Ketzalkóatl, azaz a Tollaskígyó, nem éppen egy mindennapi istenség: a tolték mitológia főistene annyira megtetszett az azték civilizációnak, hogy kölcsönvették, hogy aztán a tudás és a tanulás isteneként építsék be a saját mitológiájukba. Az istenségek effajta kölcsönzése persze az európai civilizációknak sem ismeretlen, hiszen a rómaiak úgy fénymásolták le a görög mitológiát, mintha csak pár percük lett volna leadni a házijukat. Ez persze nevezhető ihletésnek, és talán ez adhat megnyugvást a Quetzal játékosainak is, amikor egy ősi városba lépve, annak kincseit meglátva nyitják nagyra zsákjaikat.
QUETZAL: A SZENT MADARAK VÁROSA
- Partner/kiadó: Gémklub
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-5 fő
- Játékidő: átlagosan 30-75 perc
- Korcsoport: 10+
- Nehézség: 2,09/5
- Ajánlott fogyasztói ár: 11 990 forint
A Quetzalban ugyanis nem szimpla felfedezőket irányítanak a játékosok, hanem egy olyan csapatot, amely régészek és kalandorok segítségével igyekszik kipucolni a címadó Quetzal városát, és erre mindössze csak öt kör áll rendelkezésre. Az nyer, aki az ötödik kör végére a lehető legtöbb győzelmi pontot halmozza fel.
Az ehhez megálmodott, rendkívül tarka, kicsit talán sötét, de annál szebben kidolgozott játékteren számos helyszín található, a kalandorokat, régészeket pedig ezekre kell küldeni, hogy aztán akciót hajtsanak végre. A Quetzal alapvetően két műfajt kombinál: egyrészt a munkáslehelyezést, másrészt a szettgyűjtést, a cél ugyanis szinte minden esetben az, hogy adott típusú kártyákból – azaz kincsekből – többet is szerezzünk, hogy aztán azokat egyben, lehetőség szerint a lehető legnagyobb darabszámban váltsuk át győzelmi pontra és esetenként egyéb extrákra. Egy lapot is lehet értékesíteni, de hármasával érnek a legtöbbet. Az biztos, hogy a lapok száma nem fog problémát okozni, az öt kategóriára bontott pakli összesen 75 kártyából áll, és mivel véletlenszerűen kerülnek ki a játéktérre, ezért nem lehet velük előre kalkulálni.
Már csak azért sem, mert az akcióhelyeknek is több fajtája van, a legértékesebbnek nevezhetők pedig alapvetően licit alapon működnek. Azaz kizárólag az az egy játékos használhatja őket, aki a legtöbb munkás küldi oda, vagy legalábbis többet, mint azon játékos, aki esetleg ugyanezen mezőre már helyezett meeple-t. Azok persze nem vesznek el, visszakerülnek a tulajdonosukhoz, aki máshol próbálhat szerencsét. Csakhogy nem minden meeple egyenlő: a régészek és a kalandorok, a sötét és a világos figurák ugyanis külön típusnak számítanak. Bizonyos kötött akcióhelyek csak az egyik fajtát fogadják el, a licithelyeken pedig mindig az az iránymutató szín, amit elsőként rak le az azt elfoglaló játékos.
MEEPLE-TÁNC
Ami igazán furcsa ebben a rendszerben, az az, hogy miként kerül megállapításra az adott forduló elején, hogy az egyes meeple-ök mely kategóriába tartoznak. Ehhez ugyanis szó szerint dobni kell velük, mintha kockák lennének: azok, amik a lábukon állnak meg, a használatukkor csatlakoznak valamelyik táborhoz, és még pénzzel is jutalmaznak. Ez a megoldás kétség kívül eléggé kilóg a témából, és egy kocka talán szerencsésebb lett volna, mint a talajgimnasztika, de tény, ami tény, igazán szórakoztató és relatíve egyedi ötlet.
A központi helyszín, a templom, már kicsit más elven működik, mint a többi lokáció, itt ugyanis egy kötött sorrend helyeit lehet befoglalni: az egyes pozíciók költsége (pénzben) eltér egymástól, és azt is meghatározza, hogy milyen sorrendben követik egymást. Aki mélyen a zsebébe nyúl, még egy teljes repertoárnyi kártya közül választhat, így a későn érkezők alapvetően olcsóbban, de kevesebbet kaphatnak. Ugyanakkor a rendelkezésre álló vagyonnal és persze a meeple-ökkel is megéri gazdálkodni, és tudatosan küzdeni a kártyákért, lehetőség szerint egy-egy különleges képesség birtokában. Minden játékos egy külön karaktert irányít, amely egyszerre maximum két aktív vagy passzív tulajdonságot is bevethet. Ezek növelhetik az egy akcióhelyen megszerezhető lapok, pénzérmék mennyiségét, vagy az eladáskor adhatnak komoly bónuszt. Sok ilyen különleges képesség kevéske, de azért ugyanúgy értékes győzelmi pontot adhat a játék végén.
Ez a fajta minimális asszimetria hosszútávon sokat számíthat, ugyanis az impozáns méretű doboz ellenére a Quetzal se nem összetett, se nem különösebben tartalmas. A rendelkezésre álló laptípusok mennyisége elég alacsony, és az akcióhelyek típusai között sincs nagy különbség. Ezért talán kicsit csalóka is lehet az a hatalmas doboz, amiben a játék érkezik. Ez ugyanis ízig-vérig egy belépő szintű családi társas, amely kiválóan megfér az olyan bevezető játékok mellett, mint a Stone Age, így akik még csak most ismerkednek a munkáslehelyezős, szettgyűjtögetős műfajjal, bátran tehetnek vele egy próbát. Ha az izgalomtól nem is állnak úgy a fejükre, mint a meeple-ök, unatkozni a madarak városában egy darabig biztosan nem fognak!
(A játékot partnerünk, a Gémklub biztosította – köszönjük!)
