A '90-es évek második felében a játékipar legérdekesebb és legizgalmasabb kezdeményezései Steven Spielberg Dreamworks Interactive csapatánál születtek, melyről nemrég a The Neverhooddal kapcsolatos, remaster-kívánságlistás cikkemben is megemlékeztem. A DI kimondottan vadászta az új, kreatív, szokatlan koncepciókat és játékterveket, éppen ezért ironikus valahol, hogy egyik legszélesebb körben ismert, legemlékezetesebb játékuk gyakorlatilag egyfajta videójátékos továbbgondolása volt csupán a Ryan közlegény megmentésének. Spielberg még íróként is részt vett, mind az eredeti 1999-es Medal of Honor, mind egy évvel későbbi spin-offja, a Medal of Honor: Underground, de még cikkünk alanya, a Medal of Honor: Allied Assault készítésében is.
Arról nem is szólva, hogy nagyon körültekintően egyengette a projekt útját, mely készítése alatt az erőszakos játékok miatt aggódó szülőktől és politikusoktól kezdve a valódi Medal of Honor kitüntetettjeinek felháborodásáig számos oldalról kapott támadást. Támogatásának hála még a Ryan közlegény megmentése készítésében részt vett szakértők és valódi háborús veteránok is hozzájárultak tapasztalataikkal, szakértelmükkel a Medal of Honor készítéséhez. Spielberg kockázatos vállalkozása végül meghozta gyümölcsét, a világháborús témájú, hangulatában nagyköltségvetésű háborús filmeket idéző széria ugyanis egy csapásra siker lett az eredeti PlayStationön.
Ami azt illeti, túl nagy siker ahhoz, hogy arra a játékipar AAA kategóriás nehézsúlyú kiadói ne kapják fel a fejüket. Így esett, hogy a Dreamworks Interactive-ot már 2000-ben elnyelte az addig csak partnerként segédkező Electronic Arts, hogy aztán EA Los Angeles néven már saját égisze alatt folytassa tevékenységét. Ez alatt természetesen a széria más platformokra való kiterjesztését, valamint potenciális spin-offok és folytatások sorozatgyártását értették. Spielberg és stábja közben megkísérelte a PC-s piacra is bevezetni a konzolon már szépen teljesített sorozatot, míg az EA Los Angeles a sorozat PS2-es debütálásán dolgozott, mely sokkal grandiózusabb, nagyobb, ezúttal végre nappal is játszódó pályákat, több ellenfelet és epikus csatákat hozott el a szintén 2002-es Medal of Honor: Frontline formájában. Eredetileg még az id Software-t is felkeresték, hiszen a csapatnak a Wolfenstein 3D révén nem volt idegen a világháborús téma, ám a csapat vezetése elutasította őket. Állítólag részben az id ajánlására jutottak el az ígéretes 2015, Inc.-hez, melyhez akkor kis túlzással szinte csak a SiN című FPS kiegészítőlemeze fűződött.
Új harcmezőkön
Az id-vel ellentétben a 2015 kötélnek állt, a csapat pedig már 2000-ben el is kezdte a fejlesztést az id Tech 3 (avagy Quake 3-motor) egy módosított változatával. Spielberg mentorálása, valamint az akkor még szinte zöldfülű Jason West és Vince Zampella dizájneri tevékenysége egy minden tekintetben zseniális, korszakalkotó játékot eredményezett. Ugyan több pályája és motívuma is visszaköszönt a PlayStation 1-re megjelent első részekből, a 2002-es, Allied Assault alcímű játék egyedülálló volt a maga nemében. A konzolos részek egyedül kommandózós, néha lopakodós bevetéseit remek tempóban keverte olyan emlékezetes, grandiózus csatákkal, mint a D-Napon játszódó pálya, mely az akkori kritikusok szerint gyakorlatilag egy-az-egyben videójátékra adaptálta a Ryan közlegény megmentésének brutális, idegborzoló képsorait. A játék a Quake 3-motor erejének és képességeinek hála ráadásul még egy kimondottan népszerű többjátékos módot is kapott.
A játék utóhatása olyan gyors és könyörtelen volt, mint egy becsapódó bomba: a MoHAA sikerét látva kis túlzással mindenki háborús játékok fejlesztésébe kezdett, és megindult az a mai szemmel már-már kissé nevetséges játéklavina, amikor a 2000-es évek első felében úgy tűnt, mintha még a csapból is háborús játékok folynának. Egészen 2007-ig minden évben érkezett legalább egy Medal of Honor, valamilyen platformra. Az EA előbb két kiegészítővel támogatta meg az Allied Assaultot, majd 2004-ben egy folytatással, Pacific Assault címen. A 2015 elkezdte a Men of Valor fejlesztését, ami azonban végül közel sem sikerült olyan jól, mint a MoHAA. Ennek egyik legfőbb oka az volt, hogy az Allied Assault vezető dizájnerei, West és Zampella nem sokkal az Allied Assault megjelenése után számos munkatársukkal együtt leléptek, hogy saját fejlesztőcsapatot alapítsanak Infinity Ward néven. Az új stúdió aztán rögtön meg is kezdte az Allied Assault szellemi örökösének fejlesztését, amit Call of Duty néven mára már világszerte mindenhol ismernek.
Kicsit sem túlzás tehát azt állítani, hogy a Medal of Honor: Allied Assault nélkül nemhogy a Call of Duty, de az FPS műfaj sem lenne az, amit ma ismerünk. Talán emiatt is szomorú a széria jelenlegi állapota. Az EA, ahogy kínkeserves rivalizálásba kezdett a számos konkurenssel, gyakorlatilag kivéreztette a sorozatot, mely a zseniális 2007-es Airborne után kissé megkésve követte a CoD-ot a modern hadviselés világába. Ott aztán egy jól sikerült, ám feledhető 2010-es soft rebootot és egy 2012-es, Warfighter című, igen gyengére sikeredett folytatást követően elesett a játékipar harcmezején. Az EA ekkor már nem is ragaszkodott hozzá különösebben.
A 2000-es évek során a házon belüli háborús játékokat felosztotta úgy, hogy a Battlefield vitte a multit, a Medal of Honor pedig az elsősorban egyjátékosra fókuszáló vonalat, azonban miután a Bad Company-részekkel a Battlefield elkezdte megülni mindkét lovat, a MoH számukra csak egy kiöregedett, túlhajtott konkurenssé vált. Bár 2020-ban történt egy újjáélesztési kísérlet a VR-ra fejlesztett Medal of Honor: Above and Beyond formájában, annak fogadtatása és értékelései alapján nem valószínű, hogy egyhamar új felvonást kapna a sorozat. Pedig most, hogy a Battlefield 2042-vel egy kicsit megremegett a léc a mostanra szintén kihajtott Battlefield alatt, és itt az Allied Assault huszadik születésnapja is, adná magát valamilyen új bejelentés. Nehezen lenne ennél jobb alkalom arra, hogy valamilyen formában visszaköszönjön ez a méltatlanul elfeledett és kezelt széria.
