A Tarsoly Ede által vezényelt Elder Games nem is olyan régen már hallatott magáról, hiszen az ő nevükhöz köthető a tavaly megjelent Everreach: Project Eden. És bár az említett játék sajnos nem hagyott bennünk túlságosan mély nyomot, most itt van újabb közreműködésük a Headup Gamesszel, a Cardaclysm, mely egy egészen egyedi megközelítése a kártyás stratégiai műfajnak, de ami még ennél is fontosabb: a közelmúltban debütált Early Access-verzió alapján azt mondhatjuk, hogy igencsak szórakoztató és egyedi darabnak ígérkezik.
Első pillantásra persze a Cardaclysm nem feltétlenül tűnik hagyományos kártyás játéknak, és pontosan ez a fő vonzereje, hiszen az egészet egy klasszikus dungeon crawler akció-RPG köntösébe öltöztették. Méghozzá milyen szép köntösbe! Indie játékról lévén szó, azt persze aligha mondhatjuk, hogy az Elder Games játéka aprólékosan kidolgozott, ámulatba ejtő részletességű grafikával teszi sírba a nagy költségvetésű szuperprodukciókat, ellenben nagyon letisztult, ugyanakkor pedig rendkívül stílusos, a fantasy körítéshez tökéletesen illeszkedő látvánnyal bír. Egyszerűen jó ránézni, ráadásul nagyon jól fut, és még a gépigénye is baráti, úgyhogy teljes az öröm.
Az Early Access-verzió rögtön a dolgok közepébe hajít bennünket, de szerencsére ez nem okoz gondot, hiszen a kezelőfelület egyszerű és érthető, a különféle mechanikákat pedig egyesével dobálja ránk a játék, így van idő mindent felfogni és megérteni. Az első lépéseket egy izometrikus dungeon crawler keretein belül tehetjük meg, a szörnyek ugyanakkor nem a megszokott módon özönlenek ránk, hanem a pályán várakoznak, így amikor szembetalálkozunk eggyel, akkor egyrészt mindig látjuk, hogy pontosan milyen ellenfélleosztás vár ránk, másrészt, ha úgy van, akár el is menekülhetünk. Maguk a helyszínek egyébként procedurálisan generáltak, vagyis minden pálya csak addig létezik, amíg vissza nem térünk a portálon keresztül a központba, ami egy Interdimenzionális Kocsma (mi más). De tekintve, hogy az egyes dungeonök teljesen funkcionálisak (és rövidek), ez egyáltalán nem gond – nem vagyok nagy rajongója a megoldásnak, de itt érzésem szerint abszolút rendben van, hiszen a fókusz a csatákon van, melyek már egy külön képernyőn zajlanak.
A Cardaclysm kártyás játékmenete alapvetően két erőforrás körül forog: ezek az aranyrúnák és a lélekgömbök. Előbbi a lapok idézési költségének kifizetésére jó, utóbbi pedig a lénykártyák kijátszásához szükségeltetik, ezeket kell menedzselnünk a harcok során. A trükk az, hogy itt nem a körök folyamán gyűjtögetjük őket, mint a műfajban általában megszokás, hanem a pályákon, illetve jutalmak formájában találhatunk belőlük, így mennyiségük folyamatosan nő, ahogy haladunk előre, és miután a csaták végén visszaáll minden az eredeti értékre, ezért tényleg megvan az az RPG-érzés, hogy percről percre fejlődünk. Maguk a lapok persze itt is különböző ritkaságra vannak bontva, az erősebb kártyákat pedig természetesen sokkal többe kerül kijátszani, így szükségünk lesz arra, hogy minél több rúnát gyűjtsünk. A mezei harcok ezzel együtt is gyorsak, pörgősek, hiszen akár rögtön teríthetünk, egyetlen kör alatt lecsapva a csúnya monsztákat. Van azonban, hogy érdemes tartalékolni – egyrészt azért, mert vannak varázslatkártyák, amiknek később lehet, hogy hasznát vesszük, illetve, ha meghal minden lényünk, és hősünk védtelen marad, akkor az első támadásnál meghalunk, szóval előfordulhat, hogy szükségünk lesz utánpótlásra. Ráadásul ott vannak a főellenfelek is...
...merthogy – bár eddig még nem említettem, de – a Cardaclysm valójában négy boss, egészen pontosan az Apokalipszis Négy Lovasa legyőzéséről szól, melyek közül a próbaverzióban kettő érhető el. Ezek elől sokáig csak menekülni fogunk, hiszen jó néhány órát bele kell tennünk a játékba, amíg összegyűjtünk annyi erőforrást, illetve kártyát (részben jutalomként a harcokért és a kocsmárostól kapott küldetésekért, részben pedig a Kocsmában található goblinnal cserélgetve), hogy elég erős paklink legyen ahhoz, hogy megérje kiállni ellenük. Ezek egyébként érdekes új mechanikákat hoznak be, megfűszerezve kicsit a harcot – merthogy maguk a lény kártyák alapvetően olyan kulcsszavakkal dolgoznak, amikkel gyakran találkozni más játékokban, mint például a mérgezés, a bénítás vagy éppen a dupla támadás, de természetesen bőven vannak egyedi képességek is.
A stratégiai kártyajátékok legfőbb eleme, az egyedi pakliépítés itt 4 class (plusz a semleges lapok) körül forog. Ezek mindegyikének van egy-egy jellegzetessége, az igazi keretet azonban nem is feltétlenül a pakli, hanem maga a hősünk adja meg, akit (és itt egy újabb akció-RPG elem lép be a képbe) felöltöztethetünk különféle varázsruhákkal és -tárgyakkal, melyek egy-egy osztállyal szinergizálnak. A hosszú távú cél tehát az, hogy egy jól harmonizáló szettünk és paklink legyen, ami elég jó motiváció – és szerencsére az odáig vezető úton is teljesen szórakoztató a játék. Teljesen jól el lehet boldogulni a kezdeti "mix" paklikkal is, már csak azért is, mert a gyenge lapok is erősödnek azáltal, hogy kettőt kombinálva belőlük fejleszthetjük őket (akár kétszer is), ami nagyon érdekes és jópofa megoldás.
Egy Early Access-verzió alapján nyilván nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a tervezett tartalomnak kevesebb mint a felét fedi csak fel jelenleg a Cardaclysm – és akkor még nem is beszéltünk a későbbi bővítésekről, illetve a kártyajátékok legnagyobb rákfenéjéről, a balansz állandó fenntartásáról, ami embert próbáló feladat. A látottak alapján azonban számomra az Elder Games játéka eddig az év egyik legkellemesebb meglepetése: az akció-RPG körítés és a látványvilág szerintem telitalálat, a csaták pörgősek, az alap mechanikák pedig jól ki vannak találva, melyek mellett szívesen kísérletezik az ember. Érdeklődve várom a folytatást!
