Az Atari bemutatta a Gamestation Go kézikonzolt, amely az első ilyen eszköz lesz a legendás gyártótól. A közösségi média különböző felületeire feltöltött rövidke kis videóban bepillantást nyerhetünk a dizájnba (eléggé retro-futurisztikus lett), valamint az Atari megerősítette azt is, hogy a CES 2025-ön fognak többet elárulni a kézikonzolról. Arról a kézikonzolról, amelyről az első pletykák már nyolc évvel ezelőtt elkezdtek szállingózni, mikor felröppent a hír, hogy a cég a MyArcade-del együttműködve készít valamit.
Az biztos, hogy 7 hüvelykes (16:9) képernyőt kapunk, valamint lesz rajta D-pad, Trak-Ball és ravaszok is. Az Atari tehát a múltat kapcsolja össze a jövővel ebben a kézikonzolban, ami viszont vélhetően a retro-játékokra lesz kihegyezve. A közelmúltban az MSI-től a Logitechig, a Lenovótól az ASUS-ig az összes nagyobb tech-guru megpróbálkozott legalább egy kézikonzol kiadásával, szóval szinte borítékolható, hogy a Gamestation Go is meg fogja találni a maga közönségét.
Borítókép forrása: Atari