Stephen King a ’70-es évek óta aktív író, és az eltelt idő alatt Hollywood rengeteg könyvét és novelláját feldolgozta már. A filmeknek és a tévésorozatoknak se szeri, se száma, jól lehet, a szerző életműve van olyan tekintélyes, hogy még jó ideig táplálkozhasson belőle az álomgyár. Tehát attól függetlenül, hogy sorra érkeznek a különböző alkotások, így is van néhány olyan King-mű, amit még nem adaptáltak mozgóképre – ezek egyike a mester 1995-ben megjelent regénye, A két Rose, amellyel kapcsolatban az író a közelmúltban mondta el, hogy jó ötlet lenne filmet készíteni belőle.

dc0q5zupjlymoqav4h1z9v192d7zab7-q5moaxfqmq.jpg

Szerintem még senki sem vetette fel, hogy A két Rose-t feldolgozzák, holott szerintem ebből egy nagyszerű film születne” – nyilatkozta a szerző a Netflixnek.

A regény Rose Daniels történet meséli el, aki egy toxikus házasságban él, de egy napon végül megelégeli, hogy a férje folyamatosan megalázza, és megszökik otthonról. Barátai bújtatják, ám a férj, Norman nem tűri, hogy maszkulinitásán csorba essen, ezért Rose nyomába ered, és mivel rendőrként dolgozik, vissza is él a hatalmával. A sztori tehát egy klasszikus menekülős pszichothriller, ami a megfelelő kezekben nagyszerű filmes alapanyag lehetne.

A képek forrása: King Universe