[RetroGuru]: Shadow Warrior

A legutóbbi RetroGuruban a 3D Realms Blood című játékát mutattuk be, erre mit ad az ég, ingyenessé vált a csapat egy másik legendás játéka, a Shadow Warrior, mely ráadásul nemsokára modern változatot is kap. Mivel pedig most Steamen bárki letöltheti az 1997-es klasszikust, mi is újra elővettük, hogy egy kis múltidézés képében foglalkozzunk a keleti hagyományokra épített legbizarrabb akciójátékok egyikével -- amit még rasszizmussal is megvádoltak a maga idején.

Ahogy általában semmit, úgy a Shadow Warrior fejlesztését sem siette el a 3D Realms. A játékot még az FPS-ek hőskorának hajnalán, 1994 januárjában, nem sokkal a Doom premierjét követően kezdte fejleszteni a csapat, az első képeket pedig a Hocus Pocus megjelenésekor tették közzé, még az év májusában. Ezeken még egy, a véglegestől teljesen eltérő játék szerepelt, a főhős például egy nindzsa volt. A munkálatok azonban elhúzódtak, túlhaladva a Duke Nukem 3D megjelenését. Mivel pedig a nagyszájú, szexista bunkó Duke azon nyomban jelenséggé vált, George Broussard kiadta az ukázt, hogy a Shadow Warriornak is viccesnek kell lennie, és „túl kell szárnyalnia a Duke Nukem 3D-t, minden szempontból”. Az eredetileg komoly, sötét hangulatú játék tehát afféle sajátos paródiává alakult.

Több mint testőr

Akárcsak a Blood, a Shadow Warrior is kidolgozott sztorival rendelkezik. Egy japán megacég, a Zilla Enterprises kínai-japán származású testőrét, Lo Wanget alakítjuk, aki egy nap rájön, hogy főnöke, a vezérigazgatói székben terpeszkedő Zilla mester a „sötét oldalról” hívott magához segítséget, hogy túlvilági szörnyek hadával hajtsa uralma alá a világot. Lo békésen felmond ugyan, de Zilla mester fél, hogy valamit elkotyog, így utánaküldi az embereit (és démonjait), hogy tegyék el láb alól a túl sokat tudó alkalmazottat. Lo persze nem egy könnyű eset: végez az összes orgyilkossal, majd Zilla ellen indul, és a modern Tokión túl bejárja Japán és Kína eldugott helyeit, szörnyek és emberek millióit segítve át, vagy inkább vissza a másvilágra. Oké, ez nyilván nem a világ legjobb története, de végül is egy FPS-hez nem kell több. Lo Wang egyébként olyan, mintha Duke ázsiai unokatestvére lenne: mindenféle röhejes beszólással szórakoztatja magát, nevetségesen túljátszott „engrish” akcentust beszélve, és persze megállíthatatlan. Mivel pedig sem a játék, sem Lo Wang nem veszik komolyan a dolgokat, a 3D Realms is azt teszi, amihez a legjobban ért: megbotránkoztat, megnevettet, és mindeközben komoly kihívás elé állít.

A pályák a Duke Nukem 3D-ben látottakhoz hasonlítanak, legalábbis felépítésüket tekintve. Kreatív, labirintusszerű helyszíneken lövöldözünk, a továbbjutást pedig szinte mindig különböző színű kulcsok összegyűjtése jelenti. Időnként egy-egy főellenféllel is végeznünk kell, de ez nem olyan gyakran fordul elő, és a bossok általánosságban csalódásnak mondhatók. Könnyű végezni velük, nem néznek ki túl jól, és még nevetni is nehéz rajtuk -- na, jó, azért a lángoló szellentéssel támadó óriási szumóbirkózó láttán eleresztettünk egy kínos félmosolyt. Még szerencse, hogy ellenfelek és arzenál terén minden rendben van. Néha gépfegyveres, másszor rakétavetős szamurájok ütnek rajtunk, és a démoni csúfságok is kellően változatos formában vannak jelen. Személyes kedvencem a kamikaze zombi: ha szétlőjük, akkor ugyan nem robban fel a közvetlen közelünkben, de előbújik belőle a romlott lelke, hogy vörös tűzlabdákkal dobálózzon, miközben időről időre láthatatlanná válik. Kiemelendők még a kevéske ruhában flangáló nindzsalánykák és a kínai folklórban sokszor szereplő, itt veszedelmes húsevőként ábrázolt majmok is; viselkedésük ugyan nem olyan okos, mint a Bloodban, de ezt kárpótolja szívósságuk, ugyanis rengeteg golyót el kell pöfékelnünk, hogy végleg a padlón maradjanak.