A július ugyan üde kivételnek számított, ám a Microsoft idén is tartotta magát ahhoz a jó szokásához, hogy kéthetente kivesz néhány címet az Xbox Game Pass kínálatából – persze megfelelő kompenzáció mellett, hiszen minden ilyen esetben akadnak új érkezők. Legutóbb (egészen pontosan augusztus 31-én) ugyebár az orosz Bioshockként is emlegetett Atomic Heart, a Guilty Gear Strive és az NBA 2K24 hagyta el az előfizetéses szolgáltatás könyvtárát, szeptember közepén pedig újabb öt alkotásnak kell összecsomagolnia a cuccait, köztük 1-2 jól ismert darabbal.

fifa-23-xbox-game-pass.jpg

A legismertebb (de nem feltétlenül a legkedveltebb) távozónak mindenképp a FIFA 23-at mondanánk, ami ugyan nem váltotta meg a világot, de azért nem hozott szégyent a szériára, amely a licensz hiányában ugyebár EA Sports FC néven fut tovább, és szeptember 27-én érkezik a következő felvonása. Mivel a program már 2023 májusában felkerült a Game Pass polcaira, elég sok idő volt arra, hogy mindenki kiélje a virtuális labdarúgás iránti rajongását, nem úgy a katasztrofálisan indult, mostanra azonban elég szépen kikalapált Payday 3 esetében, a kooperatív bankrablás ugyanis tavaly szeptemberben vált elérhetővé, kevesebb mint két hét múlva pedig már el is hagyja a szolgáltatást. A két nagyágyú (legalábbis büdzsét tekintve) mellett a Slime Rancher 2, a remek steames értékelésekkel bíró SpiderHeck és a You Suck at Parking is hajóra pattan szeptember 15-én, ám mivel a felsorolt játékok egyike sem esik bele az időtemető kategóriába, szerencsére bőven van lehetőségünk pótolni őket.