Decemberre sem jutott sokkal kevesebb apróság, mint legutóbb: ha valaki a téli szünetben egy kis indie kikapcsolódásra vágyik a nagy év végi AAA-címek között (hiszen fő a változatosság!), most bőven van miből válogatnia. Ráadásul ezúttal a műfajokból is elég szép választék jött össze, az őrült akciótól a logikai játékig akad minden.
TFC: The Fertile Crescent (Early Access) – Régimódi RTS
Méghozzá annyira régimódi, hogy az épületek kinézetéről nekem egyenesen a Populous 2 ugrott be. Azért annál talán egy fokkal jobban fest a TFC, ami pedig a lényeg: a kezelése lényegesen modernebb és barátságosabb. Maga a játék viszont már kevésbé, sztorimód például nincs (legalábbis egyelőre), csak hordázás és gép elleni összecsapás. Utóbbi esetében pedig még legalacsonyabb fokozaton is elég agresszív az MI, már akkor rám küldött pár baltás-gyilkost, amikor még csak az oktatórészben tanultakat próbáltam alkalmazni, és beindítani a gazdaságomat. Úgy fest, ezek valóban kegyetlen idők voltak. Emiatt azonban a játéknak eléggé "fegyverkezési verseny" jellege van a jelenlegi szinten (és a multinak még csak a közelébe sem mertem menni), így komolyabb kísérletezésre nincs lehetőség, mihamarabb optimalizálni kell a folyamatokat. Ezzel persze semmi baj, csak kár, hogy nincs lehetőség békésebb, városépítős játékmenetre. Bár ez a következő hónapok útiterve szerint még változhat, mert abban új egységek és mechanikák is szerepelnek. Amikre egyébként szükség is van, mivel a jó alapötletek ellenére jelenleg elég minimalista a gyártási lánc, és a fejlődési fa is inkább csak két elfektetett gally. A műfaj rajongóinak viszont mindenképp érdemes követniük a játék fejlődését, mert elég ígéretes.
Soulstone Survivors (Early Access) – Még hellebb a bulleted
Azt hiszem, nem túl komoly feladat kitalálni, melyik játék volt a legnagyobb hatással a bullet hell/heaven műfajú Soulstone Survivors-re. A készítők azonban továbbmentek a sima, gyorsan összedobható klónnál, és elég sok mindent újraterveztek a vámpíros játékhoz képest. Ennek megfelelően a SoSu (maradjunk ennél a rövidítésnél…) szebb, 3D-sebb, és sokkal aktívabb helyezkedésre van benne szükségünk, ugyanis rengeteg ellenfél használ távolsági támadást, néhányan pedig területre hatót is bevethetnek. Szerencsére ezek elől kicsúszkálhatunk, bár a kitérés nem spammelhető vég nélkül, így meg kell gondolni, mikor érdemes ellőni. A játék jelenleg korai hozzáférésben van, de alapjai már most is remekül működnek, emellett pedig folyamatosan javul, bővül, fejlődik – még ha a türelmetlenebb rajongók szerint nem is elég gyorsan. A műfaj kedvelőinek tehát érdemes szemmel tartaniuk, vagy akár már most bele is ugorhatnak az oda-vissza bullet hell élménybe.
Bots Are Stupid – És én is egy kicsit
A logikai-programozós játékok lassan önálló műfajjá válnak, úgy szaporodnak a hasonló alkotások. Vagy csak én futok össze sokkal, mert mindig reménykedem benne, hogy egyszer csak programozózsenivé (és ezáltal milliomossá) válok tőlük. Ez eddig sajnos nem történt meg, és a Bots are Stupiddal sem fog. Az alapok amúgy jópofák: egy robotot kell beprogramozni az egyre bővülő parancs választékból, hogy eljusson a kijáratig, amihez gyakran össze kell gyűjtenie a kaput aktiváló energiát. Cserébe van némi fizikai modell is a játékban, így jókat ugrálhatunk, zuhanhatunk és csáklyán is lengedezhetünk. Számomra azonban pont a fizika az egyik fő gyengeség, mivel emiatt néha nagyon pontosan kell időzíteni az ugrásokat, ami rengeteg pepecseléssel jár – ennyire pedig nem szeretem a TASBotot. Ráadásul (iszonyatosan amatőr hibaként) a toplista egyelőre nem ismeri a megosztott helyezést, ha tehát mindenki ugyanolyan jól oldotta meg a feladatot, az időrend miatt utolsók leszünk. Ez nagyjából azonnal és teljesen kiirtotta minden motivációmat, úgyhogy inkább a hagyományosabb, adat válogatós vagy gyártósoros programozási gyakorlatokat ajánlom. Szerencsére van demo, hogy mindenki maga dönthessen. 60%
Dwarven Skykeep – Kevésbé pokoli torony
Bázisépítés, kártya-mechanika és meta-poénkodós történet: minden adott a sikerhez – legalábbis, ha a mix megfelelő, de esetünkben sajnos nem az. Pedig maga a koncepció érdekes: kártyák kijátszásával és némi időmenedzseléssel kell felhúznunk egy tornyot, berendezni szobákat, legyártani eszközöket és varázslatokat, miközben persze támadók is érkeznek időnként. Körítés gyanánt jól kidolgozott pixelgrafikát és nem túl zavaró hangokat/zenéket kapunk, az előszerretettel kiszólogatós párbeszédek pedig várhatóan kissé megosztóak lesznek, de amúgy kimondottan jók. A gond inkább a küldetések véletlenszerűségével van. Némelyik unalmasan könnyű (főleg az elsők közül), de ha jó lapokkal kezdünk, akkor a későbbiek is elég nyugalmasak lehetnek. Viszont a pakli elég lassan mozgatható, így, ha esetleg rossz a lapjárásunk, nagyon meg kell dolgozni a sikerért – vagy inkább újrakezdeni az egész pályát. Talán jövőre kicsit helyrerázzák a nehézségi görbét, addig viszont csak azoknak érdemes kipróbálnia, akiket kimondottan feldob az építkezős-időmenedzsmentes kártyajáték ötlete. 65%
The Block – Új fiúk
Ha valaki kipróbálta a tavaly decemberi Radar alattban szereplő Townscaper-t és elgondolkodott azon, mi lehetne még ennél is egyszerűbb homokozós városépítés, megtalálta a választ a kérdésére. A The Blockban kisebb vagy nagyobb négyzethálós terepen kell leraknunk az érkező elemeket egészen addíg, amíg van szabad hely, és… ennyi. Ezen kívül elforgathatjuk őket, ha pedig valamelyik nem tetszik, azt eldobhatjuk, és kapunk helyette másikat – itt tényleg az idegnyugtató játékmenet az úr. Az egyetlen komoly szabály, hogy csak már lerakott elem mellé építkezhetünk, így a nekünk tetsző formációhoz kellhet némi tervezés. A játék olyannyira leegyszerűsített, hogy még az épületrészeket sem forrasztja egybe (ahogy például a Townscaper teszi), amit lerakunk, az ott és úgy marad. Minimalista játék, minimalista grafikával, minimalista áron. 68%
The Oregon Trail – Vissza a 66-os úton
Az eredeti The Oregon Trail az elmúlt évtizedekben elég komoly legendává vált, éppen ezért számos porttal, feldolgozással és felújítással büszkélkedhet. A legutóbbi, sok szempontból modernizált változat kisebb Apple exkluzivitás után pedig most befutott több konzolra és PC-re is. A kaland/menedzsment klasszikus eredeti útvonala mellett kapunk több újat (többnyire rövidebbet és könnyebbet), de azért akad még kihívás bőven – rengeteg egyéb tenni és gyűjtögetni valóval egyetemben. Az eredeti játék ugyan kimaradt az életemből, de úgy tűnik az őslakosokat nem feltétlenül kezelték benne megfelelően (tudom, meglepő…), amin most megpróbáltak változtatni, ezért például saját utat is kaptak. Természetesen rengeteget javult a grafika, a zenék kellemesek, az egérrel való irányítás egész kényelmes, bár a vadászatnál még mindig kicsit esetlen a hagyományőrző, nyolc irányú mozgás. Az viszont nem változott, hogy milyen könnyen el tudjuk bukni az utat a betegségek, nyersanyag hiány, de főleg a folyókon való meggondolatlan (vagy csak peches) átkelés miatt. És ha már meggondolatlanságról esett szó: az eredeti, mobilos változat az Apple Arcade része, a PC port viszont jelenleg 30 euró Steamen, ezért aztán senki ne kapkodja el a vásárlást! 75%
A Most Extraordinary Gnome – Gnome Souls
Jó, bevallom, az alcím kissé túlzás, hiszen hősünk nem gurulgat össze vissza a fél képernyőnyi szörnyetegek körül, emellett pedig még nagyon könnyű mód is van a játékban. Bár félképernyőnyi szörnyetegek azért akadnak néha, de a lényeg inkább az egészen egyedi, papírból kivágott grafikai stílus. Na meg az énekórákról vélhetően felettébb ismerős népdal-futamok a háttérben, ugyanis egy magyar csapat készítette a kalandot. Ha ez így kissé kaotikusnak tűnik, semmi gond, minden más is az lesz. A játék békésebb részében gnómunkkal járkálhatunk fel-alá a házban, beszélgetve az ott élő, vagy csak arra járó állatokkal – ez a szegmens kellemes, vicces és aranyos a legtöbb esetben. Előbb utóbb azonban valami gond akad, amit már akciódúsabb környezetben kell megoldanunk – méghozzá a sapkánk segítségével. Fejfedőnk ugyanis megvéd minket a támadásoktól (csak leesik tőlük, így rohangatunk érte, mint Sonic a gyűrűkért), valamint hozzávághatjuk az ellenfelekhez és tereptárgyakhoz is. Ez a rész is aranyos ugyan, de egyben elég komoly kihívást jelent, legalábbis én sokat bénáztam a dobálással – sőt, néha azzal is, hogy rájöjjek, mit is kéne tennem. Az viszont kétségtelen, hogy a játék különleges. Emellett elég rövid is, de cserébe újrajátszható, az ára pedig kifejezetten baráti. 75%
Potion Craft: Alchemist Simulator – Halihó, az aranyért!
Szinte nosztalgikus, hogy az első újratöltött Radar alattban esett szó először az akkor még korai hozzáférésben lévő Potion Craftról, a nagy mű pedig azóta el is készült – már amennyiben egy 1.0-s kiadás késznek tekinthető, főleg, hogy azóta 1.0.2-nél jár a játék. Emellett ígértek az alkotók további fejlesztéseket is, például a kertünk gondozását, ami talán segítene az alapanyagok kevésbé véletlenszerű beszerzésében. Tény viszont, hogy ez már a hivatalos kiadás, immár minden elem elérhető, több a rendelés, a lehetőség és a kifejleszthető csodaszer is. Csak győzzük alapanyaggal, azok beszerzése ugyanis még mindig eléggé kiszámíthatatlan – főleg ahhoz képest, hogy amúgy mennyire békés, relaxálós a játék. A grafika nem változott, zenéből viszont mintha több lenne, a játékmenet pedig természetesen sokat bővült, bár a gazdasági oldala továbbra sem tökéletes. Ettől függetlenül nagyjából békésen tudunk haladni, főleg, ha a különlegesebb kérések nagyját ignoráljuk. A végére azonban eléggé belassulnak a dolgok, és néha kellemetlen kiszolgálni az újabb és újabb vásárlói igényeket, amíg várunk a szükséges anyagokra. Ennek ellenére a Potion Craft békés, kellemes játék, és mivel része a Game Pass-nek, így az arra előfizetőknek mindenképpen érdemes kipróbálniuk. 78%
Kukoos: Lost Pets – Kukoo’s bad pet day
Elég néhány pillantást vetni a játékról készült képekre, hogy egyértelmű legyen: itt bizony már-már Pixel szintű cukisággal állunk szemben. Ugyanezt sugározza a kissé ismerős elemekből összerakott történet is, bár az átvezetők néha csak zavarosabbá teszik a dolgokat – kissé olyan, mintha két független csapat dolgozott volna a történeten és a pályákon. Természetesen az utóbbiak jelentik a lényeget, és bár a környezet színes, látványos, azért korántsem veszélytelen. Engem legalábbis sokkal többször „ölt” meg egy-egy aljasabb pályaelem, vagy a kamera rosszindulata, mint az ellenfelek, melyek a többsége elég könnyen elintézhető, bocsánat: felszabadítható. Egyébként a játék folyamatosan VR-ra akart váltani, szóval könnyen lehet, hogy ezzel függ össze a rossz kamerakezelés és az átlagosnál is több melléugrásom. Szerencsére viszont a mentési pontokat elég sűrűre vették – talán pont rám gondolva. További kellemetlenség, hogy pont az első pályacsoport a leggyengébb és ötlettelenebb, de szerencsére azon gyorsan átjuthatunk, és az újabb mechnanikák már kellemes változatosságot biztosítanak. A grafika kimondottan bájos, a hangok és zenék is ehhez illeszkednek, a szinkron viszont teljesen kaotikus, hangerőben és minőségben is. Emellett egyszer ki is fagyott a játék pályaváltáskor, de ezzel szerencsére semmilyen haladást nem vesztettem. Azonban a Kukoos ára elég magas, főleg az év végi leértékelések közepén, így érdemes lehet várni vele mindenkinek, aki nem szeretett bele azonnal és teljesen az aranyos kis izékbe – hátha közben javítanak is rajta pár százaléknyit. 80%
McPixel 3 – A káosz szíve
A sorozat közelmúltbeli remake-je miatt talán mindenki ismeri MacGyvert, aki mindent megszerel svájci bicskával és némi ragasztószalaggal. Az ő paródiája MacGruber, aki ugyanezt próbálja, de mivel idióta, így szinte mindig katasztrofális a végeredmény. McPixel ez alatt van még úgy 2-3 pinceszinttel, mert ő simán csak őrült, mindenkibe belerúg, mindent felrobbant, és gyakran a lehető leglogikátlanabb dolgok történnek vele, éppen ezért hihetetlenül szórakoztatóak a kalandjai. A meglehetősen pixeles kalandjáték egyes pályacsoportjait egy központi világból érhetjük el, némi felfedezéssel körítve. Ha ez sikerült, akkor pedig néhány WarioWare-esen rövid pályán kell megmentőként tündökölnünk – ami néha csak saját megmentésünket jelenti, mindenki más feláldozásával. Elsőre persze általában látványos és idióta módon vallunk kudarcot, de a megoldatlan minitörténetek sora újraindul, amíg mindet túl nem éljük. Utána pedig még visszatérhetünk, hogy az összes létező rossz megoldást felfedezzük – ami azért néha kicsit idegölő lehet a furcsább kombinációk miatt. Ahogy a képen is látszik, a játék nem szép, de stílusos, zenéje kellően pörgős, humora pedig elég széles skáláját fedi le az abszurdnak, bár inkább csak kis adagokban egészséges. 85%
Ennyi volt tehát a decemberi mini összeállítás, szóval nem is maradt más, mint hogy jó szórakozást, és kiváló indie-kben gazdag Boldog Új Évet kívánjak mindenkinek!
