Két, tematikájában és mechanikájában erősen eltérő kártyajátékot van szerencsénk bemutatni, az Indie Boards & Games kínálatából. Míg a The Coldest Night egy komorabb, kooperatív túlélőjáték, addig a Scape Goat egy félig-meddig partijátéknak is nevezhető dedukciós móka, melyben egymással farkas(vagy kecske?)szemet nézve kell kitalálnunk, hogy ki is a bűnbak. Mondhatni, a két játék szöges ellentéte egymásnak, mégis van bennük valami közös: amellett hogy kártyajátékok, igencsak rétegjátékok.
The Coldest Night
- Kiadó/partner: Indie Boards & Cards
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kooperatív
- Játékosok száma: 1-4 fő
- Játékidő: átlagosan 20 perc
- Korcsoport: 14+
- Nehézség: 2/5
- Ára: Amerikából nagyjából 5800 forint, de 5990 forint környékén itthon is kapható
A Coldest Night tematikája elég komor: egyedül vagy társainkkal együtt kell túlélnünk a névadó leghidegebb éjszakát, egy elhagyott kunyhóban. A túlélés érdekében pedig kénytelenek leszünk eltüzelni minden éghetőt, a hátizsáktól a bútorokig, hogy a reggeli nap első sugarai ne csak kihűlt, élettelen testünket ragyogják be.
A játék során társainkkal felváltva pakolunk tárgyakat a tűzre (játszunk ki kártyákat), miközben a korábban felrakott tárgyak elégnek (egyesével, egymás után levesszük őket); de dönthetünk úgy is, hogy inkább kutatunk (többet húzunk a pakliból). Utóbbi esetben azonban elkerülhetetlen környezetünk kihűlése, mert nem rakhatunk kártyát a tűzre, ami így gyengül és három lap alatt már fagyási sérüléseket szenvedünk. A kandalló-mechanika alapvetően ötletes „szimulációja” a tűz működésének, pláne, ha hozzávesszük, hogy az egyes tárgyak másként hatnak rá. Mindnek más a hőtermelése, ami azért fontos, mert a hamutermelés nem haladhatja meg a kandalló melegét – vagyis kellő hő híján nem gyulladna meg.
Éppen ezért könnyen előfordulhat, hogy nincs mit a tűzre rakni, ekkor kutathatunk, de akkor egyre több hátráltató lapot kell húznunk, a tűz kihűlésével pedig még kisebb az esélyünk arra, hogy életre keltsük. Ördögi kör ez, mely hamar véget ér – egy rossz lapjárással pedig még a vártnál is hamarabb. A túléléshez minden lapnak el kell fogynia a kezünkből és a pakliból is, minden más esetben, vagy ha már nem tudunk több fagysérülést húzni, amikor kell, kalandunk dicstelen véget ér. Ráadásul a szabályok értelmében nem beszélhetjük meg egymással a konkrét értékeket, csak „virágnyelven” szólhatunk egymáshoz. Már ha nem akadályoz ebben egy fagysérülés.
A szabálykönyv vékonyka, de lehetett volna egyértelműbben fogalmazni, vagy néhány képpel feldobni az amúgy egyszerű leírást, mellyel kapcsolatban túl sok bizonytalanság és kérdés merült fel az első játék során. Egy kártyajátéknál mindig rossz pont, ha az illusztrációk visszatérnek, vagy csak szimplán más színt kapnak, és sajnos itt is ez a helyzet – a fotóalbum és a személyes napló is egyforma, ahogy a különféle játékok, bútortörmelékek is, csak hogy pár példát mondjak.
A The Coldest Night paradox módon éppen akkor a legnehezebb, ha többen játsszuk, az egy fő számára kitalált játékvariáns viszont talán túl könnyűre sikeredett. Az egyszerű mechanikának köszönhetően a játék kifejezetten gyors, ami remek filler-játékká teheti, de többszöri játék után kibukik repetitív mivolta, ezáltal unalmassá válik. És akkor szóba sem hoztuk a szerencse-faktort, ami első számú ellenségünk lesz a játék során.
Scape Goat
- Kiadó/partner: Indie Boards & Cards
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 3-6 fő
- Játékidő: átlagosan 30 perc
- Korcsoport: 14+
- Nehézség: 1,5/5
- Ára: itthon 6990 forint környékén kapható
A bevezetőben dedukciós játéknak neveztem a Scape Goatot, de ezt ne olyan értelemben értsétek, mint a Kódok Harca esetében. Itt ugyanis nincsenek “igazi” szabályok, sem szabályszerűségek, csak a játékosok és titkaik. A feladatunk az lesz, hogy rájöjjünk, ki a bűnbak, és a többiekkel együttműködve feldobjuk; vagy ha mi vagyunk az, akinek buknia kell, akkor még mielőtt bemártanának, ki kell teregetnünk mindent a zsaruknak. Az igazságot a játékostábla hátoldala rejti, melyen a meccs elején tett kockadobás dönti el, hogy a rajta szereplő táblázat szerint mi kit is akarunk bemószerolni. Igen ám, csakhogy az egyik játékostábla hazudik a tulajdonosának, vagyis rá kell jönnünk, hogy vajon a miénk az vagy sem.
A játék során szabad mindennemű kommunikáció, szóban, kézjelekkel, morze-kóddal, vagy ami épp eszünkbe jut. Némi rendszert a játékba az asztalra terített kártyák visznek, ezeken mozgatjuk majd minden kör elején a tokenünket. Lépéseinkkel előkészülhetünk a bűnbak bemártására, cserélhetünk kártyát egy játékostársunkkal, megleshetjük az egyik játékos kézben tartott lapjait, vagy behúzhatunk egyet a ládából, illetve szaladhatunk a rendőrségre. Miután megtettük az előírtakat, a kezünkből egy lapot még ki kell cseréljünk a képpel felfelé levő lapok közül is. Mindezt a feleslegesnek ható kártyazsonglőrködést pedig felhasználhatjuk arra, hogy információkat adjunk át játékostársaink számára. Nyílt vagy éppen rejtett módon. A banda akkor nyer, ha mindenki ugyanarra mutat, egyszerre felmutatva bizonyítékát (egyazon játékos színét); a bűnbak pedig úgy, ha a bandát megelőzve feldobja őket a rendőrségen – de csak akkor, ha igaza is van, és tényleg ő a bűnbak.
Ha első olvasatra, vagy az első játék során nem is áll össze a kép, a második-harmadik rundban már garantáltan sokkal rafináltabb lesz mindenki. A Scape Goat tipikusan az a játék, ami annál élvezetesebb, minél többen játszunk vele. Igazán érdekes miniatűr társadalmi kísérlet, egy adag paranoiával, nagy rakás bizonytalansággal, és egészségtelen mennyiségű hazugsággal megfűszerezve. Nem mindenkinek való, és nem is mindenki fogja élvezni maradéktalanul. Néha az az ember benyomása, hogy a lapok majdhogynem feleslegesek, az alapötletnek csupán kellemetlen “mellékhatásai”, pedig változatos módokon lehet felhasználni őket.
A játék dobozának illusztrációja erősen hajaz a Grand Theft Auto játékok borítójára, amiért külön pacsi a dizájnereknek. Bár ha már láttuk a borítót, akkor láttuk az összes illusztrációt, ami a játékban szerepel, amiért már nem jár pacsi, bár jelentős mennyiségű rajzra a szójáték képekbe öntésén kívül nem is igazán volt szükség. Az anyagminőség elmegy, de semmi extra, diplomatikusan az egész körítésre azt mondanám: minimalista. Persze ez nem vesz el a játék élvezetéből, ami viszont épp olyan könnyen lehet telitalálat, mint amennyire egy baráti társaságnál mellé is mehet. Az átlag partijátéknál okosabb és kifinomultabb, nem az az egy-két (rekesznyi) sör legurítása után röhögve lezavarható móka – szociológia és kriminálpszichológia hallgatóknak viszont különösen tanulságos lehet.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, az Indie Boards & Cardsnak!)
