A héten lett huszonöt éves a Játsz/ma (The Game), Fincher nagy thriller trilógiájának legkevésbé ismert, középső darabja. Tipikusan az a film, ami bár rendkívül fordulatos és élvezetes, nem rögtön nyűgözi le az embert. Az ezredfordulón, amikor megjelent a Pánikszoba, a kritika úgy is értékelte Fincher munkásságát, mintha az egy jó, egy közepes alkotás sormintáját követné (utalva ezzel arra, hogy a Harcosok klubja és a Hetedik jelentőségét nem közelítette meg a többi opusz). Ám minél többször került elő, nézték újra, egyre élesebben kiviláglott, hogy mit akar elmondani a Játsz/ma. Lényegesen többet, mint Fincher kétezres évekbeli munkái, például a Pánikszoba vagy a Zodiákus. Mára hivatkozási alappá vált, emlékezetes jeleneteit többször idézték meg más produkciók. A nyitószekvencia például az érzelemmentes apa árnyékában felcseperedő, eminens főhős gyerekkori emlékeit montírozza, aminek koncepcióját az Utódlás című HBO-s sikersorozat emelte át. De említhetjük a főhőst megszólító tévébemondót és az ébredésre, életmódváltásra ösztönző zenei betétet is, a Jefferson Airplane tavaly ismét előtérbe került White Rabbit című slágerét.
Mátrix a valóságban
A Játsz/ma tulajdonképpen nem beszél másról, mint a Mátrix és Eredet típusú fantasztikus műfajú filmek (a felszínesebb munkák közül említhetjük például a tavalyi Free Guy-t). Csak épp teljesen valószerű, még ha nem is valószínű, események láncolatában meséli el egy öntudatra ébredő ember történetét. Egyszerű üzenete, miszerint az életből egy van, ezért érdemes élni és jól élni, drámai szituációk sorozatán keresztül kerekedik ki. A film olyan, mint a leporelló, rengeteg apró epizódon keresztül épül fel, és mindegyik rejt egy puzzle-nyi üzenetet, ami aztán a fináléban áll össze egésszé. Ez egyfelől izgalmas cselekményt jelent, másrészt a néző kihívást kap: a szélsőséges helyzetekbe sodródó hőssel együtt méretik meg. Saját maga is tesztelheti, hogy adott szituációban hogyan viselkedne, míg a végjátékban ki nem derül, hogy vajon hogyan ment volna át a rostán. Apropó, főhős. Michael Douglas tökéletesen alakítja a hideg, munkamániás, nyakkendős görcstömeget, akinek a személyisége a pazar forgatókönyv eseményei során rétegről rétegre feloldódik.
(A képek forrása: IMDB)
Filozofikus akciólavina
Két látszólag ellentétes világot ötvöztek az 1997-es film alkotói. Míg a Harcosok klubja a társadalmi beilleszkedés nehézségeivel szembesülő generáció felszabadító erejű üvöltése volt a moziban, a Játsz/ma ugyanezt a lelkületet középkorú karakterekbe ültette. Mai szemmel nézve is rendkívül fordulatos a forgatókönyv, a néző jelenetről jelenetre megkérdőjelezi a látottak valóságtartalmát. A láthatatlan mesélő annyiszor veri át a főhőst (az ártatlanul menekülő férfi archetipikus alakját) és vele együtt a közönséget, hogy amikor az ember úgy érzi, már nem lehet fokozni a tétet, végül kiderül, hogy mégsem az az igazság, amit korábban gondolt. Szerencsére itt sok hasonló dramaturgiájú produkcióval, mondjuk a Lost című sorozattal ellentétben, érdemi konklúzióhoz vezetnek az újabb és újabb rejtélyek, nem csak egy nagy lufit fújnak az alkotók a háttérben. Ezt a süvítően csavaros, suspense- és akciódús filmet azonban nyakon öntötték némi filozofikussággal is. Az akciójeleneteket és a dinamikus vágást a főhős statikussága-merevsége, a kimért, elmélázó, akár bibliai okfejtést is tartalmazó párbeszédek, illetve festői képek ellenpontozzák. A hetvenes évek stílusára jellemző, a Taxisofőrt, a Piszkos Harryt vagy a Keresztapát idéző rendkívül kontrasztos színvilágú éjszakai jelenetekben dúskálunk.
Gondoljunk a régivágású vallási tévéműsorokra, amikor dúsgazdag üzletemberek beszélnek megtérésükről. Felfedik, milyen stációkon átkelve ébredtek rá néhány trivialitásra negyven-ötven éves korukban, hogy bizonyos emberi erények és érzések micsoda jelentőséggel bírnak. A Játsz/ma az ő történetüket meséli el hihetetlen csavaros thriller keretein belül, mindenféle kínos vagy szájbarágós közjátékot mellőzve. Szebben fogalmazva, ez a film egy vámszedő Máté típusú férfi pálfordulását mutatja be, azt a részt, amit nem fejteget a Biblia. Csakhogy a belső átalakulás ezúttal tömény fizikai akcióval párosul. Félreértés ne essék, szó sincs hittérítő filmről, vallási propagandaanyagról, a túlzottan éles üzenet egyébként is távol áll Finchertől. A Játsz/ma legfeljebb a tudatos és érző életre ösztönzi korunk elkókadt, kiüresedett emberét. Nem olyan nyomasztó bűntények által, mint a Hetedik és nem is olyan sziporkázó, heves történeten keresztül, mint a Harcosok klubja. A Játsz/ma megfontoltabb, de féktelenül fordulatos alkotás. Aki eddig lemaradt róla, érdemes pótolnia.
