Októberhez hasonlóan a november is kimondottan zsúfolt volt, hatalmas mennyiségű indie cím jelent meg, és jó nagy adagnyi érkezett be a szerkesztőségbe is. Egész pontosan 11, miközben pont zajlik a foci VB. Véletlen lenne?! Igen, tulajdonképpen teljesen véletlen volt.
Priest Simulator (Early Access) – Mortis!
Tudtam én már a név és az ajánló alapján is, hogy ez bűnös élvezet lesz, de arra nem számítottam, hogy ennyire. Ami valahol jó döntés volt a készítők részéről, mert az összes bugra és hiányosságra rá lehet fogni, hogy teljesen szándékos (ahogy az angol szinkron esetében is ez volt az indok). Végtére is, a Kecskeszimesek is ezt tették, és abból most jelent meg a legújabb rész, szóval biztos mindenki másnál is bejön a dolog.
Főszereplőnknek ellenben nem jön be annyira az élet, mert feltörekvő helltube-os félceleb vámpír létére hirtelen Lengyelországban találja magát, és még erejét is elveszti. Annak visszaszerzéséhez pedig papnak kell állnia, felújítania a falucska templomát egy csomó gyűjtögetős mellékküldetéssel letörölni a graffitiket, hívőket toborozni, és persze egy csomót harcolni a helyi (konkurens) gonoszokkal. De legalább egy tévés csapat állandóan kéznél van, hogy Office-osra vegye a hangulatot, a történet mondjuk tényleg csak szándékosan lehet ennyire gügye, és helyenként egész jól is hozza a stílust. A harcok gyengesége és unalmassága viszont már kevésbé tudható le annyival, hogy szándékosan gagyi, szóval legalább arra, meg a szövegekre nagyon rá kéne gyúrniuk a korai hozzáférés alatt, hogy egy talán kissé fura, ugyanakkor vicces és izgalmas játék legyen a teljes megjelenésére.
Organs Please (Early Access) – Glory to disztópiaczka!
Az utóbbi évek nem feltétlenül legkeményebb elemzői feladata lehet annak megállapítása, hogy melyik játék ihlette az Organs Please-t, csak a fejlesztők úgy döntöttek, semmi szükség az ottani, árnyalt történet- és világépítésre. Erőforrás hiány, atomháború, megavárosok, éhezés, most pedig éppen folyik az űrverseny, aminek legfőbb alapanyaga a nem eléggé hasznos polgárok. Milyen bájos jövőkép.
A mi fő feladatunk a nagy előd nyomán eldönteni, ki jut fel az űrhajóra, amihez (legalábbis eleinte) kevésbé kell sasszeműnek lennünk, és a vesztesek nem a vasfüggöny mögé kerülnek vissza, hanem a húsfeldolgozóba, vagy egyenesen a kazánba. Középvezetőként az így elérhető nyersanyagok feldolgozásáról és embereink beosztásáról is nekünk kell gondoskodnunk. A bázisépítéssel komolyabb menedzsment részt is csatoltak tehát a játékhoz, emellett pedig ott vannak a frakcióknak teendő szívességek és pár extra meglepetés is. Így már most elég sok dologra kell figyelnünk, és a korai hozzáférés alatt várhatóan még sokat bővül majd például az ember-szortírozós rész.
Sigil of the Magi (Early Access) – Taktikai kártyapakli
A körökre osztott taktikai játékokat kedvelem, a kártyapaklis roguelite-okat is eléggé bírom, akkor miért ne kedvelném ezek keverékét? Azt hiszem, leginkább azért, mert nehéz, és mert az agyamat se egyszerű átállítanom rá. A szokásos, hálózaton lépkedős kártyagyűjtögetést ugyanis itt a taktikai részben kiegészíti a megfelelő helyezkedés is. Ennél ráadásul azt is meg kell tippelnünk, hogy a következő körben mely harcosunknak húzunk majd támadókártyát, hogy az legalább nagyjából megfelelő távolságra legyen a használatához, de ne túl közel az ellenfelekhez, mert ők persze simán támadhatnak. Emellett még a manánk is korlátozott az akciókhoz, szóval nem egyszerű a feladat.
Másrészt viszont az első meghökkenés és felsülés után elég izgalmas volt néhány csata, bár akadt pár olyan buktám is, amikor nem éreztem, hogy hatalmasakat hibáztam volna, inkább csak rosszul jöttek a lapok. Éppen ezért nagyon örülnék, ha mindenki kapna egy egyszerű alap támadást 1 manáért – és mivel korai hozzáférésben van a játék, erre van is némi esély. Akinek bátor a szíve, az addig is kipróbálhatja a demót, hátha jobban rááll az agya a hibrid mechanikára, mint nekem.
Fabular: Once upon a Spacetime (Early Access) – Támadnak az űrgyíkok!!!
Bár ez alkalommal mi vagyunk gyíkfélék, és a támadás is elég relatív, mert a birodalom legfőbb ereklyéjét kell visszaszereznünk a tolvajoktól. Ehhez előbb persze át kell jutnunk néhány térképen, méghozzá az FTL stílusában, ide-oda ugrálva csomópontok között, miközben megküzdünk a kisebb, de így is elég durva pályavégi főellenfelekkel, valamint végül legyőzzük a fő-főellenfelet is. Van persze némi véletlenszerűség is az egészben (ismétlődés azért akad), fejlődhetünk a menetek alatt és között, sőt, feloldható hajókat is kapunk – bár többes számban csak később.
Viszont itt véget is a hasonlóság az FTL-lel, mivel űrhajónk egyszemélyes, és valós idejű akcióban, felülnézetből irányítjuk a csatákban, ráadásul fő fegyverzete pár (űr)kard. Igen, közelharc középkori stílusban, űrhajókkal. Egyfelől őrült ötlet, másrészt viszont izgalmas, és tényleg egyedi. Azért néha lődözhetünk is, de az zabálja a különleges, erre szolgáló energiánkat, amit csak közelharci gyilokkal lehet pótolni – távolsági harcosként ez nekem elég elszomorító volt. Pláne, hogy ellenfeleinket nem kötik ilyen szabályok, cserébe elég jó MI-t is kaptak. Néha persze egymást lövik és ütik, vagy aszteroidának mennek, éppen úgy, mint mi, de például szeretnek bekeríteni és egyszerre támadni, ami a sima ütközeteket is izgalmassá teheti. Jó kérdés, mikorra lesz kész az 1.0-ás verzió, de mivel a Fabular már így is játszható, akit felvillanyozott a balettszerű űr-közelharc lehetősége, nyugodtan fejest ugorhat bele.
Atari Mania – AtarioWare
Az Atari 50. évfordulóját a játékiparban hivatalosan az Atari 50: The Anniversary Celebration ünnepli, valamiért az E.T. the Extra-Terrestrial nélkül. A csomag részeként többnyire az eredeti játékokat próbálhatjuk ki, bár a hírek szerint akad néhány újragondolás is. Az Atari Mania ellenben a játékok teljes újraértelmezése, összemixelése sőt, tik-tokosítása.
Némi kalandjátékos környezetben bejárhatunk egy játékmúzeumot, ahol valami rejtélyes dolog történt, ezért elvesztek a régi jó játékok, pontosabban azok fő és/vagy címszereplői. Őket általában úgy menthetjük meg, hogy egy 4-6-10 mikrojátékot összefűző vesszőfutásban veszünk részt. Itt az egyes Atari-játékokban látható szereplők, elemek és mechnikák keveréke köszön vissza, néha egészen extrém mixben. Van általában 1-2 másodpercünk, hogy felfogjuk, mi a feladatunk, majd további 8-30, hogy végre is hajtsuk azt. Sajnos elég pontatlan, és ezért sokszor rettentően frusztráló az irányítása, de érdekességnek kiváló, rövid időtöltésre is jól használható, bár jobb lett volna, ha az ünnepi kiadás részeként, vagy ingyenes kiegészítőjeként adják ki, mert 20 eurós (~ 8000 forint) önálló címnek azért gyenge. 60%
NecroBoy: Path to Evilship – Kezdő galádképző
Pont Halloweenkor jelent meg ez a fééélelmetes játék, amely egy ifjú, és ennek megfelelően akaratos, valamint önelégült nekromanta útját mutatja be az áhított hatalomig, ahová egyébként leginkább ajtók nyitogatásával kell eljutnia. De mivel végtére is vezetői pozícióban van, így inkább az egyes pályákon feléleszthető lényekkel végezteti a munkát, különösen, mivel sokszor csak azok férnek át a véletlenül falakban hagyott réseken. Szóval ez egy logikai játék, amiben megfelelő sorrendben kell kis lényeinket bizonyos pontokra vezérelni a továbbjutáshoz. Egyáltalán nem ördöngösség, legfeljebb kicsit macerás, amikor már soklépcsős feladványokat kapunk, meg talán az irányítás is lehetett volna valamivel kézreállóbb, mert a minionok távvezérlése felülnézetből nem kedvez a lendületnek, ami pedig elég fontos a logikai játékokban. Ó, és történet is van, bár ez nem feltétlen válik a javára. Cserébe a grafika egyszerű, de stílusos, és nem igényel komoly erőforrásokat. 70%
The Shadow Government Simulator – Hail Vidra!
A játék, ami kicsit úgy viselkedik, mintha még korai hozzáférésben lenne, pedig hivatalosan már megjelent. Biztos ez is valami árnyékkormányos ármány lehet vagy ilyesmi. Ahogy az is, hogy hivatalosan a "stratégia" kategóriát képviseli annak ellenére, hogy van benne némi erőforrás-menedzsment, meg stratégiai játékokra jellemzőbb elemek, de valahogy mégis inkább logikai programnak tűnt.
A lényeg, hogy kinézünk egy területet a Földön, ahol aztán korlátozott, ám újratermelődő erőforrásainkból át kell állítanunk 1-2 fontos embert, majd felruházni őket olyan képességekkel, amiket bevetve elkaphatják a többi VIP-t. Mindenkinek három fő tulajdonsága van, és két képességgel rendelkezhet – ezek csökkentik/növelik az előbbieket, valamint még össze is kell őket kapcsolni, hogy ténylegesen hassanak. Bonyolultan hangzik, de a gyakorlatban végtelenül egyszerű a dolog, a teljes siker elérése viszont elég macerás tud lenni. Cserébe kaphatunk előnyöket a következő hódításhoz. Elég jó móka, ha nem várunk tőle grand strategy mélységet, és szeretnénk titokban uralni a világot. Én persze nem, csak kipróbáltam a játékot, tisztelt bíróság! 76%
Oakenfold – Into the timebreach
Viszonylag hagyományos roguelike, az Into the Breachet idéző taktikai szinttel (de szebb grafikával, akinek ez számít), és időmanipulációval. Szerintem sokaknak már ennyi is elég, hogy elinduljanak a pénztár felé. A stratégiai szint valószínűleg teljesen magától értetődő lesz mindenkinek, aki játszott bármilyen hasonló címmel, azonban a taktikai rész már eléggé egyedi.
Legfőképpen azért, mert a Breach-től eltérően itt egyedül kell szembe szállnunk a ládáinkra törő nem-is-annyira-óriás idegen lényekkel, azonban az esélyek kiegyenlítésére ehhez körönként 12 egységnyi időt használhatunk. A mozgás általában egy egység, a képességek használata szintén, de kell egy kis idő, amíg újratöltődnek. Innen már tudunk taktikázni (sőt logikázni), de ha bármikor elégedetlenek lennénk az eredménnyel, visszapörgethetjük az eseményeket egy alapos újratervezéshez. Erre szükségünk is van, mivel nem könnyű mindig, mindenhova időben odaérni. Ha pedig már hősünk mindhárom választható képességcsomagjával végigvittük a játékot a legnehezebb szinten, még mindig ott a pontvadászat a heti kihívásokban, szóval egy jó darabig ellehetünk az Oakenfolddal. 80%
Frog Detective 3: Corruption at Cowboy County – Békás előérzet 3
Harmadik rész esetében olyan sok meglepetés már nem érheti az embert. Ez nagyjából igaz a híres neves Nyomozó Béka legújabb, és sajnos a történetfolyamot lezáró kalandjára is – aminek kezdetéről még a Top 5 Megnyugtató játék cikkben írtam. A feladatunk ismételten annyi, hogy körbejárunk, beszélünk mindenkivel, megoldunk pár kisebb kalandjáték-rejtvényt, jókat vihogunk a játék száraz humorán (például, hogy kapunk egy rollert közlekedni, ami nyilván áldás álruhában), és végül – SPOILER – örülünk a happy endnek. A grafika eléggé elnagyolt, de stílusos, szinkron nincs, a zene viszont kimondottan hangulatos a western és noir vegyítésével. Ja, és a játék persze rövid, de cserébe olcsó is, és tényleg békés (nem, nem süllyedek odáig, hogy békás!), ráadásul a teljes trilógia megtalálható a Game Pass kínálatában. 82%
Shadows Over Loathing – Botcsinálta SCP
Első ránézésre a Shadows Over Loathing valami flash-es oldalról szökött címnek tűnik, és létezik is a csapatnak egy böngészős MMO-ja, The Kingdom of Loathing néven. Az öt évvel ezelőtt megjelent West of Loathinggal a fejlesztők már bizonyították, hogy megérdemlik a teljes képernyőt, bár azóta nem sok minden változott. A grafika még mindig jelzésértékű (de jópofa), a hús továbbra is a fő fizetőeszköz, és ugyanolyan furcsa ellenfelek, társak, párbeszédek és küldetések várnak bennünket. Talán még egy kicsit vadabbak is, mivel ebben rettentő setét-fantázia világban az elátkozott tárgyakat mentális kalandtúrával kell megtisztítanunk, egészen extrém látomások keretein belül.
A játékmenet is maradt a régi, érdemes mindenkivel mindenről beszélni, mindent megnézni és elolvasni, mert remek poénok várják a felfedezőket, meg egy csomó hasznos tárgy. A gyakran elkerülhetetlen csatákban, nos, kevésbé laza és mókás a játék, érdemes komolyan venni, ha nehéz harcra figyelmeztet, különben megjárhatjuk. Ami mondjuk nem sokat jelent, csak újra kell kezdenünk a bunyót. Na jó, mégsem várhatunk valódi élet-halál harcot egy komédiától, ellenben jó pár óra szórakozást és tömérdek, erősen abszurd poént azt igen. 86%
The Case of the Golden Idol – Halálos kirakós
Mint megtudtam, kötelező az Obra Dinnt emlegetni a játékkal kapcsolatban, mert mindkettő a logikai következtetésekről szól. Valóban sok a hasonlóság, csak a The Case of the Golden Idol rövidebb és könnyebben átlátható a kisebb helyszínek és szereplőgárda miatt. Ennek ellenére remek, szórakoztató játék, ha a kissé fura grafikáját képes valaki elfogadni.
A feladatunk, hogy az egyes helyszínek pillanatképéből megállapítsuk, ki kicsoda, mit művelt vagy hol lakik – de legfőképpen azt, hogy ki és miért ölte meg az áldozatot. Ehhez nem kell hosszasan beszélgetnünk a szereplőkkel, elég mindent megnéznünk és elolvasnunk (a készítők ajánlása, hogy legyen bekapcsolva a fontos elemek jelzése – a játék ugyanis nem a pixelvadászatról szól). A felfedezések során szinte azonnal megtalálhatunk 1-2 lényegesebb információt, beazonosíthatunk pár nevet, amik alapján aztán már kizárással szűkíthetők a további lehetőségek, és végül, ha lassanként is, de minden szépen a helyére kerül. Ráadásul az egyedi eseteken szépen átível egy háttértörténet, és történelmi-szociológiai szempontokból is találhatunk érdekességeket itt-ott. 92%
Hát ennyi volt a novemberi extra adag a kisebb, érdekes címekből. Nem kizárt, hogy decemberre összejön egy „Karácsony első napja van” mondókára elég játék, de inkább mindenkit megkímélnék a verselésemtől.
