Stephen King nem csak a horror műfajában jártas, hosszú pályafutása alatt írt már sci-fit, drámát, krimit, illetve coming of age-sztorikat is. Természetesen a disztópikus történetekbe is belekóstolt, például A Setét Torony-sorozatban és a Végítéletben, de nagyon dicsérte a 2018-ban megjelent Dry című művet is, amelyből egyébként majdnem film készült, de végül nem lett belőle semmi – habár sokak szerint ez a könyv nagyon-nagyon megérdemelne egy nagyszabású mozgóképes adaptációt. A regény cselekménye egy tinédzser főhőst helyez a középpontba, akinek egy katasztrófa után felnőtté kell válnia annak érdekében, hogy megmentse a családját, és biztosítsa testvére túlélését. Ez a bizonyos katasztrófa egy súlyos szárazság, ami végigsöpört Kalifornia államon, az emberek pedig tiltások mentél élik az életüket, mivel takarékoskodniuk kell azzal a kevés vízzel, amihez nagy nehezen hozzájutnak. A főszereplő Alyssa szülei eltűnnek a vízért folytatott kutatás során, szóval neki kell egyengetnie a saját és testvére sorsát, és ebbe az olykor kegyetlen döntések meghozatala is beletartozik.

1jjepscqsjklsowxxtrruhg.png

King korábban kifejezetten pozitívan nyilatkozott a regényről, a dicsérő véleményét a Screen Rant idézte fel: „Kiváló, remekül megírt regény arról, hogy Kaliforniában elfogy a vízkészlet. Lerakhatatlan” – mondta néhány évvel ezelőtt az író.

A Dry szerzője Neal és Jarrod Shusterman (amúgy apa és fia), előbbi több ifjúsági témájú könyvet is írt már korábban, ilyen volt például a magyarul is megjelent Akcelerátus-trilógia. Shusterman néhány évvel ezelőtt a Reditten árulta el, hogy a Paramount érdeklődést mutatott a regény adaptációja iránt, mi több, a mozifilm forgatókönyve konkrétan fejlesztés alatt állt a 2010-es évek végén, azonban a pandémia végül közbeszólt. Az író elmondta, hogy a projektnek elkészítésének nem technikai, inkább elvi akadálya volt, ugyanis túlságosan is sok volt a párhuzam a kaliforniai aszály után kirobbant káosz és járvány, illetve annak utóhatása között, szóval akkor problémás lett volna egy ilyen történettel előrukkolni. Shusterman szerint azonban nem vetették el végleg az ötletet, igyekeznek összehozni egy új megállapodást, amelynek keretében megvalósulhat a filmváltozat.

A borítóképek forrása: Screen Rant