Ahogy az várható volt, a Microsoft leleplezte, hogy mely játékok érkeznek Game Pass-be augusztus első felében, bár ezúttal nincsenek nagy meglepetések. Az már ugye július végén kiderült (némi pletykát követően), hogy az Illusion Softworks klasszikusának remekül sikeredett remake-je, a Mafia: Definitive Edition lesz az egyik új érkező, amelynek felettébb örülhetnek a műfaj és a korszak kedvelői, ugyanis egy szinte minden szempontból méltó felújítással van dolgunk. Tommy Angelo lebilincselő és tragikus történetére augusztus 13-án válik elérhetővé konzolon, PC-n és felhőn keresztül, előtte viszont még két másik alkotás is befut a kínálatba.

Augusztus 8-án debütál a szintén szóbeszéd tárgyát képező Crash Bandicoot N. Sane Trilogy, vagyis a Diablo 4-et és a Call of Duty: Modern Warfare 3-at követően újabb Activision Blizzard alkotás kerül fel a virtuális polcra – bízzunk benne, hogy rövid időn belül más címeket is kapunk. A Vicarious Visions remekbeszabott felújítása leginkább azoknak szól, akik nem riadnak vissza a kihívásoktól és a kicentizős ugrásoktól – engem már a játékmenet-videók is meggyőztek arról, hogy messziről kerüljem el ezt a trilógiát, bármennyire is jók az értékelései.

game-pass-mafia-crash-bandicoot.png

Lényegében az utolsó cím sem számít meglepetésnek, hiszen már a márciusi Xbox Partner Preview során kiderült, hogy az Inverge Studios műhelyében készült Creatures of Ava a megjelenés napján bekerül Game Pass-be, csak akkor még ugye nem volt pontos premierdátuma. A mától elérhető programban egy Vic nevű hősnővel kell megmentenünk a világot a mindent elemésztő fertőzéstől, méghozzá különböző lények megszelidítésével – ha egy békés kalandra vágysz, aminek ráadásul még mondanivalója is van, semmiképp se hagyd ki ez a gyöngyszemet! Ezek tehát a hónap első befutói, kíváncsian várjuk, mit kapunk augusztus második felében!