Filmek terén ezen a héten leginkább a sci-fi kerül előtérbe, hiszen ünnepel többek között a Sötétségben – Star Trek és a Mátrix: Újratöltve is, ami pedig a videójátékokat illeti, nos, akad pár klasszikus. Példának okáért Geralt is a gyertyák elfújására használja majd az Aard jelet, de ugyancsak a születésnaposok között van a Diablo 3, a Wolfenstein: The New Order és a Red Dead Redemption. Lássuk tehát a legfontosabb évfordulókat!
Filmek
A Wachowski-testvérek túlzás nélkül történelmet írtak 1999-ben, hiszen a Mátrix nem csupán megteremtette az „okos akciófilmek” műfaját, de olyan létértelmi és filozófiai értekezések kaptak benne helyet, melyek előtte még soha nem voltak láthatóak egyetlen blockbusterben sem. Fel volt tehát adva a lecke a folytatás(ok) számára, a 2003. május 15-én debütált Mátrix: Újratöltve pedig végül nem is volt képes megugrani a lécet (a Forradalmak meg aztán pláne nem), viszont tagadhatatlan, hogy még így is egy remek akciófilmet kaptunk. Neo második kalandja persze ugyanúgy tartalmazott gondolatébresztő snitteket (sőt, igazából elég sok kérdőjelet sikerült neki tisztáznia), de a hangsúly inkább a mozgalmas lövöldözéseken és üldözéseken volt – hiába, mégiscsak a Kiválasztottról beszélünk. Kevés olyan „dögös” film készül manapság, mint a Mátrix: Újratöltve, így még a hibái ellenére is jó szívvel emlékezhetünk vissza rá.
J. J. Abrams-et gyakran vádolják azzal, hogy hozott ötletekből dolgozik (vagy csúnyán fogalmazva: iparosmunkát végez), ami valahol persze igaz, de ettől még tény, hogy jobbára szórakoztató filmekkel szokott előrukkolni. A maga soft-reboot módján egészen jól sikerült például Az ébredő Erő is (nem úgy a Skywalker kora, ugyebár), ahogy a 2009-es Star Trek sem volt egy rossz mozi, sőt. Persze a széria rajongói szinte minden egyes képkockájába bele tudtak kötni (vélhetően jogosan), de a „mezei” filmnézők egy roppant igényes sci-fit kaptak, ez pedig a 2013. május 16-án megjelent folytatásról, a Sötétségben – Star Trekről (ezt a magyar címet…) is elmondható. Kirk kapitány háborús zónába „invitáló” embervadászata tele van remekbeszabott akciókkal (mondjuk a közelharci jeleneteken azért lett volna mit javítani), drámával és parádésan alakító színészekkel, így nem meglepő, hogy – az előző felvonáshoz hasonlóan – betalált a közönségnél.
Roland Emmerich a legtöbbször valami természeti katasztrófával, vagy épp idegenekkel igyekszik elpusztítani szeretett sárgolyónkat, a ’90-es évek végén azonban egy nagyra nőtt hüllőt szabadított rá New York városára (igen, már évtizedekkel ezelőtt is a Nagy Alma volt a filmesek kedvelt célpontja). A Godzilla 1998. május 19-én hódította meg a mozikat, a gyík ámokfutásában azonban nem volt túl sok köszönet, mivel a Matthew Broderick, Jean Reno, Hank Azaria és Maria Pitillo főszereplésével készült film finoman szólva sem sikerült túl jól (ezt remekül mutatja az 5,4-es IMDb és a 32 pontos Metacritic értékelés is). Persze volt benne egy felhőkarcoló méretű szörnyeteg és pár jól ismert színész is, tehát elég sok nézőt bevonzott, de nem meglepő, hogy végül folytatás nélkül maradt a történet.
Hollywood hőskorának egyik megkerülhetetlen alakja mindenképp az az Orson Welles, kinek 1941-ben készült, Oscar-díjjal jutalmazott (ugyanakkor sok vitát kiváltó) filmjét, az Aranypolgárt máig a filmművészet egyik legjobban sikerült darabjának tartják. De ugyancsak a kiválóság határát súrolta az 1958. május 21-én bemutatott A gonosz érintése (Touch of Evil) is, amely a noir műfaj egyik abszolút csúcsának tekinthető. A drámában Welles egy rendőrfőnököt alakít, aki hamis vádakkal illet egy mexikói származású fiatalembert, így fejest ugorva a korrupció és az erkölcstelenség feneketlen kútjába. Az alkotás tehát ügyesen körbejárta a bűn témakörét, és tette mindezt kiváló színészi alakítások gyűrűjében, éppen ezért megérdemelten tekintik a zsáner egyik alappillérének.
Játékok
2012. május 15-én harmadszorra is megnyíltak a Pokol kapui, a Diablo 3 azonban korántsem részesült olyan meleg fogadtatásban, mint a világhírű akció-RPG korábbi epizódjai. A Blizzard ugyan kellő tartalommal szolgát a Sanctuary világában kalandozó játékosok számára, viszont a rajongók szerint túlságosan is színes-szagos lett az összkép, így hiába a nagyszerű fejlődési- és harcrendszer, ha a hangulat meg sem közelítette az elődöket. A felhasználói bázis ettől függetlenül – leginkább a menetrendszerűen érkező szezonoknak köszönhetően – szépen hízott az évek során, a Reaper of Souls nevet viselő kiegészítővel pedig még a dark fantasy atmoszférát is sikerült visszacsempészni, így idővel rendkívül jó lett a döcögősen induló program megítélése.
Mostanra szinte se vége, se hossza a soulslike kategóriában induló játékoknak, pár évvel ezelőtt viszont még nem volt ennyire telített a piac – talán ennek is köszönhető, hogy a 2017. május 16-án befutott The Surge egész népszerű lett a felhasználók körében. A sikerhez persze az is sokat hozzátett, hogy a Lords of the Fallent is jegyző Deck13 egy meglehetősen jó (ám közel sem hibátlan!) sci-fi akciójátékot tett le az asztalra, amelyből nem hiányzott a FromSoftware-re jellemző bravúros pályadizájn és kellő mértékű kihívás sem. Tartalom terén persze közel sem tudott annyit nyújtani, mint a japánok sikercímei, de a végtagok amputálására épülő fejlődési rendszer, az egymástól merőben különböző karakterosztályok, az egyedi fegyverek és a felfedezés öröme elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a zsáner egyik kiemelkedő darabja legyen – a folytatás pedig még talán jobb is lett egy picivel.
2015. május 19-én mondhatni új időszámítás kezdődött a nyílt világú, fantasy szerepjátékok történetében, a The Witcher 3: Wild Hunt ugyanis könnyűszerrel rakta múlt időbe az addig etalonnak számító The Elder Scrolls 5: Skyrimet. Ríviai Geralt harmadik, és egyben befejező (már ha a kiegészítőket nem számoljuk) története minden szempontból grandiózus és lehengerlő lett, hiszen nem elég, hogy egy élő, lélegző világot raktak le az asztalra a CD Projekt RED fiai és lányai, de emellett sikerült olyan sztorit és mellékküldetéseket pakolniuk az alkotásba, hogy az a mai napig párját ritkítja. A karakterekről és a forgatókönyvről már nem is beszélve, melyek gondoskodtak a számtalan emlékezetes pillanatról – na meg persze arról, hogy a játék máig büszkén viselje a műfaj koronáját. Az már most tudható, hogy a jövőben még többször is a nyakunkba vehetjük majd a Kontinens veszélyektől hemzsegő vidékét, de oda kell tennie magát a csapatnak, ha túl szeretné szárnyalni a trilógia záróakkordját.
Ugyan a Raven Software által fejlesztett, 2009-ben debütált Wolfenstein sem sikerült rosszul, a legendás sorozat igazi visszatérését mégis a MachineGames által jegyzett, 2014. május 20-án berobbant Wolfenstein: The New Order jelentette. A történet szerint Blazkowicz egy olyan világra ébred a 14 évig tartó kómából, amelyben a nácik nyerték a második világháborút. Ám ezúttal nem az okkultizmusnak, hanem a technológiai áttöréseknek köszönhető a siker, így élőholtak és múmiák helyett most szuperkatonákkal és robotokkal kellett szembenéznie a sokat látott hősnek. Méghozzá parádés játékélmény kíséretében, mivel nem elég, hogy hibátlanra sikeredett a lövöldözés (egy idTech motor által hajtott alkotástól nem is vártunk mást), de a sztori előadásmódja is brillírozott, köszönhetően az emlékezetes szereplőknek és a hol véresen komoly, hol pedig sziporkázóan vicces forgatókönyvnek. Nekem ugyan jobban tetszett a Return to Castle Wolfenstein természetfeletti körítése, emellett a The New Colossus-t is túlértékeltnek tartom egy kicsit, de ez nem változtat azon, hogy piszkosul jól szórakoztam a meglehetősen tartalmasra sikeredett kampány során – és vélhetően voltak még így ezzel páran.
Ha pusztán a fejlesztői részleget nézzük, akkor a Rockstar a mai napig azon csapatok sorát erősíti, melyek neve garancia a (kimagasló) minőségre. Ennek szemléltetésére rengeteg példát hozhatnánk, de mivel ez egy születésnapos ajánló, így értelemszerűen a témába vágó alkotással rukkolnánk elő. A 2010. május 21-én (Európában legalábbis) kiadott Red Dead Redemption pillanatok alatt belopta magát a western-rajongók szívébe, ami nem volt neki túl nehéz, mivel nem csupán a korszak miliőjét idézte meg maradéktalanul, de emellett a cégre jellemző alaposság is ott rejtőzött minden egyes pixel mögött. John Marston keserédes története kiválóan mutatta be a civilizáció térnyerését és a „bandita életmód” bukását, méghozzá olyan prezentáció kíséretében, melynek láttán még órák múlva is az állunkat kerestük a padlón. Az alkotás így aztán hamar instant klasszikussá vált, a folytatást pedig máig az immerzió csúcsának tekintik, szóval már tűkön ülve várjuk, mit tud majd felmutatni az állítólag bődületesen sokba kerülő GTA 6.
Az előttünk álló hét olyan telítettnek mondható az ünnepeltek szempontjából, hogy ezúttal még az átlagosnál is több cím került a „futottak még” kategóriába. A műfajteremtő Super Mario Bros. például 1987. május 15-én (Európai megjelenésről beszélünk) kezdte meg a pályafutását NES-en, a Heroes of Might and Magic 5 pedig 2006. május 16-tól próbálta meggyőzni a széria rajongóit arról, hogy a harmadik epizódon túl is van élet. A 2011. május 16-án érkezett Terraria a túlélős-építős műfajban igyekezett megvetni a lábát, a verekedős játékok kedvelői pedig 2017. május 19-én bújhattak ismét a jól ismert DC hősök és gonosztevők bőrébe, hála a frenetikusan sikeredett Injustice 2-nek. A sornak azonban még mindig nincs vége: 2010. május 20-án, tehát a Jake Gyllenhaal nevével fémjelzett adaptációval egyidőben érkezett a Ubisofttól a Prince of Persia: The Forgotten Sands, 2011. május 20-tól pedig egy zseniális színészi alakításokkal kísért detektívtörténetet élhettünk átt az L.A. Noirnak köszönhetően. Végül, de nem utolsó sorban mindenképp meg kell említenünk a 2014. május 20-án érkezett Transistort is, amellyel sikerült bizonyítania a Supergiant Games-nek, hogy a Bastion nem csupán a szerencsés véletleneknek köszönhetően lett olyan kiváló.
A rovat korábbi cikkeit erre a linkre kattintva érhetitek el!
