Ha beleszámítjuk a gigászi költségvetést, és hogy ennek fényében mennyit termelt maga a film, akkor nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy a Joker: Kétszemélyes téboly valószínűleg az idei év legnagyobb bukása lett. Az első résszel ellentétben a folytatás már komoly ellenérzést váltott ki a nézőkből, egyesek a musical-vonalat kritizálták, míg mások azt nehezményezték, hogy Joaquin Phoenix Jokeréből nem csináltak antihőst, sőt mi több, tulajdonképpen az Arthur Fleck-féle Joker nem is létezik, ezt maga a címszereplő vallja be a film csúcspontján. Persze a rajongók nem utálják egyöntetűen a második felvonást, vannak olyanok, akiknek tetszik, és minő meglepetés, hogy még maga Quentin Tarantino is köztük van, akiről köztudott, hogy nemigen bírta a 2019-es eredeti filmet.
Az író-rendező a The Bret Easton Ellis Podcast vendége volt, és a beszélgetés során szóba került a Joker 2 hatalmas zakózása, valamint az, hogy menyire lett jó vagy rossz a film. Tarantino nem fogta vissza magát, rögtön kijelentette, hogy neki személy szerint „nagyon, nagyon, de tényleg nagyon” tetszett a folytatás.
„Azt hittem, hogy ez valamiféle távolságtartó, intellektuális alkotás lesz, amiről végül is nem gondoltam, hogy működni fog filmként, de talán értékelni fogom a kvalitásait. És hát én vagyok elég nihilista ahhoz, hogy élvezzem azt a fajta filmet, ami nem igazán működik filmként, avagy bizonyos szinten egy nagy-nagy katyvasz. Ám szerintem végül ebből nem egy intellektuális kísérlet sült ki. Tényleg magával ragadott. Komolyan imádtam a musicalrészeit. Szerintem minél banálisabbak a dalai, annál jobban működnek. Azon kaptam magam, hogy olyan élményt nyújt a For Once in My Life dalszövege, amilyet még soha nem tapasztaltam” – magyarázta az alkotó.
Tarantino ezzel még nem fejezte be a film méltatását, szerinte a Született gyilkosok biztosan hatott a Joker 2-re, valamint úgy gondolja, hogy Phoenix és Lady Gaga karakterei olyan párost alkotnak, mint Woody Harrelson és Juliette Lewis sorozatgyilkosai a kultklasszikusnak számító filmben. Emellett örült neki, hogy teljesen üres volt az IMAX-terem, ahol nézte, mert így legalább felszabadultan nevethetett a második epizód poénjain, illetve azon a jelenten, amelyeken a normális emberek biztosan nem hahotáznának. Szerinte Phoenix élete alakítását nyújtja, a filmet ledirigáló Todd Philipsszel kapcsolatban pedig hosszas fejtegetésbe kezdett:
„Maga a Joker rendezte a filmet. Az egész koncepció, beleértve azt is, hogy a stúdió pénzét szórja – pont úgy szórja, ahogy azt Joker is tenné, nem igaz? Aztán ott van a nagy meglepetése – haha! – a képregénygeekeknek: egy doboz, amiből előugrik egy bohóc, a kezét nyújtja, majd 10E Volt feszültséggel ráz meg, ha hozzáérsz. Azt mondja mindannyiunknak, hogy b*sszátok meg. Azt mondja, b*szd meg, közönség! Azt mondja, b*szd meg, Hollywood! Azt mondja, mindenki b*ssza meg, akinek vannak DC- és Warner Brothers-részvényei.”
A borítókép forrása: Warner