Még egy utolsó nagy levegő, mielőtt mindenkinek „muszáj” lesz AAA címekkel töltenie majd’ minden idejét. De ilyenkor is érdemes gondolni az apróbb indie-kre, mert a legkisebb is számít, becsszó!
ZooKeeper – Kis pénz, kisállat
Bár az állatkertek létének és működésének moralitásán sokat lehet vitatkozni, az állatkert-szimulátorok elég népszerűek, még ha nincs is sok belőlük. Viszont most már eggyel több van, vagy legalábbis egy féllel.
A ZooKeeper, mondjuk, nem is rögtön a Planet Zoo-val kíván ringbe szállni: kisebb, láthatóan fapadosabb, és az ára is visszafogottabb. A grafika ehhez képest egész kellemes, még ha kissé baltával faragott is. A nehézkes kezelés már nagyobb gond, főleg, hogy bugok is előfordulnak, például amikor a járda egyik vége valamitől besüllyed a földbe, így teljesen kiesik a forgalomból egy csomópont. Ami még szomorúbb, hogy a játék felépítése átgondolatlan. A fejlődés lassú, az új elemek megnyitása néha órákig elhúzódhat a helyenként túl magas követelmények miatt. És eleinte nincs mivel kitölteni az ehhez szükséges játékbeli napokat, csak a kötelező, ám egyáltalán nem szórakoztató mikromenedzseléssel. Van rá némi esély, hogy egy alapos bugmentesítés, és a fejlesztési görbék finomhangolása után kellemes kis mini-tycoon válik belőle, de azt még ki kell várni. 55%
Food Truck Simulator – Üvegtigris szimulátor
A munkaszimulátoroknak megvan a maga közönsége, de igazán nagyot durranni csak az tud, amelyik valami különlegest mutat fel. A Food Truck Simulator esetében a vonzerőt a műfajhoz képest komoly történet jelenti, méghozzá szinkronszínészek bevetésével, és egész kellemes, kissé a '80-as évek filmjeit idéző zenével. Ráadásul egyemberes vállalkozásként minden ránk hárul, irodánk és járművünk fejlesztésétől kezdve az alapanyagok megrendelésén át a városi forgalom leküzdéséig. De persze ez csak az előkészület ahhoz, hogy végre elkezdhessük teljesíteni a rendeléseket.
Személy szerint az időre főzést elég stresszesnek találtam, különösen az olyan zen címek után, mint a PowerWash Simulator. Ezzel azonban még megbirkóztam volna, ha nem veszünk össze a játékkal az egyik fő mechanikán, az alapanyagok előkészítésén. Bár még a teavizet is képes vagyok odaégetni, annyit azért tudok, hogy ahol szinte nagyüzemben készül az étel, ott nem a rendelés után kezdik csak szeletelni az összes szükséges feltétet, hanem azt, mondjuk, nyitás előtt végzi el a lelkes tulaj (a rettentő-kézműves kajáldák felháborodott leveleit a böjtimajdbocsánatotkér@pcguru.hu címre várjuk). Ez a hatalmas illúziórombolás mondjuk, nem lett volna gond, ha a játék kezelése nem annyira darabos és nehézkes. Persze tudom, ez elég sok „szimulátorra” jellemző, de itt még időre is ment az ügyetlenkedésem, így nálam hamar átlépte a frusztrációs küszöböt, pláne, amikor az is kiderült, hogy a játék csak reggelente ment.
Attól tartok, hogy az FTS készítői (is) kicsit túl sok elemet próbáltak összehozni, így egyiket sem sikerült annyira jóra csiszolni, hogy igazán élvezetes és emlékezetes legyen az alkotásuk. De a műfaj, vagy a food truckok rajongóinak azért érdemes lehet belenézni legalább a demóba. 68%
Re:Legend – Re:ttentően túlzsúfolt
Ha jól számolom, a Re:Legend olyan 3 évet töltött korai hozzáférésben, ami alatt jelentősen megváltozott, vagy nem eléggé, vagy egyáltalán nem – a netes véleményekből kiindulva. Mint friss beszálló, csak a jelenlegi állapotáról tudok nyilatkozni, ami elég kellemes, ha nem is ideális.
Ami mindenképpen remek, az a barátságos, rajzfilmes grafika. Még a "húdegonosz" ellenfelek is eléggé cukik – mondjuk, így nem könnyű alapanyagot kipofozni a fókákból, de hát az élet kemény. A zene is kedves, bár arra azért elég hamar ráuntam. De, ami igazán idegölő volt, az a játékot nyitó kb. 2 órás oktatórész, amiben csak néha kaptam legalább minimálisan szabad kezet. És egy-egy karakter még utána is képes volt újabb tudnivalókat elmutogatni. Ráadásul pont ezek az oktatórészek ügyetlenek és pontatlanok helyenként. Persze érthető is valahol a tutorial-áradat, mivel a játék rengeteg elemet próbál egy fedél alá hozni. Természetesen farmerkedhetünk, de mellette favágással, bányászattal, kovácsolással, főzéssel, halászattal és halneveléssel is foglalkozhatunk. Pluszban pedig komolyabban kidolgozott harcokat is kapunk, bár ezek során elég sok bajom volt az irányítással, és az eltűnő inputokkal. Az igazi nagy dobás azonban a cuki kis szörnyek (magnusok) befogása és fejlesztése – valamint az akár négy fős co-op.
Talán a túl sok mechanika, talán a túl kevés fejlesztési idő miatt, de az irányítás gazdálkodásnál is kissé darabos, a játék hajlamos a mikro-akadásokra, ráadásul az egyes területek túl aprók, így rengeteg töltőképernyővel jár a navigáció. No meg akadnak kisebb bugok is. Szóval ígéretes cím, de érdemes adni neki még egy kis időt, hogy tényleg elkészüljön. A fejlesztők egyelőre lelkesek, sok frissítést ígérnek, így pár hónap alatt kikalapálhatják a hibákat, akkor szinte biztos visszanézek. 70%
Vanaris Tactics – Színjátszókör tactics
Facebookos csoportunkban nemrég volt szavazás arról, hogy mi a legfontosabb egy játékban: grafika, történet, játékidő, ár, vagy a misztikus „játékélmény/hangulat”, ami lényegében mindezek és még sok más egyéb összege. Tulajdonképpen még érdekesebb és bonyolultabb kérdés lenne, hogy mitől megy el az ember kedve egy játéktól, mivel sok apróság létezik, ami lelohasztja a lelkesedést. Például a GOG-tól kapott Vanaris Tactics esetében a világépítés és történetmesélés, ami az amúgy régi ismerős főszereplők egymással szembemonologizálása arról, milyen rossz a világ és az életük. A poén kedvéért megéri egyszer beleolvasni annak, aki szereti a kínosan gyenge jeleneteket, egyébként viszont érdemes átugrálni.
Főleg azért, mert a játék többi része elég jól működik. A grafika az átlagosnál kicsit nosztalgikusabb, azaz pixelesebb kivitelű, és pont ezért a színekkel is fukar, de jól kitalált. A zene kimondottan illik a megcélzott stílushoz, így egy jó darabig kitartottam mellette. A taktikai rész egyszerű, de hozza az alapokat, a kezelése már kicsit problémásabb, mivel a UI ellenünk dolgozik – de ez még leküzdhető, csak nem éppen ideális. A játék ugyan rövid, de nincsenek nehézségi szintek, viszont van grind lehetőség, ami ezt egész jól álcázza. Összességében kellemes kis játék a maga árkategóriájában, némi foltozással akár 80%-ig is vihetné. 70%
Fallen Legion Revenants – Politikai beat’em up
Nem igazán tudok jó magyarázatot adni ennek a címnek a jelenlétére. Már a kissé perverz kíváncsiságomon kívül. Külsőségeiben sem annyira indie, elég komoly kiadója van, és ennek megfelelő az ára is, bár legalább nem AAA 60-70-80 euró (tehát lassan akár 27-28 ezer forint). Ráadásul egy trilógia utolsó darabja, bár ez nem jelent annyira komoly hátrányt, mivel eléggé sejtetős-talányos a történet felvezetése.
Amúgy pedig egy 2D-s akció-JRPG. Ami annyit tesz, hogy játékmenet alapja csapatunk előrehaladása, időnként különféle ellenfelek fejbeverésével. A rosszfiúk egymás után, kisebb csapatokban érkeznek, szépen elválasztva, embereinket pedig jóformán egyetlen gombbal irányíthatjuk, fejenként. Ennél kissé nyilván összetettebb a játékmechanika, de nem sokkal, hasonló mondjuk, az Indivisible-höz vagy az Eiyuden Chronicle: Risinghoz. A pályák között egy kastélyban végezhetjük a szokásos menedzser-funkciókat, illetve időnként akció közben is átváltunk ide, némi kalandjátékos elem erejéig, ami lehet információszerzés, vagy NPC-k győzködésére.
Ha ez kissé kaotikusnak tűnik, az csak azért van, mert eleinte a játék is az. Meg egy jó darabig. De legalább szórakoztatóan és érdekesen kaotikus. Mellesleg kiváló a PC-s változat, csupán 1-1 apróbb irányítási nehézséggel, kellemes külsőségekkel. A japán mellett teljesen korrekt angol szinkront is kapott, bár beszéd inkább csak a fő átvezetőkben hallható. Összességében nagyon érdekes és kissé furcsa játék, remek hangulattal, de mechanikái miatt nem feltétlen ajánlható mindenkinek, pláne nyitóáron. 75%
Railbound – Logikai huza-vonat
Egy újabb cím, amit már az egyik demo-őrület-hét alkalmából kinéztem, mint kellemes és ígéretes darabot. A Railbound egyszerű, könnyű logikai játék vonatokkal, legalábbis eleinte. Az első pár pályacsoport tényleg csak ismerkedés. Mindegyikben kapunk egy új mechanikát, aztán egyre bonyolultabb módon kell megoldanunk, hogy a kocsik (amik valamiért maguktól közlekednek) megfelelő sorrendben álljanak be a mozdony mögé. Igaz, mindig akadnak extra rejtvények, amik gyakran csavarnak egyet a helyzeten, ezzel elég komoly fejtörést okozva.
Aztán úgy az ötödik adag rejtvénynél elkezd komolyabban emelkedni a nehézségi szint (legalábbis számomra így tűnt), az utolsó, nyolcadik fejezetnél pedig már komoly lelkierő kell belevágni egy pályába, ami a korábban megismert elemekből szemezget. Ennek ellenére remek logikai játék, kellemes grafikával, nagyvonalú segítséggel (már ha bekapcsoljuk), és tisztességes áron. 85%
Ennyi volt az átmeneti időszak a nyár és ősz között, meg az év végi AAA roham előtti csend. De azért októberben is lesznek indie-k, és bőven akad olyan játékos, aki lecsapjon rájuk. Megeshet, hogy ez az élet körforgása?
