Aki régebb óta követi már az oldalt, az tisztában lehet vele, hogy nagyon odavagyok a horror műfajért. Legyen szó filmekről, játékokról vagy bármi egyébről, engem azonnal meg lehet venni akármivel, ami kapcsolódik a horrorhoz. Ez azzal jár, hogy nagykanállal fogyasztom természetesen a horrorfilmeket is, amiknek többsége még évek múltán sem jut el nemhogy a hazai mozikba, de DVD vagy Blu-ray kiadásba sem. Éppen ezért arra gondoltam, elindítom a Para-Péntek rovatot, amiben rendre három olyan horrorfilmet mutatok be nektek, amiket nem biztos, hogy ismertek, viszont a műfaj rajongóinak érdemes lehet rájuk nézni – kezdjük is a heti csemegékkel!
Apostle (2018)
Van abban valami nyugtalanító, mikor a modern civilizációtól elszakadó, maroknyi embercsoport egy messzi szigetre indul a jobb élet, és egy egészen más vallás reményében, ott azonban maga a Gonosz várja őket. Az Apostle 1905-ben játszódik, főszereplője pedig Thomas Richardson (Dan Stevens félelmetesen jó a szerepben), aki pont erre a lakatlan szigetre tart, elrabolt húga megmentésének reményében. Szoríthatnánk neki az első perctől fogva, de Thomas nem az a kedvelhető karakter: egyértelműen ópiumfüggő, labilis elmeállapotú, már-már szociopata személyiség, aki előtt viszont kristálytisztán lebeg a cél, hogy húgát megmentse. A szigetre érkezvén látszólag minden rendben van, az emberek vígan élik az életüket, akad élelem és tiszta víz, az újdonsült lakókra pedig senki sem néz ferde szemmel. Kivéve mondjuk arra az alakra, akinek a bőröndjét még a túlparton jelölték meg... ő momentán idő előtt csúnya halált hal. Thomas beilleszkedik a maga módján, és nekiáll küldetése teljesítésének, közben pedig olyan fura dolgokra lesz figyelmes, mint például az esténként az ajtó elé helyezett üvegek a folyosón, melyekbe minden lakó ad valamennyit saját véréből. Bizarrul hangzik? Az is. Hamar kiderül, hogy a természethez visszatért kolónia valójában egy szekta, akiket a vezetőjük, Malcolm próféta (Michael Sheen) irányít. Thomas ugyan hívőnek adja ki magát, de közben titokban térképet rajzol a faluról, és igyekszik az éjszaka takarásában minél előbb húga nyomára bukkanni, azonban az egyik közeli házban (amire mindenki csak úgy hivatkozik, hogy a Ház) valami rettenetes dolgot fedez fel.
(Kép forrása: Entertainment Weekly)
Az Apostle annak a Gareth Evans-nak a filmje, kinek neve legtöbbször a The Raid 1-2 kapcsán ugrik be az embernek, de talán páran emlékeznek még rá a V/H/S 2 horror-antológia "Safe Haven" epizódjából is, ahol egyébként dettó egy szekta állt a középpontban. Az Apostle egyetlen jelenetet leszámítva semmi olyasmit nem tartalmaz, amivel a The Raid filmekre emlékeztetne, a "Safe Haven" és a klasszikus A vesszőből font ember azonban többször megidéződik, játékos kedvű nézőknek pedig akár az Outlast 2 is eszükbe juthat bizonyos jeleneteket látva (gondoljunk csak a betakart fejű, groteszk alakra). A brutalitás inkább a film második felében kezd kibontakozni, és bár túltolt vérengzéseket nem kapunk, néhány jelenet (például a "purification") eléggé durvára sikeredtek. Persze mit sem érne a film alkalmas szereplőgárda nélkül, de szerencsére mindenki korrektül játszik, Dan Stevens viszont magasan kiemelkedik a többiek közül. Ez a pasas akkorát alakít a lelkileg meggyötört, hitét vesztett, ópiumfüggő testvér szerepében, hogy az valami elképesztő! Az Apostle az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb, legbrutálisabb alkotása, amiben nem az ijesztgetések dominálnak, hanem az emberi lélek legsötétebb bugyrai (lásd: az ifjú szerelmespár végzete), Dan Stevens pedig lazán élete egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtja benne.
Unfriended: Dark Web (2018)
Az Unfriended: Dark Web az internet sötét bugyraiba kalauzol el. Az egész onnan indul, hogy a film kvázi főszereplője, Matias ellop egy laptopot egy internetkávézóból, és miután sikeresen kitalálja a jelszót és belép, hirtelen egyre több ismeretlen kezd el neki írogatni Facebookon, akik valamilyen kapcsolatban álltak az eltulajdonított laptop tulajdonosával. Közben Matias próbál kibékülni süketnéma barátnőjével, és egy csoportos videóbeszélgetésben is részt vesz pár haverjával, akik az előző film ismeretében, mind potenciális áldozatokká válnak előbb-utóbb. A dolog onnantól kezd érdekes fordulatot venni, hogy mivel a laptop állandóan lefagy, Matias egyik ismerőse küld neki egy programot, amivel fel lehet fedni, hogy mi foglalja a helyet a HDD-n. A srác rá is bukkan egy rejtett mappára, amiben különféle videofájlok vannak, amik vagy CCTV, vagy webcam felvételeket tartalmaznak, illetve egy The River nevű, DOS alapú program, ami egyfajta belépést biztosít bizonyos elzárt körökhöz és nagyon beteg emberekhez. Matias mindezt megosztja a beszélgetésben a haverjaival, innentől kezdve pedig potenciális zsákmánnyá válnak mindannyian.
(Kép forrása: Netflix)
A film megvalósítása pazar. Nekünk, akik napi szinten használjuk az internetet és azokat a szoftvereket, alkalmazásokat, internetes oldalakat, amik a filmben is helyet kaptak, szerintem sokkal jobban segíti a beleélést. Plusz itt végre elhagyták a természetfelettit, a Dark Web valóban a dark webről szól, a beteg alakokról, akik súlyos bitcoin összegeket küldenek, hogy másokat szenvedni és meghalni láthassanak, és az elkövetőkről, akik mindezeket kíméletlenül végre is hajtják. Akad a filmben egy jelenet, amikor a csevegésbe bekapcsolódó hacker képernyőfelvételen keresztül mutatja meg, hogy miként szerezte meg az egyik áldozat lakcímét, és bizony az egészben az a legfélelmetesebb, hogy mindez a valóságban is pont ugyanígy le tudna zajlani: pár kattintás, egy kémprogram, ami visszafejti a jelszót, és kvázi 5 perc alatt megvan a pontos cím. Azért üt jóval nagyobbat a Dark Web, mert sokkal realistább a megközelítés, a történet játszódhatna akármelyik nap a valóságban is, hiszen mind tisztában vagyunk az internet sötét oldalával, a dark web mocskos tartalmával, a red roomok élőben közvetített gyilkosságaival, és jól tudjuk azt is, hogy ezekre van is kereslet a nagyvilágban. Temérdek ember küld bitcoin összegeket, csak hogy láthasson másokat élőben szenvedni, az illegális fegyver-, drog-, és pornó bizniszekről már nem is beszélve. A dark web tényleg egy baromi sötét, lelkileg meggyötrő hely, az Unfriended ezen része pedig ha nem is meri teljes realitásában átadni, legalább megmutatja, hogy igen, ilyesmi is létezik.
(Kép forrása: ACMODASI)
Szóval a megvalósítás már önmagában klassz, a szereplők nem annyira vészesen idegesítőek – kivéve AJ, mert ő nagyon –, akad persze pár jumpscare, de inkább az izgalmas történet dominál, amit ezúttal nagyon jól írtak meg. A feszültség fokozatosan növekszik, és ahogy egyre mélyebbre süllyedünk a dark web mocskába, úgy kezd egyre inkább eluralkodni a pánik a szereplőkön is, akik versenyt futnak az idővel, hogy Matias barátnőjét, egy eltűnt lányt, és még saját magukat is megmentsék valahogyan, ettől a látszólag hatalmas, mindenhová elérő szervezettől. Kicsit hasonló amúgy ez a háttérben álló közösség, mint a The Den esetében, csak itt érthető okokból a durvaság-faktort nem merték annyira kitolni, és a film vége is – bár igen nagy gyomros – sokkal kevésbé megrázó, mint a 2013-as The Den abszolút pofánverős befejezése. Ettől függetlenül az Unfriended: Dark Web egy teljesen korrekt, sötét, helyenként igen elborult thriller lett, ami jól mutatja meg, hogy miféle szörnyűségek várhatnak mindazokra, akik a gore-oldalakat elhagyva kicsit jobban beleállássák magukat a dark web vérrel és fájdalommal kikövezett rejtelmeibe.
Gonjiam: Haunted Asylum (2018)
A valóságban is létező – és a világ hét legijesztőbb helye közé beválogatott – dél-koreai Gonjiam Elmegyógyintézetben a '90-es évek végén egyre több rejtélyes haláleset és eltűnés történt, bezárása után pedig az enyészetté lett épületet évről-évre keresik fel vállalkozó kedvű szellemvadászok, hogy felvételeket rögzíthessenek az elhagyatott, lepusztult folyosókon. A film egy ilyen csapat történetét követi végig, akik betörnek az intézménybe, és élőben streamelve rögzítik a látottakat, a minél nagyobb nézettség reményében. Az eleinte túljátszott, nézettséghajhász viselkedésüket azonban hamar pánik és rettegés váltja fel, mikor valóban paranormális jelenségek kezdenek történni körülöttük, az Elmegyógyintézetből pedig nincs kiút. Alapvetően ez a film a Grave Encounters mintáját követi, csak sokkal kidolgozottabb. Itt is adott egy szellemvadász csapat, akik felszerelnek kamerákat az épületben, de persze mindegyikőjük kézikamerával is veszi az eseményeket. A found footage jelleg jobban működik, pláne a 2018-ban elengedhetetlen technikai vívmányok (drón, GoPro, VR-kamera, POV-kamera) szerepeltetésével. Nagyon tetszett, hogy a film lassan építkezik, épp elég időt hagy a hangulatkeltésre, de amikor ijesztgetni kell, akkor nagyon odateszi magát. Persze főként jumpscare-ijesztésekkel operál, de ezek legalább kreatívak, hatásosak és pont jól vannak időzítve. A film vége pedig tökéletes, ennél jobban nem is lehetett volna lezárni a sztorit, hisz a befejezés az egész legendának megadja a kellő tiszteletet.
(Kép forrása: Bloody Disgusting)
A Gonjiam: Haunted Asylum számomra egy hatalmas meglepetés volt horrorfilmes fronton, mivel nagyon rég láttam már ennyire hangulatos, egyben tényleg ijesztő found footage horrort, ami nem nézi teljesen hülyének a nézőit, és nem akarja béna CGI-rémségekkel a frászt hozni rájuk, hanem az atmoszférára, az intézet háttértörténetéből eredő nyomasztó hangulatra alapozva teremti meg a kellő átélést. Radar alatt érkezett, de bőven megéri megnézni!
Köszi a figyelmet, a jövő héten ismét jövök három filmmel!
