Erős a gyanúm, hogy a Pokémon a késő '90-es, korai 2000-es éveknek olyan meghatározó jelensége volt, hogy amennyiben valaki a szórakoztató média bármely formáját fogyasztotta (legyen szó videójátékokról, korai internetes oldalakról vagy tévéről), garantáltan találkozott már vele – majd életkorától és beállítottságától függően közömbös maradt irántuk, lenyűgözte a kis szörnyek sikertörténete, a bennük rejlő potenciál, esetleg a végletekig idegesítették. A franchise indulásának immár 25 éve, a zsebszörnyeken pedig nemhogy látszólag nem fog az idő, de a friss Nintendo Switch-megjelenések és persze az okostelefonos Pokémon Go révén túlzások nélkül állíthatjuk, talán népszerűbbek, mint eredeti fénykorukban. A nagy évforduló aprópójából tekintsünk vissza, hogy is alakult ez így.
Első generáció
A Pokémon, bár lényegesen később lépett színre, mint a Nintendo más ikonikus szériái, meglehetősen hasonló inspirációkból építkezett. Míg a “nagy” Nintendo klasszikusokat, mint a Mario és a Zelda, Mijamoto Sigeru kedvenc filmjei és gyerekkori emlékei ihlették, a Pokémon esetében a nagy megálmodó Tadzsiri Szatosi volt, aki csapata, a Game Freak élén, a '90-es évek közepéig, elsősorban puzzle játékokat készített az ismertebb Nintendo-szériákból, kézikonzolokra. Tadzsiri gyerekkorában lelkes rovargyűjtő volt, kortársaival akár egész napokat is eltöltött lakóhelye környékén, hálóval a kezében, ám felnőve döbbenten tapasztalta, ahogy az egyre növekvő urbanizáció révén a rovarpopuláció rohamos csökkenésnek indult, a fiatalok pedig ahelyett, hogy a természetben töltötték volna a szabadidejüket, felfedezéssel és kalandokkal, szobákba zárkózve gubbasztottak játékkonzolok előtt. Ebből született meg Tadzsiri ötlete: egy játék, amely a rovargyűjtés örömét és élményét próbálta meg átadni a játékosoknak, azzal a különbséggel, hogy az összegyűjtött kis lényekkel akár össze is csaphattak – ám szigorúan vér és végső elhalálozás nélkül. Az életerősáv kimerülését követően a kis szörnyek csupán elájultak (azonban az elfogásuk feltétele volt, hogy már elég gyengék legyenek ahhoz, hogy ne próbáljanak kiszabadulni a játékos által rájuk dobott “pokélabdákból”, de még nem ájultak). A projekthez – bár tartott tőle, hogy ötletét nem értik meg – megszerezte a Nintendo támogatását és Maszuda Dzsunicsi zeneszerzőt, aki a GameBoy négy hangsávjából döbbenetesen komplex, mára ikonikus dallamokat csikart ki. Nisida Acuko dizájner közreműködésével pedig előrukkolt összesen 150 (+1 titkos) összegyűjthető lénnyel, majd 1996. február 27-re boltok polcaira is került a nagy mű, melynek a játékipar nem jósolt túl nagy jövőt – de akkorát robbant a popkulturális térképen, amekkorára sem a készítők, sem a Nintendo fejesei nem számítottak.
A történethez hozzátartozik, hogy a GameBoy eladásai ezen a ponton lefelé íveltek, a Pokémon pedig a tipikus kézikonzolos játékokhoz képest szokatlanul lassú, nyugodtabb és pacifistább játékmenetet képviselt, melyhez hasonlóval még nem is igazán találkozhatott a nagyérdemű (bár tény, hogy a készítők innen-onnan ügyesen merítettek különböző inspirációkat és játékelemeket). A Game Freak csapata mégis olyan aranybányára lelt, melynek sikere, felépítése a mai napig példaértékű lehet.
Először is a Pokémon egyike volt azoknak a játékoknak, melyek készítése során a fejlesztők nem egy nagykonzolos élményt próbáltak átültetni a szerényebb lehetőségeket kínáló GameBoyra, ahogyan azt sokan tették, hanem kifejezetten a kézikonzolhoz és annak tipikus használatához próbálták igazítani a játékmenetet. Akár a buszon ült valaki, akár iskolában szünetekben, akár egész nap egy szobában gubbasztva, a játék egyformán támogatta a rövid, alig 5-10 perces játékokat és a GameBoyt egyhuzamban lemerítő maratonokat. A vér és az erőszak hiányában egyformán szórakoztatónak bizonyult a legkülönbözőbb korosztályok számára, a sorozatos vereség sem jelentett teljes kudarcot, pusztán kihívást, hogy a játékos még többet eddze és fejlessze a már begyűjtött szörnyeit. A játékvilág pedig változatos volt, minden főbb helyszínen, edzőteremben egyedi, ikonikus hangulattal (még ha az néha elég nyomasztó is volt ahhoz, hogy évekkel később különböző rémtörténeteket támasszon, mint a Lavender Townról szóló találgatások és creepypasták). És végül a legfontosabb elem: a Game Link kábel használata és a két külön verzió. Tadzsiri két külön változatot tervezett a játékból, melyek Red és Green címen jelentek meg (utóbbi helyett a némileg javított, finomhangolt Blue változat látogatott el nyugatra). Bár mindkettő története megegyezett, ahogy a játék kezdetén a választható kezdő Pokémonok is a tűz, víz és fű elemeiből kerültek ki (ez a három típus maradt az alap minden későbbi részben is), a különböző verziók rendelkeztek exkluzív szörnyecskékkel: ahhoz, hogy egy játékos valóban „megszerezze mindet”, össze kellett ülni a barátokkal, a Game Link kábel segítségével csereberélni a kis szörnyeket. A Game Link továbbá lehetőséget biztosított ahhoz is, hogy két játékos összemérje tudását és összecsapjanak legjobb pokémonjaikkal.
A játék sikerét jól tükrözi, hogy még a megjelenés évében elindult a gyűjtögetős kártyajáték, majd kevesebb mint egy évvel később a mai napig töretlenül futó anime is. A Pokémon szinte egyik napról a másikra lett a Nintendo egyik legerősebb és legismertebb szériája – még úgy is, hogy nyugatra csak közel három évvel később, 1998-ban látogatott el (ebben nagy szerepet játszott, hogy egyes Pokémonok átnevezése mellett a forráskód is nagyon instabilnak bizonyult, így egyszerű lokalizáció helyett a játékokat teljesen újra kellett írni). Az eredeti címek 2009-ben még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerültek, mint a Legjobban Fogyó GameBoy RPG és Minden Idők Legjobban Fogyó RPG-je. Japánban szintén 1998-ban jelent meg az első bővített kiadás is, a Pokémon Yellow, mely kihasználta a GameBoy Colorban rejlő színpaletta lehetőségeit, valamint kifejezetten az anime sikerét próbálta meglovagolni. Amellett, hogy egyes pokémonok, illetve NPC-k kinézetét a sorozatból ismert szereplőkhöz igazította (a névtelen és jellegtelen Team Rocket banditák sorában például felbukkant Jessie és James), a főhős pedig a játék kezdetén a három választható lény helyett egy Pikachut kapott, mely ráadásul nem volt hajlandó a pokélabdába bújni, és a csatákon kívül is követte a játékost.
Extra – Eevee evolúciói
Az első generáció egyik legegyedibb pokémonja az apró, négylábú Eevee volt, akit az különböztetett meg társaitól, hogy a játékos döntésétől függően összesen három különböző irányba fejlődhetett tovább, méghozzá attól függően, hogy gazdája milyen típusú tárgyat használt fel a fejlesztéséhez.
A gépezet pedig ezzel beindult. A 2000-es évek elejére gyakorlatilag képtelenség elsőre felbecsülni, mégis mekkora volt a Pokémon-őrület: anime, mozifilmek, játékok, videójátékok, spinoff-játékok – még a Nintendo 64-en is, ahol ráadásul a Game Link kábel révén extra tartalmakat lehetett feloldani az eredeti GameBoy játékok birtokában, hagyományos Pokémon-játék azonban egészen a Switchig nem látogatott el nagykonzolra. És persze az őrület láttán – mai szemmel már kissé érthető okokból – aggódó szülők. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Pokémon a játékosok egy komplett generációját nevelte fel, és megjelenései igen jelentős mértékben hozzájárultak a Nintendo kézikonzoljainak sikeréhez az elkövetkező évek során is.
Éppen emiatt (számos születésnapos cikkünkhöz hasonlóan) meg kell húznom egy határt, és a továbbiakban kizárólag a kézikonzolos, hivatalos részekre fogok koncentrálni. Ha össze kellene gyűjtenünk az összes spinoffot, Mystery Dungeon-szériát, Detective Pikachut, ne adja az ég, még a nemhivatalos (ám esetenként egészen döbbenetes) PC-s portokat és MMO-kezdeményeket is, abból valószínűleg nem cikk lenne, hanem könyv.
Második generáció
Japánban 1999-ben indult el a második generáció, Gold és Silver címen, melyek az első játékok Kanto régiója után az új Johto régióba kalauzolták a játékosokat, egy újabb feltörekvő pokémonmester bőrében, összesen 100 vadonatúj pokémont kínálva (melyek természetesen ismét megoszlottak a két játék között). Az új felvonás pedig számos új elemmel bővítette a formulát, melyek mára a széria bejáratott elemeivé váltak: ilyenek voltak a pokémonoknak adható tárgyak, vagy éppen a játékbeli óra, mely egyes pokémonok megjelenését és elkapását nemcsak napszakhoz, de akár a hét bizonyos napjaihoz is köthette. Az új Pokégear nevű felszerelésnek hála a játékos immár rendelkezett térképpel, valamint adóvevővel is, melyen keresztül kommunikálhatott az NPC-kel, a játék pedig felvonultatott több specifikus pokélabdát is, melyek kimondottan egy-egy típus elfogására voltak igazán hatékonyak. Felbukkantak a térképen a legendás pokémonok, Raikou, Entei és Suicune, akiket csak több összecsapás során lehetett legyőzni és elfogni, a sima pokémonok mellett a ritka és erősebb “fényes” változataik, illetve két új elem az acél és a sötétség formájában. A játékos akár pároztathatta is a pokémonjait, melynek során az újszülött kis szörny az anya faját, de az apa különleges mozdulatait örökölte. A Johto régió végigjátszását követően pedig a játék még nem ért véget: a játékos visszatérhetett Kantóba, ahol újra összecsaphatott az alapjáték edzőivel, majd egy epikus végső harcban Reddel, az előző rész kánon szerinti főhősével is.
Egy évvel a Silver és a Gold megjelenését követően megérkezett a bővített kiadás is, Crystal címen. Ez a sorozatban először kínált lehetőséget arra, hogy a játékos megválaszthassa a karaktere nemét, a pokémonokat ellátta rövid animációkkal is, valamint bemutatta a Battle Tower nevű helyet, melyben a játékosok egyre nehezedő harcokban mérhették össze erejüket. Ugyan a Silver, Gold és Crystal eladásai nem érték el az első generáció által felállított rekordot, még így is a GameBoy legtöbbet eladott, legjobbra értékelt játékai közé tartoztak.
Harmadik generáció
A következő generáció megjelenése előtt természetesen nem is volt kérdéses, hogy a Pokémon-játékok az új, GameBoy Advance konzol legerősebb címei közé tartoznak majd. A sort a 2002-es Ruby és Sapphire kiadások nyitották, 135 újabb pokémonnal, az új, Hoenn régióval, új antagonistákkal a Team Magma képében, valamint olyan új játékelemekkel, mint a dupla csaták, melyekben mindkét játékos egyszerre két pokémont tarthatott a küzdőtéren. Továbbá minden pokémon rendelkezett faji képességekkel, és egyedi, természettől függő tulajdonságokkal. A játékos létrehozhatott magának egy titkos, testreszabható bázist, a játékvilágban pedig megjelentek az időjárási elemek, melyek szintén hatással voltak mind bizonyos pokémonok megjelenésére, mind a pokémonok erősítésére használható bogyók termelődésére. A Ruby és a Sapphire sajnos már nem volt összekapcsolható az előző generációs változatokkal, ám az összes GameBoy Advance-ra megjelent résszel igen, a GBA kapacitásának hála pedig immár négy játékos is csatlakozhatott egymáshoz. A Gamecube-hoz kötve pedig a játékosok különböző bónuszokat oldhattak fel az arra megjelent spinoff-játékokban is.
A Ruby és a Sapphire kibővített kiadása a 2004-es Emerald volt, mely animált pokémonok és néhány, a Gold és a Silver generációjából ismert pokémon bevonása mellett kibővítette a Crystalban bemutatott Battle Towert is Battle Frontierként. Azonban ezzel egy évben megindult a franchise egy másik trendje is: a korábbi részek viszonylag korai remake-elése. FireRed és LeafGreen címen lényegében az eredeti Red és Blue részek látogattak el GBA-ra, értelemszerűen jelentős grafikai feljavítással, több apró finomhangolással, és az eredetiekhez képest egy új helyszínnel, a Sevii-szigetekkel, melyen begyűjthettek számos, a Gold és Silver részekhez tartozó pokémont is. A játék végigjátszását követően pedig lehetőség nyílt a pokémonok cserélgetésére a Ruby és Sapphire részekkel is, nagyban növelve így a lehetséges csaták és elérhető pokémonok számát. A csatlakozás megkönnyítése érdekében a két remake az első GBA-játékok közé tartoztak, melyek a forradalmian új vezetékmentes csatlakozást lehetővé tevő GameBoy Advance Game Link Cable társaságában kerültek a boltokba.
Negyedik generáció
A harmadik generáció során a széria eladásai gyengültek valamennyit mind az első, mind a második generációhoz képest, ami vélhetően szerepet játszott abban, hogy a Game Freak, a Nintendo és a franchise menedzseléséért felelős The Pokémon Company kissé lelassította az újabb generációk megjelenését. A következő csak 2006-ban jelent meg Diamond és Pearl címen, immár a Nintendo következő kézikonzoljára, DS-re. 107 új pokémon, egy új, Sinnoh névre hallgató régió, valamint a DS WiFi adapterének köszönhetően az online csaták lehetősége tartozott a legfontosabb újítások közé. Az előző generáció hibájából tanulva a Game Freak ezúttal ügyelt a kompatibilitási problémára is: amíg a konzol DS slotjában a Diamond vagy Pearl kiadás foglalt helyet, a GBA slotba bekerülhetett bármelyik arra megjelent Pokémon-játék, melyből a játékos 24 óránként átimportálhatott 6 pokémont a játék egyik, erre elkülönített helyszínére, ahol elfoghatta őket. A multiplayer csatákra kihegyezett underground területet a játékosok testreszabhatták, dekorálhatták, minijátékokat is játszhattak benne, a pokémonok csereberéje immár globálisan is megtörténhetett az interneten keresztül, a játék pedig kibővítette a korábbi részek közel összes elemét, a napszakoktól kezdve a pokémonok csatákon kívüli versenyeztetéséig. A játék alapelemei azonban nem változtak túl sokat, amit számos kritikus fel is rótt a készítőknek. Ez azonban nem akadályozta meg a Diamond és Pearl játékokat, hogy eladásaikban toronymagasan túlszárnyalják a GBA-generáció mindkét darabját, és a komplett Pokémon-széria legnépszerűbb darabjaivá váljanak. A bővített kiadás két évvel később jelent meg Platinum címen, benne számos új vagy korábbi részekből visszatérő legendás pokémonnal, az online minijátékokkal teli Wi-Fi plázával, új NPC karakterekkel, a Battle Frontierrel, valamint az alternatív fizikai tulajdonságokkal bíró Distortion Worlddel. Az elemzők szerint a Platinum megjelenése önmagában jelentős mértékben lendítette fel a Nintendo DS eladásait.
Ezt követte az újabb remake-páros, HeartGold és SoulSilver címen, értelemszerűen a Gold és Silver játékok alapján, melyek a Johto és Kanto régiók felújított változatait tartalmazták. Újításként a játékos partijába tartozó pokémonok ezúttal már a világtérképen is megjelentek és követték őt (hasonlóan Pikachuhoz az első generáció Yellow kiadásában), számos különböző minijáték is bekerült, a Wi-Fi kapcsolat révén pedig a játékosok kommunikálhattak és csereberélhettek a Diamond, Pearl és Platinum tulajdonosokkal is (ezáltal elérhetővé téve DS-en gyakorlatilag a teljes addigi pokémon-felhozatalt).
Ötödik generáció
A remake-ek után egy évvel, 2010-ben jelent meg a következő, immáron ötödik generáció Black és White címen, 156 új pokémonnal, az új Unova régióval (mely elsősorban New Yorkot vette alapul) és számos új játékelemmel. A csatákban immár egyszerre három pokémon is jelen lehetett, megjelentek az évszakok, két pokémon, Deerling és Sawsbuck pedig az évszaknak megfelelően változtatta a külsejét. A korábbi Battle Frontier helyét átvette a Battle Subway, lehetővé téve a megszokott összecsapássorozatokat, valamint a ritka nyereményeket kínáló Royal Unova hajó, a generáció során pedig először jelentek meg a Pokémon Musicalek, a korábbi részek versenyeinek továbbfejlesztései, melyek egyfajta ritmusjátékokként működtek. Illetve ott volt az online Dream World is, melyben a játékosok interakcióba léphettek egymással, és akár olyan pokémonokkal is találkozhattak, melyek a játékban más formában nem bukkantak fel (utóbbit sajnos 2014-ben leállították, így funkciói az ötödik generációs játékokban már sajnos nem érhetőek el).
A Black és White újításai közé tartozott a korábbi részekhez képest jóval hangsúlyosabb történet. A játékos két, a korábbi részekhez képest lényegesen kiforrottabb, a játék bizonyos pontjain visszatérő riválissal rendelkezett, valamint felbukkant a Team Plasma nevű új antagonista brigád is, akik szerint a pokémonokat elnyomták az edzőik, és rejtélyes vezetőjükkel, N-nel az élen azon próbáltak dolgozni, hogy „felszabadítsák” őket. A két változat a szokásos exkluzív pokémonokon túl exkluzív helyszínekkel is rendelkezett: a Black esetében Black Cityvel, a legerősebb pokémonmesterek városával, a White esetében pedig White Cityvel, ahol a pokémonok és mestereik teljes békében és harmóniában éltek. A fejlesztők precizitása és odaadása meghozta a várt sikert is: a Black és White részek sokak szemében a Pokémon-széria mai napig legkiválóbb darabjai.
A szokásos új régió helyett az ezt követő részek 2012-ben a Black 2 és White 2 voltak. Bár a játék változatlanul az Unova régióban játszódott, közel sem a korábbi megjelenések során megszokott szimpla bővített kiadásról volt szó. A régió új helyszínekkel gazdagodott az előző részhez képest, melyeken korábban elérhetetlen klasszikus pokémonok jelentek meg, a történet folytatódott a Team Plasma utódjaként felbukkanó, még agresszívabb és elvakultabb Neo Team Plasma nevű banda elleni harccal. A PokéStar Studios filmforgatós minijátékban (mely bizonyos tekintetben a Pokémon Musical utódja volt) a játékos pokémonjaival különböző filmjeleneteket forgathatott, a Pokémon World Tournament keretein belül pedig visszatért és ismét kihívhatóvá vált a korábbi részek számos ikonikus edzője, mint Brock, Misty vagy Giovanni. A játék történeténék végigjátszását követően vált elérhetővé a Kulcsok rendszere, melyekkel extra nehézségi szinteket, új területeket, valamint speciális zónákat lehetett megnyitni, utóbbiakban pedig számos, más módon befoghatatlan pokémon is felbukkant.
Hatodik generáció
A Black 2 és White 2 párost a sorozat történelmében talán a legkisebb kihagyással követte a következő, hatodik generáció. Az X és Y című új párost már 2013 januárjában bejelentették, 2013 októberében pedig már a világ minden pontján egyszerre elérhetővé is vált az új kézikonzolon, a 3DS-en. 72 új pokémon, Franciaországról mintázott új régió: ezek voltak a megszokott addíciók a széria mitológiájához, ám a játékosok fantáziáját sokkal inkább megmozgatták az új, poligonokkal renderelt 3D-s csaták, melyek ráadásul a 3DS térbeli megjelenítésének köszönhetően teljesen 3D-s látszatot keltettek, korábban sosem látott szó szerinti mélységben bemutatva a pokémonok világát. Sima nemválasztáson túl a játékosok immár teljes mértékben testreszabhatták játékbeli karakterük megjelenését. Megjelent a tündér, mely az első új típus volt közel 10 év, az eredeti Gold és Silver óta. Az X és Y emelett elég komoly változásokat hoztak a harcrendszerben is: egyrészt megjelentek a Mega Evolúciók, melyek során az amúgy már végső formájukat elért pokémonok kaptak egy vadonatúj, csak ideiglenesen felvehető, még erősebb formát a csaták hevében az ún. Mega Kövek használatával. Másrészt új típusú összecsapások is érkeztek a horda harcok formájában, melyek a vadonban kószálás során következtek be, és egyszerre öt vad pokémon ütött rajta a játékoson. De megjelentek a légi harcok is, melyekben csak repülő pokémonok vehettek részt (ezek elsősorban inkább a 3DS grafikus képességeit próbálták megvillogtatni). A 3DS érintőképernyője és kamerája révén a játékosok számára különböző új interakciós lehetőségek is elérhetővé váltak, ezekkel és a különböző minijátékokkal pedig erősíthették és fejleszthették is a birtokukban levő lényeket. A 3DS az online és kapcsolódási lehetőségeket is új szintre emelte: a StreetPass és a SpotPass révén akár random játékosokkal is sor kerülhetett az összecsapásokra és cserékre, a Pokémon Bank révén pedig a játékosok egy felhő alapú tárhelyre tölthették fel összegyűjtött pokémonjaikat mind a Black és White első és második részeiből, mind az X-ből és az Y-ból.
Extra – Ajándék a popcorn mellé
A DS-re megjelent, Wi-Fi-t támogató Pokémon-részek esetén nem egyszer előfordult, hogy a filmet a japán mozikban megtekintő rajongók számára egyes filmszínházak a játékokon belül felhasználható pokémonokat adtak ajándékba. A későbbi játékok számos további evolúciós alakkal bővítették a kis lényt: eddig összesen nyolc különböző formája érhető el, ami függ attól is, mennyire barátságos Eevee az edzőjéhez, melyik napszakban történik meg az átalakulása.
Az új generáció ráadásul a játékok történetét is korábban sosem látott, epikus magasságokba emelte. Felbuzdulva azon, hogy mennyire népszerűnek bizonyultak a komplexebb NPC karakterek, történetelemek és a Team Plasma elleni küzdelem, az új antagonista, a Team Flare immár nem kisebb célt tűzött ki, mint az emberi faj teljes megsemmisítését ősi pokémonok felhasználásával, hogy a világot visszajuttassák egy békésebb, nyugodtabb állapotba. A Flare elleni harc lényegében a Team Plasmához hasonlóan beékelődött a fő cselekményláncba is, a játékos csak akkor folytathatta az edzők legyűrűsét, ha előtte végigvitte a történetnek ezt a vonalát, és leszámolt a Flare megalomán vezetőjével. Az X és Y ráadásul túlzás nélkül a franchise addigi legszebb játékai voltak, a Game Freak fejlesztői maximálisan próbálták kihasználni a 3D-s játéktér nyújtotta új lehetőségeket, rengeteg-rengeteg aprólékosan kidolgozott hangulati elemmel. Ez pedig meglátszódott az értékeléseken is: a Black és White párost is sikerült utolérni a pozitív vélemények terén, eladásait tekintve pedig a 3DS legjobban fogyó játékai közé tartozott.
A franchise tulajdonosai ezen a ponton már nem hagyhatták kihülni az izzó vasat: ismét csak alig egy évet kellett várni az új megjelenésre, mely ezúttal az Omega Ruby és az Alpha Sapphire voltak, a GBA-ra először megjelent Ruby és Sapphire részek remake-jei, melyek rengeteg dolgot átvettek az X-ből és Y-ból, a 3D-s megjelenítésen túl a Mega Evolúciókat és az új edzési lehetőségeket is. A remake pedig természetesen apró bővítéseket is eszközölt új mellékküldetések formájában, valamint egy új térképrésszel, ahol a játékos megküzdhetett a korábbi részek számos ikonikus legendás pokémonjával.
Nyomás a szabadba, pokémonmesterek!
Mielőtt továbbhaladnánk a széria történetében, muszáj említést tennünk a megkerülhetetlen spinoffról, a Pokémon GO-ról, mely 2016-ban jelent meg a Niantic fejlesztésében okostelefonokra, és egy csapásra meghódította a világot. A játék nagyon egyszerű alapötletre épült: a játékosok telefonjukkal a valóságban bóklászva foghattak el pokémonokat, foglalhattak el edzőtermeket, fejleszthették kis szörnyeiket és küzdhettek annak érdekében, hogy a legjobbakká váljanak. Ugyan a játék nem volt botrányoktól mentes (köszönhetően egyes játékosok figyelmetlenségének és tiszteletlenségének, melynek révén egyes települések kénytelenek voltak például figyelmeztető táblákat kihelyezni a helyi temetők közelében, melyek arra kérték a játékosokat, hogy ne vadásszanak ott pokémonokra), első körben pedig hiányoztak olyan elemek is, mint a játékosok közötti közvetlen összecsapások, a Pokémon GO így is 2016 talán legsikeresebb és legjobb játéka lett. A sikert nem kis részben annak is köszönhette, hogy az ezen a ponton már megszámlálhatatlanul komplex és bonyolult pokémondinasztiát első körben leszorította a klasszikus 151 példányra, melyek sokak számára egyet jelentettek a gyerekkorukkal. Nemcsak számtalan régi rajongót szerezhettek így vissza, de egy komplett új generációt ismertethettek meg a széria kezdeteivel, majd fokozatosan, új játékelemek mellett adagolták a további lényeket, melyek száma így 2020-ra elérte a 600-at. A Pokémon GO sikerét az is jól tükrözi, hogy bár maga az AR játékok koncepciója ígéretesnek tűnt, egyetlen játék sem tudta megközelíteni a sikerét, akár a Harry Potterrel, akár a Minecrafttal próbálkoztak hasonló integráción.
Hetedik generáció
2016-ban jelent meg a Sun és a Moon is, elindítva a hetedik generációt. Ez 81 új lényt hozott magával, valamint az új, Hawaiiról mintázott Alola régiót, és több korábbi pokémon számára tett elérhetővé alternatív, úgynevezett Alola változatot, melyek akár új típusokhoz is tartozhattak. Ez számos tekintetben felpezsdítette a játékmenetet és felfrissítette a régi, akár már unalomig ismert lényeket is, mellette pedig megjelentek a hihetetlenül erős, minden csatában csupán egy alkalommal bevethető Z-Move nevű képességek, egy, a Pokémon Snap című spinoffot idéző minijáték, mellyel vadon élő pokémonokat lehetett befogni, a Pokémon Refresh opció segítségével pedig kissé tamagotchi jellegűen lehetett etetni és gondozni a játékos már elfogott pokémonjait. Az online lehetőségek tárháza is bővült: a játék továbbra is kompatibilis volt a felhő alapú Pokémon Bankkal, változatlanul elérhetőek maradtak a különböző online funkciók és megjelentek a közösségi Globális Küldetések is, melyek révén például a világon az összes játékos együtt dolgozhatott különböző célok elérésén. A játék sztorija is folytatta a korábbi részekben elindult sokkal történetorientáltabb, epikusabb megközelítést: az antagonisták szerepét ezúttal a Team Skull és a rejtélyes Aether Foundation töltötték be, akik az idegen világokból érkező Ultra Bestiákat próbálták felhasználni tisztességtelen céljaikra.
2017-ben megjelentek a bővített kiadások is Ultra Sun és Ultra Moon címen, melyek kitoldott történettel, új helyszínekkel és küldetésekkel (beleértve egy, a széria múltja előtt tisztelgő alternatív befejezéssel) egészítették ki a már önmagában is igen erős koncepciót. A játékos újabb Ultra Bestiákat is elfoghatott, Totem méretű különleges pokémonokat gyűjthetett be és új szabadidős tevékenységekben is részt vehetett, a bővítések pedig elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a rajongók és a kritikusok még az alapnál is jobbnak ítéljék, és egyértelműen a Sun és Moon minden tekintetben jobb, felsőbbrendű változatának kiáltsák ki őket.
2018-ban újabb remake-re került sor, és egyben platformváltásra is: ekkorra megjelent ugyanis a Nintendo Switch, melyben egyesült a Nintendo kézikonzolos és asztali konzolos vonala, lehetővé téve, hogy a játékosok ne csak a megszokott módon magukkal vihessék és bárhol bármikor élvezhessék a kis pokémonok gyűjtését és edzését, de akár otthon, a méretes képernyőkön és monitorokon is. A Game Freak nem is akármilyen címmel nyitotta a Pokémon sort az új konzolon: a Let’s Go, Pikachu! Eevee! az eredeti Red és Blue újabb, teljesen 3D-s, és még a Yellow kiadásnál is több animés utalással megtűzdelt remake-jei voltak, melyek maximálisan meglovagolták a Pokémon GO révén elért újabb népszerűségi hullámot, megcélozva a régi, visszatérő, a pokémonokat esetleg csak az animéből ismerő rajongók nosztalgiáját. Az LGE és LGP azonban mégsem puszta remake-ek voltak: tartalmazták például a legutóbbi játékokban megismert Mega Evolúciókat és Alolan változatokat, a harcrendszer pedig a megszokott, körökre osztott klasszikus helyett a Pokémon GO rendszerét vette át. Sőt, a Pokémon GO-val akár rá is lehetett csatlakozni a játékra, és az elsőgenerációs pokémonokat át lehetett vinni a játék speciális, Go Park nevű helyszínére, ahol aztán elfoghatóak voltak a nagykonzolos változatban is. A kritikusok fogadtatása azonban kivételesen kicsit több negatív véleményt is tartalmazott: többen úgy vélték, hogy az LGE/LGP páros túlságosan leegyszerűsítette a sorozat klasszikus mechanikáit, miközben azon igyekezett, hogy hozzáférhetőbbek legyenek kezdő, amatőr játékosok számára is, a mozgásérzékelésen alapuló irányítással pedig sokaknak igen komoly problémái akadtak. Ennek ellenére eladásait tekintve a Switch egyik legnépszerűbb játékának bizonyult.
Nyolcadik generáció
A fogadtatás azonban még így is pozitívabb volt, mint az ezt követő nyolcadik generációt indító Sword és Shield esetében, melyek 2019 végén jelentek meg, és jelenleg az utolsó fő részei a szériának. 81 új pokémon, mellettük 13 regionális változat már létező, korábbi pokémonokhoz, egy új régió, Galar, Nagy-Britannia alapján, új játékelem a dinamaxolás és gigantamaxolás formájában, valamint egy, a korábbi részekben sosem látott méretű nyílt terület a Wild Area formájában. A rajongók mégsem voltak elégedettek egy nagyon egyszerű fejlesztői döntésnek hála: a készítők először döntöttek úgy, hogy az ekkorra már irreális méreteket öltött korábbi generációs lényekből nem mind tér vissza az új játékba. Ami talán még elfogadható is lett volna ésszerű érvek mellett, csak épp a válogatás, melynek mentén kiválasztásra kerültek a megtartott lények, még a legnagyobb jóindulattal is elég randomnak tűnt, számos rajongó pedig olyan mértékben csalódott kedvencei kimaradása miatt az, hogy Dexit címen (a Pokékódex és a Brexit összevonásából) a játékok bojkottálását követelték. Ami azonban nem járt sikerrel, a GO, az LGP és az LGE révén megszerzett új játékostömegek, valamint a kíváncsiságtól fűtött régi motorosok révén ugyanis a Sword és a Shield a Switch egyik leggyorsabban fogyó játékávaivá váltak, egyetlen év alatt több mint 20 millió eladott példánnyal. És bár 2020-ban új játék nem jelent meg, a Sword és Shield két igen méretes letölthető csomaggal gazdagodott, melyek új legendás pokémonokat és regionális formákat is bemutattak.
És itt tartunk jelenleg. Hála a Pokémon GO-nak, a Switch népszerűségének és a régi/új rajongók seregének, a franchise talán népszerűbb és ismertebb, mint valaha. Annyi biztos, hogy még idén megérkezik Switchre Brilliant Diamond és Shining Pearl címen a Diamon és Pearl részek 3D-s remake-je, újabb filmek, spinoffok társaságában, valamint egy új open-world játék is, a Pokémon Legends: Arceus. Azonban az is érezhető, hogy a 25 évnyi múlt kezelése bizony a készítőkre is egyre nagyobb terhet helyez, hiszen a játékegyensúly fenntartása, a közönség igényeinek szem előtt tartása mind-mind egyre nagyobb kihívássá válnak. Ami egykor csak Tadzsiri Szatosi rovargyűjtögetésből inspirált kis rendhagyó ötlete volt, túlzások nélkül a világ egyik legnépszerűbb videójáték-sorozatává vált – annak minden előnyével és hátulütőjével együtt, mely ugyanolyan hatalmas élmény a mostani generációnak, mint anno a nagy öregeknek volt. És ha a Game Freak csapata így folytatja, valószínűleg még az őket követőnek is.
Extra – MissingNo az elveszett szám
Az eredeti Red és Blue játékokban felbukkant egy mára már ikonikussá vált glitch pokémon is: MissingNo, avagy Missing Number, aki egy grafikai glitch-halmazként manifesztálódik, felbukkanása azonban veszélyes jel is, ugyanis akár tönkre is tehette a játékos mentéseit. A széria hardcore rajongói számtalan alkalommal próbálták meg hivatalos pokémonná besoroltatni ezt a furcsa lényt, és bár a készítők ebbe a mai napig nem mentek bele, az eredeti Red és Blue minden elérhető változatában előcsalható a mai napig, ha a játékos precízen követi a különböző guide-okban leírt specifikus lépéseket.
