Ha társasjátékos csatornákról van szó, biztosan mindenkinek megvan a kedvence, méghozzá azzal a személlyel, akivel, ha nem is mindig sikerül azonos véleményt alkotni, de legalább a stílusát valamiért lehet kedvelni. Nálam ez a csatorna a legtöbb esetben a Dice Tower, azon belül pedig Tom Vasel és Zee Garcia. És bár sokszor nem értünk egyet, ha valamit nagyon ajánlanak, annak mindenképpen utánanézek. Ebben az esetben az Uproarious Games alkotásának első kritikájára felfigyeltem, mind a dizájn, mind a bemutatott játékmenet miatt, mire pedig felvettem a kapcsolatot a kiadóval, és megérkezett a csomag, addigra az év legjobbjai listán Zee Garcia az első helyre választotta a társast. Hát mi ez, ha nem egy komoly érv a játék mellett? Ráadásul témájából adódóan kiváló összehasonlítási alapot kapunk a tegnap bemutatott Vidámparkkal, ami bár más oldalról, de hasonló témát közelít meg. És itt most nem az a lényeg, hogy melyik a jobb vagy rosszabb. Nem, véletlenül sem. A kérdés az, hogy hogy teljesít önmagában a játék, illetve van-e helye a hasonló ötlettel, de más megközelítéssel operáló vetélytárs mellett? Hamarosan kiderül.
The Grand Carnival
- Partner/Kiadó: Fowers Games, Uproarious Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 1-4 fő
- Játékidő: átlagosan 45-60 perc
- Korcsoport: 12+
- Nehézség: 2,25/5
- Ára: a kiadó webshopjából 49 dollár, nagyjából 14 200 forint
A The Grand Carnival már első ránézésre is rabul ejti az ember tekintetét. A hosszúkás, közepes méretű, de elég súlyos doboz kiváló színvilággal és ízléses dizájnnal rendelkezik, ami mellett külön extra az 1900-as évek ‘30-as, ‘40-es évtizedének világa, ami megelevenedik a képeken. A feladat amúgy azonos, mint a Vidámparknál, avagy mindenki a saját parkját építi a rendelkezésre álló lapkákból, miközben látogatókat csábít intézményébe, ezzel bevételhez és sikerhez jutva. Azonban a látszólagos egyezés ellenére több nagy különbség is tapasztalható, nem is annyira a játékmenet mélységeiben, hiszen eleve poliominókkal (is) dolgozunk, avagy nemcsak szimplán területlakpákat helyezünk le. Is? Igen, a The Grand Carnival játékterülete ugyanis két rétegben épül, ezzel összetettebbé vagy inkább izgalmasabbá változtatva a formulát: ehhez pedig rengeteg területlapka, poliominó, meeple, egyéb jelző áll rendelkezésre, illetve itt is egy közös, központi tábla, ami azonban csak a fordulók múlását és a területlapkák vásárlását teszi lehetővé.
Következő a sorban
De kezdjük az elejéről. A fordulók jelölésén túl a központi tábla a két halomnyi, lefordított lapkát, valamint az öt, számozott sorrendben elérhető, véletlenül felfordított, ezáltal látható területet tartalmazza. A játékostábla mindenkinél azonos: két bejárattal rendelkező, 4x4 kockányi (egy kocka négy további négyszögből áll) építési terület, aminél alapvetően öt akcióra van lehetőség, mindig felhasználva egyet az öt oldalt álló kis figurából. A sorszámozás pedig az akció helyét/milyenségét határozza meg. Akcióból pedig több is van: vehetünk területlapkát, vehetünk attrakciót, mozgathatunk egy látogatót. Csakhogy mindezt nem akárhogyan tehetjük meg.
Mert itt lép életbe a számok törvénye. Vásárolhatunk területlapkát, de azok közül a láthatók nem véletlenül vannak megszámozva. Avagy, ha a 3-as helyen álló lapkára van szükségünk, akkor a 3-as vagy nagyobb sorszámú jelzőt kell aktiválnunk. Ha a 4-es számúra van igény, akkor a 4-es vagy nagyobb aktiválása szükséges. A játékosszámnak megfelelő mennyiségben asztalra kerülő attrakciók sem csak poénból számozottak, hiszen amellett, hogy mutatják, hány négyzetnyi mezőt foglalnak, itt is a szám az, ami aktiválásnál fontos: 4 mezőt foglaló poliominónál a 4-es vagy 5-ös jelölőt kell aktiválnunk. Illetve látogatóval is annyit lépünk, amennyit az aktiváció enged. Amennyiben pedig az öt (vagy különleges esetben több) jelölő mindenkinél aktiválva lett, jön a következő forduló. Fordulóból hét darab van, a jelölt napoknak megfelelően. Így építeni és rakosgatni bőven van lehetőségünk, erre pedig alapvetően nagy szükség van. Hiszen a területlapkák lehelyezésével csak az alapokat teremtjük meg, amik ösvényt és építkezési területet biztosítanak. Az ösvényen a látogatók haladhatnak, így eljutva a feljebb álló attrakciókig, esetleg egészen a sátor tetejéig, míg az építési területekre természetesen a látványosságokat helyezhetjük el, azok megvásárlása után. És akkor még vannak extra hatásokat biztosító kártyák, amikért valamilyen feladatot kell teljesíteni, illetve van személyzet, akit, ha egy ösvény-mezőre lehelyezünk, a látogatóknak nyújt plusz lépést. Lehetőségből tehát kapunk, nem is keveset, méghozzá egészen speciális formában tálalva.
Időutazás
Nem akármilyenben, az biztos. Mert bár maga a játékmenet is izgalmas, az mindenképpen tény, hogy a The Grand Carnival látványvilága elsőrangú. Ryan Goldsberry a Fowers Games alkotójaként olyan külcsínt pakolt a játék mellé, ami már önmagában eladja azt. Elég ránézni a poliominók vagy akár csak a szabályfüzet illusztrációira, máris beleszeret az ember a játékba, miközben az alapanyagok is mind minőségiek, legyen szó a kártyákról, a táblákról, a lapkákról és poliominókról, vagy éppen a jelölőkről. Bár a kis fa komponensek állítólag könnyen törnek, én igyekeztem rájuk vigyázni, nem is akadt velük gondom, de ezt nem árt megjegyezni, mert ugye jobb az óvatosság. Ami viszont hiányzik, az egy jobb, minőségi inzert jelenléte, mert a lapkákat kábé behányni tudjuk, mozgatásnál pedig dőlnek mindenfele, amit egy igényesebb rendezővel simán meg lehetett volna oldani. Ráadásul a többi elem mellett alapvetően fura, hogy pont itt sikerült spórolni/kifelejteni valamit.
Persze a külsőnél fontosabb a belső, maga a mechanika, ami kimondottan izgalmas és mozgalmas. Bár nekem a Theme Park-os gyökerek miatt a Vidámpark egy fokkal jobban tetszik, megértem azt is, aki az év legjobbjai közé sorolja a The Grand Carnivalt. A beépítős normál területlapkákat a poliominókkal együtt alkalmazó mechanika remek, nagyon jól érvényesül a sorszámos megoldással, bár mindez mégsem teszi bonyolultabbá, mint amilyen a “vetélytárs”. Inkább csak más, és ebben rejlik a különbség, hiába tűnik első ránézésre azonosnak a tematika. Itt ráadásul kapunk egyszemélyes módot, a kártyák képében némi extrát, valamint egy teljesen eltérő korszakot, ami miatt az Uproarious Games és a Fowers Games játéka sokak idei kedvencévé válhat. Könnyedebb stílusú darab, de abszolút nem (csak) a megszokott sémákra támaszkodik, ami miatt az ínyenceknek is könnyen ajánlható.
