Ritka alkalom, amikor egy játékból minden egyéb elemén felül kifejezetten a hangulata marad meg bennem. Ilyesmi elsősorban horror- és kalandjátékokkal fordult elő, valamint az olyan atmoszférikus, elvontabb darabokkal, mint a tavalyi Death Stranding – hiába teszem le a kontrollert és állok fel a monitortól, az érzés, az atmoszféra még hosszú percekig kísér, mintha csak egy különösen magával ragadó könyvet olvastam, vagy mesterien elkészített filmet néztem volna. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az adott játék minden elemében kiváló is, arra azonban garancia, hogy a fejlesztők nagyon komoly mondanivalóval, vízióval fejlesztették az adott címet, mely mellett akár minden más mellékessé zsugorodhat.
Így születhetnek meg olyan különös indie darabok, mint a Dreamscaper, melynek már Early Access állapota alapján odaítélhetném a legmelengetőbb és leghangulatosabb ARPG díját. Főhősünk Cassidy, egy fiatal lány, aki nemrég költözött új városba és kezdett új munkahelyen. Zárkózott, rengeteg személyes démonnal és traumatikus emlékkel küzd, melyek álmaiban borzalmas szörnyetegekként manifesztálódnak, és egyre inkább egy sötét, katasztrofális végzet felé sodorják. Szerencsére Cassidy képes harcba szállni démonjaival a különböző, számára jelentős emlékekből és pillanatokból építkező álombéli világokban, és minden győzelemmel egyre erősebbé, ellenállóbbá válni, felülkerekedni az életét megkeserítő traumákon és borzalmakon.
A főellenfél is művészi inspirációt dob
Ezek az álomvilágok a roguelite ARPG műfaj rajongói számára ismerős módon épülnek fel. Felülnézetből küzdhetünk a random generált pályákon, melyek minden szobája harcokat, felvehető fegyvereket, varázslatokat vagy logikai feladványokat rejtenek, a végén pedig szembe kell szállnunk egy igen kemény főellenféllel is, mely Cassidy valamely negatív érzésének manifesztációja. Hősnőnk vegyesen tud használni közelharci és távolsági fegyvereket, vetődhet vagy pajzsot vonhat maga elé, lehetséges felszerelésből pedig már az Early Access jelen változata is igen tisztes mennyiséggel büszkélkedhet. Ha viszont kalandunk során bármikor elhalálozunk, Cassidy felébred, felszerelésünket elveszítjük és tudatalattijába tett utazásunkat a legelső álomvilágból kezdhetjük újra. Újrajátszáskor azonban a már teljesített főellenfélharcokat a jutalmak megszerzése mellett átugorhatjuk, az álmok során összegyűjtött loot egy része pedig mindig megmarad, melyből az éber világban különböző művészi alkotásokat készíthetünk, majd azokat odaajándékozhatjuk valakinek Cassidy egyre bővülő ismeretségi köréből.
Ennek a kapcsolatápolásnak komoly szerepe van: egyrészt az ilyenkor megnyíló párbeszédek során tudhatunk meg többet főhősünkről és az otthonául szolgáló városkáról, másrészt szociális kapcsolataink állapota különböző bónuszokhoz, akár új képességekhez vagy lényegesen erősebb kezdőfelszereléshez is juttathat minket a következő álmokban. A kapcsolatépítés ezen felül egész kellemes taktikai játék, hiszen nem mindegy, hogy kinek milyen ajándékot adunk – ha Cassidy például készít egy különösen szépen megmunkált jegyzetfüzetet, annak a könyvesbolti eladó sokkal jobban fog örülni, mint hősünk kissé különc felettese.
Tovább ezen az úton, és nem lesz gond
Sajnos az Early Access-verzióban pont ez a rész érződik még a leghiányosabbnak – az álomból mindig délután hat körül térünk magunkhoz, és csak limitált időnk van bejárni a pár jelenlegi helyszínt, szocializálódni ismerőseinkkel, de Cassidy munkájába, reggeleibe egyáltalán nem nyerhetünk bepillantást, holott egy ilyen bővebb, kissé a Persona-szériára emlékeztető rendszer, még ha nem is lenne annyira mély, mint az Atlus szériájában, remekül állna a Dreamscapernek. Ugyanis minden más, amit a játék jelenleg kínál, egyszerűen kiváló – kifejezetten tetszik az indie grafikai stílus az arcnélküli, kissé stilizált karakterekkel, zseniális húzás, hogy egy-egy harciasabb dallamot leszámítva a nyugodt, melengető zene kíséri álombéli utazásainkat a műfajtól megszokott tipikus hangulati elemek helyett, és a történet személyesebb, érzelmekre és hangulatokra építő jelleme is felüdülés az ARPG műfajban gyakori epikus kaszaboláshoz képest.
A Dreamscaper az az ARPG, amit még akkor is bátran mernék ajánlani valakinek, ha kimondottan nem kedveli az olyan címeket, mint a Diablo, The Binding of Isaac és hasonló társaik. Nagyon remélem, hogy a fejlesztők sikeresen tudnak végighaladni az Early Access-fázison, mert alkotásukban minden megvan ahhoz, hogy egy igazán emlékezetes indie mesterművé válhasson, mire eléri a végleges változatot.
