemeivel és megoldásaival is egy szépen egybe gyúrt, nagyon jól működő, kompetitív kalandjátékot ad. Van benne randomitás, szerencse és taktikázás egyaránt, olyan szinten kellemes összképpel, hogy kimondottan jó játszani. A különböző jutalmak, értékek, a lapkák közötti csatlakozások és a kincsesládák miatt minden egyes esetben jó felépíteni a saját hőst és környezetét, ráadásul mindehhez a külső is csak hozzátesz. Miguel Coimbra, a 7 Csoda és a Small World illusztrátora nagyon mutatós képekkel és dizájnnal látta el a társast, ami talán gyerekes lehet valakinek, de szerintem ez a könnyedség egyáltalán nem árt a végeredménynek. A különböző karakterek (hősök, csontváz és a többi) szinte lemásznak a lapokról, ami mindenképpen pozitívum.
De úgy összességében nem tudok rá panaszkodni, az Irány a dicsőség! már a borítógrafikával megfogott, és a játékokat követően sem kellett csalódnom benne, pedig alapvetően semmit nem vártam tőle. Az előző nap bemutatott Traintopia ellentéte: bár hasonlóan bevált eszközöket alkalmaz, némileg hasonló műfajban, sokkal üdébb és izgalmasabb, jó az elemeket megfogni és helyezgetni, ezzel pedig sokkal jobban megadja azt az élményt, amit várunk egy ilyen játéktól. Nem kiemelkedő, de a 2020-as hazai megjelenések egyik olyan darabja, ami a sok slágercím árnyékában abszolút megérdemli a figyelmet, a téma rajongóinak pedig mindenképpen ajánlott. Sőt, belépőként is jól működhet az összetettebb társasjátékok kipróbálása előtt, miközben a magyar kiadásra sem lehet panasz.
