Múlt héten tartották meg Budapesten a Műanyag égbolt magyarországi premiervetítését, ami után a film két rendezőjével, Szabó Saroltával és Bánóczki Tiborral készítettünk interjút. A két alkotó mesélt arról, hogy mi szolgált a film alapötleteként, valamint a forgatásról és a Berlinale tapasztalatairól.
PGO: A Műanyag égbolt egy kb. 10 éves alkotói folyamat eredménye. Mi volt az az inspiráció, ami egy ilyen komoly mondanivalóval rendelkező film készítéséhez vezetett el?
Sz.S.: A magja az egész sztorinak az emberi-növényi szimbiózis, hibrid átváltozás volt, melynek nagyon sok mitológiai előzménye van. Ennek nyomait rengeteg művészeti ágban meg lehet találni, irodalomban, képzőművészetben. Minket is nagyon érdekelt, és ez találkozott össze azzal a dologgal, hogy egyre jobban izgatott minket a környezetváltozás, a közelgő globális környezeti katasztrófa lehetősége. Ezek egyszer csak összeértek bennünk, és innen indult el a történet.
B.T.: Ami nagyon érdekes, hogy ezekben a régi mitológiai mesékben a hibrid lét alapja a szerelem, ez áll az átváltozás középpontjában. Mi ezt próbáltuk megfogni, nem a horrorisztikus hibrid létet, hanem az átváltozás költőiségét. Rengeteg disztópikus alkotást, játékot, sorozatot, játékból készült sorozatot láttunk, amelyben megjelent ez a hibrid forma, és ezekben ez mindig valami veszélyt, fenyegetést hordozott magában. Mi eltérően akartuk a témát megfogni.
PGO: Viszonylag kevés szereplőt mozgat a film. Hogyan zajlott a szereplőválogatás? Voltak konkrét jelöltek az egyes szerepekre? Jó néhány olyan művész is feltűnik a Műanyag égboltban, aki mintha kicsit kimozdult volna a komfortzónájából, például Schell Judit, akit eddig könnyedebb szerepekben láthattunk.
Sz.S.: Már a forgatókönyv-írás elkezdésekor intenzíven gondolkodtunk azon, hogy kik lennének a megfelelő színészek, akiket el tudunk képzelni a különböző karakterek szerepében. Elmentünk színházakba, megnéztük az eddigi filmjeiket, elolvastuk a velük készült interjúkat, megnéztük a videóinterjúikat, hogy a személyiségüket jobban megismerjük. Azt viszont el kell mondani, hogy a két főszereplőnket – Keresztes Tamást és Szamosi Zsófiát – nagyon hamar megtaláltuk. Kitapétáztuk a képeikkel a szobát, ahol dolgoztunk, de természetesen tartottunk egy kisebb castingot, behívtunk művészeket, de nagyon határozottan éreztük, hogy kikkel akarunk dolgozni. Annak nagyon örülök, hogy mondtad, hogy más oldalát láttad a színészeknek, mint amit eddig megszoktunk tőlük. Remélhetőleg olyan oldalukat tudták megmutatni, ami korábbi filmes és színházi munkáikban talán nem fordult elő gyakran.
B.T.: Nyilván ez a forgatás és a film mindenkit kimozdított a komfortzónájából, hiszen még egyikük sem vett részt ilyen jellegű munkában. Schell Juditnak van egy nagyon komoly színházi és filmes karrierje, drámai szerepekkel, de nyilvánvalóan soha nem volt még átrajzolva. Ez a fajta forgatás máshogy zajlik, mint egy hagyományos élőszerelős film. Ilyen szempontból egy picit mindenki kimozdult a megszokottból.
PGO: Meséljetek a művészeti tervezésről. Lenyűgöző képsorokat láthattunk. Hogyan döntöttétek el, hogy hogyan alakítjátok át Budapestet, és miért a főváros és Miskolc maradt meg a két utolsó élhető városnak, ami fennmaradt az általatok elképzelt környezeti katasztrófa után?
B.T.: Miskolc két dolog miatt adta magát. Egyrészt én borsodi születésű vagyok, és bár nem Miskolcról származom, de nagyon sokat jelent nekem ez a város. Geográfiailag nagyon jól nézett ki, hogy onnan mennek fel a Tátrába. Olyan helyszínekkel foglalkoztunk, amit ismerünk. Budapest adott volt, azt meg kellett tartani a főváros jellege miatt. Próbáltuk megtartani azt az egyensúlyt, hogy egy külföldi nézőnek ne legyen hátránya abból, hogy nem ismeri ezeket a helyszíneket, egy magyar néző pedig kapjon valami pluszt azáltal, hogy látja a Lánchíd oroszlánjait, vagy a miskolci pályaudvar csillárjait.
PGO: Stúdióban kellett forgatni a filmet, majd később az élő színészeket a rotoszkópos technológiával alakítottátok át animált karakterekké. Hogyan tudtátok segíteni a színészeket, és volt-e olyan, akár vicces pillanata a forgatásnak, amire nagyon szívesen emlékeztek vissza?
B.T.: Fotóstúdióban vettük fel az összes jelenetet, fehér háttér előtt, nagyon kevés jelzésszerű tárggyal. Mindig elmondtuk a színészeknek a jelenet előtt, hogy mi lesz a helyszín, próbáltunk szkeccseket vagy terveket mutatni.
Sz.S.: A főszereplő házaspár jeleneteiben nagyon fontos volt, hogy elmondjuk a színészeknek, hogy a kapcsolatuk érzelmileg milyen stációban van. Ez a film egy szerelmi történet, egy tönkrement házasság újraépüléséről szól, így mindannyiunknak tudni kellett, hogy ők hol állnak az adott jelenetben, és azt hogyan kell elérni.
B.T.: A forgatás hangulata olyan volt, mint egy nagyon korai színházi próba. A színészek ott vannak, van valamilyen jelmez is, de a körülöttük lévő szett nincs kész. Nagyon sok vicces dolog volt: az üldözéses jelenetben a színészek egy kanapén ültek, és egy ilyen szituációban kellett eljátszani azt, hogy kanyarodunk, betörik az üveg, meglőnek. Egy műtermi lámpa állványára volt felkötve a kormány, amit nem lehetett tekerni, azt Schell Juditnak imitálnia kellett. Ezeket a helyzeteket nem lehetett nevetés nélkül kibírni.
PGO: Az animációs filmről általában azt gondolják, hogy a fiatalabb korosztály részére készül. De ti most bebizonyítottátok, hogy lehet komoly hangvételű, mély érzelmi mondanivalóval rendelkező, szélesebb közönség számára is befogadható alkotást készíteni.
B.T.: Nyilván készülnek komoly hangvételű animációs filmek is a felnőtteknek, de az, hogy ez gyerek-műfajként van elkönyvelve, nem az animáció hibája, hanem a köré épített marketingé. Nem tudjuk jól kommunikálni, hogy más filmek is léteznek. Mi megpróbáljuk, lehet, hogy egy picit nagyobbra tudjuk nyitni az ajtót, hogy több embert érjen el.
PGO: Egy hónapja a Berlinálén volt a Műanyag égbolt díszbemutatója. Hogyan fogadta a közönség a filmet, volt-e olyan színész, aki csak itt látta a kész művet, illeti ti hogyan éreztétek akkor és most magatokat?
Sz.S.: A Berlinale óriási élmény volt mindkettőnknek. Szuper hely volt itt bemutatni a filmet, nagyon örültünk neki, ráadásul élő szereplős filmek közé került be (Találkozások szekció – a szerk.), ami nem gyakran történik meg. Ez azért nagyszerű, mert óriási figyelmet generált, mind Magyarországon, mind külföldön. Nagyon jó nemzetközi reakciókat váltott ki a film, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy át tudjuk-e törni azt a határvonalat, hogy tudomást vesznek-e egy animációs nagyjátékfilmről.
B.T.: A Berlinale bemutatójára csak a Szamosi Zsófia tudott eljönni, azóta több színész is látta más vetítéseken. A premieren mindig nagyon izgul az ember. Ilyenkor nehezen tud hátradőlni, és élvezni a vetítést, miközben tudja, hogy az emberek ott látják először az alkotását, várja a reakciókat. Szerencsére – ahogy Sarolta is mondta – ezek jók lettek.
PGO: Nemzetközi forgalmazással mi a helyzet?
B.T.: Franciaország, ami egy animációs nagyhatalom, már megvette a filmet, 200 helyen fogják vetíteni. Tajvanon is eladták, Kínával és Olaszországgal is folynak a tárgyalások, a Hongkongi Filmfesztiválon pedig, ami a Távol-Kelet legnevesebb ilyen jellegű rendezvénye, a héten mutatják be.
PGO: USA?
Sz.S.: Még nagyon az elején vagyunk, pár hete jött ki a film, de úgy gondolom, hogy ennek az évnek a folyamán fog kiderülni, hogy eljut-e Amerikába.
B.T.: Nemzetközi forgalmazásban megvan annak a rendje, hogy mikor nevezik és mi ennek a stratégiája. Nyilván meglesz annak az ideje, hogy a Műanyag égbolt egy amerikai fesztiválon is bemutatkozzon, de majd meglátjuk, hogy ez mikor történik meg.
PGO: Az elmúlt években több magyar film (Saul fia, Mindenki) is Oscar díjat nyert. Ha oda jutna a Műanyag égbolt, azt pályátok csúcsának éreznétek, ami a MOME-n kezdődött és ezzel a filmmel teljesedett ki?
B.T.: Nyilván nagyon örülnénk egy Oscar-jelölésnek, de azok, akik érdeklődnek az animáció iránt, pont a díjátadó után olvashattak több kritikát arról, hogy nem amerikai animáció nem kaphat Oscar díjat. A Filmakadémia erre van berendezkedve, főképp hollywoodi stúdiók alkotásait díjazzák. De nem, nem gondoljuk azt, hogy ez lenne a megkoronázása a munkánknak. Fantasztikus lenne ott lenni, de reméljük, hogy a jövő Oscar nélkül is tartogat valamit számunkra.
Sz.S.: Nekünk az lesz a legnagyobb nyereség ebből a filmből, ha készíthetünk egy újabbat, ami megint eljut majd a közönségéhez.
PGO: Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk!
