A klasszikus roguelike elemekre – mint a procedurálisan generált pályák vagy a permanens karakterhalál – építő roguelite műfaj nagyjából 10 évvel ezelőtt kezdett komoly virágzásnak, amikor is egyre több indie fejlesztő találta meg a számítását ebben a zsánerben. És hát valljuk be, a jelenség egyáltalán nem meglepő, hiszen amikor a masszív assetgyártás helyett a gameplay-re és a különféle játékmechanikákra lehet fókuszálni, az mindig nagy segítség egy pár főből álló független gárdának, már csak azért is, mert így máshova is bőven lehet csatornázni a kreatív energiákból. Ennek volt egyik ékes példája 2013-ban a műfaj egyik úttörője, a Rogue Legacy, amely hamar nagy kedvenccé nőtte ki magát sokaknál, a Cellar Door Games csapata pedig idén elérkezettnek látta az időt arra, hogy előálljon a folytatással is – első körben Early Access formában.
A „győztes csapaton ne változtass” elvet követve a Rogue Legacy 2 alapjai tulajdonképpen ugyanazok, mint az első rész esetében. Adott egy hős lovag (íjász, barbár, mágus stb.), akivel minél messzebb kell jutnunk egy veszélyekkel teli katakombában, és ha fűbe harapunk, akkor ennyi volt – marad utódunk, aki megszerzett aranyunkat örökölve próbálhat nyomdokainkba lépni. Az arannyal általános fejlesztéseket vásárolhatunk kastélyunkban, melyek erősítik a karaktereket, illetve megnyithatjuk a kovácsot vagy a boszorkányt, akiknél erősebb fegyvereket vagy mágikus bónuszokat biztosító rúnákat aktiváltunk, amennyiben megszereztük hozzájuk a szükséges kincseket. Tulajdonképpen erre a gameplay-hurokra épít a játék: útra kelünk, pénzt gyűjtünk, meghalunk, majd erősebben, felkészültebben, több tapasztalattal vágunk neki újból a kihívásnak.
Hosszú távon azért ez így önmagában kissé unalmassá válna, de a Rogue Legacy 2 szerencsére tudja, miként lehet feldobni a sokadik menetet is. Egyrészt – az első részhez hasonlóan – van egy csomó módosító, melyek az új karakterek generálásánál jönnek be a képbe, mint képességek, melyek jelentésére csak akkor derül fény, ha legalább egyszer kipróbáljuk őket, ezzel is ösztönözve bennünket arra, hogy felderítsünk minél többet. Akad köztük marginális, de olyan is, amelyik a feje tetejére állítja a játékot, méghozzá szó szerint, de vannak itt méretmódosítók, a színekkel és az effektekkel játszó képességek vagy éppen az alaptulajdonságainkat befolyásoló specialitások is. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a különböző karakterosztályok most már nemcsak az alaptulajdonságok és az extra képességek terén különböznek, hanem a fegyvereikben is, akkor nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a Rogue Legacy 2-ben nem nagyon van két ugyanolyan menet. Főleg úgy, hogy maguk a pályák az egyszerű építőelemek ellenére is rendkívül változatosak: van, amikor inkább az ügyességi részek dominálnak, van, amikor inkább a harc, de a felfedezés mindig nagyon izgalmas és felfedezéssel teli – és igazából ez volna a játék lényege.
Ahogy egyre ügyesebbé válunk, úgy gyűjtünk egyre több és több aranyat egy-egy menettel, amire szükség is van, hiszen ahogyan vásárolunk, az árak is folyamatosan inflálódnak. A fejlődés állandó érzete ettől függetlenül megvan, ráadásul a szívatósabb tulajdonságokért extra gold üti a markunkat, így az extra kockázatért és kihívásért megfelelő jutalom is jár. Fejlődni emellett nemcsak az egyes menetek között, vásárlással tudunk, hanem vannak állandó képességek is, melyeket nem random generált, hanem precízen legyártott speciális pályaszakaszok teljesítésével szerezhetünk meg. Ez ad egyfajta metroidvania-jelleget a játéknak, hiszen ezek az úgynevezett Heirloomok olyan erőkkel ruháznak fel bennünket, melyekkel eljuthatunk olyan helyekre is, ahova korábban nem.
Van még egy komoly újítása a Rogue Legacy 2-nek, amiről korábban nem beszéltem, pedig első pillantásra is szembeötlő: ez nem más, mint a látvány. Nem túlzás azt mondani, hogy ilyen téren óriásit fejlődött a játék, hiszen amíg az első rész egy egyszerű pixelgrafikás roguelite volt, addig a folytatás gyönyörűen megfestett, stílusos, rajzfilmszerű modellekkel dolgozik. Az indie érzés továbbra is megvan, de összességében sokkal megkapóbb a grafika – jó ránézni, na!
Az Early Access-verzió tartalmilag nyilván még csak a felszínt kapargatja, ám a Rogue Legacy 2 még ebben a félkész formájában is gond nélkül fektet két vállra számos stílusbeli alkotást. Az alap gameplay-loop iszonyatosan addiktív, pörgős és változatos, az ellenféldizájnra és a kihívás sokrétűségére nem lehet panasz, és bár az alapok nem sokat változtak, az apróbb kiegészítő újítások vitán felül jobb játékká teszik a második részt. Engem már ezzel a verzióval is maximálisan meggyőztek a fejlesztők, úgyhogy, ha a végeredmény egy még tartalmasabb és még csiszoltabb játék lesz, mint ez az Early Access-változat, akkor simán benne van a pakliban, hogy egy újabb instant klasszikussal bővül a műfaj.
