1982-ben a Halloween 3 (klasszikus horror) vetítése előtt futott a Dig Dug reklámja, így jó eséllyel az Atari volt az első, amely egy arcade játékot népszerűsítő reklámfilmmel betört az amerikai mozikba. A két és félperces anyagot öt napig forgatták, és a Young & Rubicam reklámügynökség hollywoodi szakembereket kért fel, hogy minél profibb hatást érjenek el, a vizuális effekteket például a Poltergeist stábja készítette. A ”valami mozog a föld alatt” mottóra felhúzott kisfilm végül CLIO-díjat (az egyik legismertebb nemzetközi reklámdíj) nyert 1983-ban, de a legmegdöbbentőbb, hogy 2014-ben Matt Osborne feltett egy dalt a Soundcloudra, amelyen Chubby Checker a Twist című sláger átdolgozott verzióját énekli, ez lett volna ugyanis eredetileg a Dig Dug reklámzenéje! Matt apukája, Don Osborne, a '80-as évek elején az Atari arcade marketingrészlegének az alelnöke volt, és egyszerűen hazavitte a kazettát a gyerekeinek, amikor a stúdió meggondolta magát, és más – a fiatalabb korosztályt célzó – zeneszámot használt fel a reklámban.
Az Atari persze akkoriban két kézzel szórta a pénzt, 21 millió dollárt fizettek Spielberg új kasszasikerének, az ET-nek a videójáték-jogaiért (+5 misi ment el csak marketingre), és a gülüszemű, telefonálni vágyó földönkívüli indította el a lejtőn a céget. De félre a pénzügyekkel (az Atari egyébként csak az észak-amerikai kiadásban segédkezett, a Dig Dugot a japán Namco fejlesztette), és inkább nézzük meg, hogy miként lettek a ’80-as években játszódó történetek kihagyhatatlan kellékei a játékgépek, a Dig Dug például legutóbb a Stranger Thingsben tűnt fel (s02e01). Ugorjunk tehát vissza 1978-ba, amikor robbanásszerű fejlődésnek indultak a pénzbedobós videójátékok. Az első fecske, a Space Invaders ugyanis szó szerint letarolta a piacot – Japánban állítólag kifogytak a boltokban a 100 yenes pénzérmék. Amerikában eközben a bevásárlóközpontoktól a benzinkutakig mindenhol játéktermek nyíltak, sőt még a temetkezési vállalkozók alagsoraiba is beköltöztek a színes masinák.
1980-tól aztán sorban jöttek az olyan címek, mint az Asteroids, a Donkey Kong, a Galaga vagy a Pac-Man, és beköszöntött a játéktermi videójátékok aranykora. 1982-ben már 1 500 000 játékgép működött Amerikában, és több bevételt termeltek, mint Hollywood vagy bármely major sportliga. A Space Invadersből például 360 000, míg a Pac-Manből 400 000 gépet adtak el, a gépek darabonkénti ára pedig 2000-3000 amerikai dollár volt. A japán Taito és a Namco, illetve az amerikai Atari voltak a kor legnagyobb játéktermi gépeket gyártó cégei. A Taito legnagyobb dobása a Space Invaders, az Atarié pedig a Missile Command és a Centipede volt, míg a Namco a Pac-Mannel kaszált rendesen. Úgyhogy a Namco a sárga kis zabagép (Pac-Man) nyomvonalán vágott bele a Dig Dug fejlesztésébe, és alapvetően egy újabb labirintusjátéknak szánta, ahol már nem fix a pálya, hanem a játékos alakítja ki az útvesztő nyomvonalát. A játék főszereplője egy fura sisakot viselő, fehér-kék emberke lett, akit Taizo Horinak (Dig Dug) hívtak, a neve pedig visszavezethető a japán ”horitai zo” kifejezésre, ami azt jelenti, hogy ”ásni akarok”. A karakter egyébként később szerves részévé vált a Mr. Driller című Namco franchise-nak, rengeteg folytatás és spinoff készült hozzá, egyre bővülő univerzummal, ahol már volt felesége (Toby Masuyo), és gyermekei is (Susumu és Ataru Hori).
De vissza a Dig Dughoz! Szóval emberünk a négy égtáj irányába ásva közlekedhetett a föld alatt, és a cél az volt, hogy megtisztítsa a képernyőt az ellenfelektől, amelyekből kétféle szörnytípus létezett. Az egyik a piros és nagy szemű, a pokák, a másik zöld és tüzet okád, ők a sárkányok. Ásás közben fel lehetett használni a talajrétegekben található sziklákat és a gravitációt, kvázi egy függőleges tárnában magunk mögé csalni a kis butákat, majd a kövek alá ásva egy gyors kanyarral rájuk ejteni a sziklát. A hősünknek azonban volt egy pumpája is, aztán ha sikerült egy-két adag levegőt bejuttatni az ellenfelek szervezetébe, akkor lebénultak, és át lehetett rajtuk sétálni, ha viszont valamelyik delikvenst telenyomtuk levegővel, akkor szétpukkadt. Sokáig azonban nem lehet ásogatni, mert egy idő után átalakultak szellemformába, és akkor már nemcsak a járatokban közlekedhettek, hanem szabadon, amerre akartak.
A fejlesztés 1981-ben elég érdekesen zajlott, hisz a rangidősnek/veteránnak számító Szigeru Jokojama akkoriban három projectet is vitt, szinte egyszerre: a Galagát, a Bosconiant és a Dig Dugot. A Galaga esetében a tervezési munka teljes egészében az övé lett, a Bosconiant kiadta a fiatalabb tervezőknek, és csak felügyelte a folyamatot, a Dig Dugnál pedig Masahisa Ikegamival közösen rakták össze az alapokat, amit végül Szigeicsi Isimura, a Namco hardvermérnöke, valamint Szoucsi Fukatani és Tosio Szakai programozott le. A sprite-okat Hirosi Ono, a Namco grafikusa készítette, szomorú aktualitása cikkünknek, hogy néhány hónapja a legendás művész elhunyt. Egyébként csak úgy emlegették őt, mint Mr. Dotman. A játéknak lett még egy furcsasága, nevezetesen a szerzőnek (Juriko Keino) ez volt az első munkája, és nem tudott megfelelő hangot kitalálni az ásáshoz/mozgáshoz, ezért egy rövid dallamot használt helyette.
Ami a Dig Dug hardverét illeti, a Namco Galaga 8-bites, arcade játékrendszerre épült, amely három Zilog Z80 processzort tartalmazott (központi, grafikai és hangprocesszor), egyedi háromcsatornás WSG (Waveform Sound Generator) hanggal – ugyanazzal, mint a Pac-Manben, és 224x288 felbontással. A Zilog amúgy egy ma is létező kaliforniai cég, és anno az egyik korai Intel processzor, a 8-bites 8080 utódjával lett világhírű, ez volt az említett Z80, ami az arcade gépek mellett, a ZX Spectrumoktól a magyar Videoton iskolaszámítógépekig mindenhol megtalálható volt. A Zilogot egyébként két, az Inteltől lelépő mérnök hozta létre, és az egyikük az a Federico Faggin, akinek az első kereskedelmi forgalomba kerülő mikroprocesszort köszönhetjük (Intel 4004).
1982-ben a Dig Dug a második legjobb eladási adatokat produkáló arcade játék lett Japánban, csak zárójelben jegyezzük meg, hogy ezidőtájt a Namco vitte az első helyet is a Pole Pozitionnel, és a dobogó harmadik helyét úgyszintén, a Galagával. Világviszonylatban pedig a Pac-Mannel tarolt (még mindig), zsinórban a harmadik éve. Ami az utóéletét illeti, a Dig Dugból számos port készült, a legutóbb 2009-ben, Nintendo Wii-hez, illetve a 2010-es Pac-Man Party bónuszjátéka is ez volt (Nintento 3DS, Wii), de számos Namco gyűjteményes kiadásnak a része. 1985-ben készült egy második rész, lényegesen mérsékeltebb sikerrel, sőt 2008-ban megjelent egy újragondolt PC-s verzió, ami tulajdonképpen egy MMO lett, tehát a masszív többjátékos élményre kihegyezve, Dig Dug Island címmel látott napvilágot. A játék kizárólag Japánban jelent meg, és alig egy év múlva le is lőtték a szervereket. Nem a legszebb vég – mindenesetre Isten éltessen, Dig Dug!
