A visszaemlékezős, múltban merengős témát sajnos továbbra sem mondanám az erősségemnek. Nem valami kifejezett trauma okán, egyszerűen csak elég nehéz – ha nem lehetetlen – az abszolút véletlenszerűen fel-felbukkanó emlékfoszlányaim között konkrétumokra vadászni. Kicsit olyan érzés, mint egy mindenféle rendszert nélkülöző, talált tárgyak-részlegen, vaksötétben megtalálni a buszon hagyott lakáskulcsot. Mindenesetre megpróbáltam előbányászni az első, valamint néhány emlékezetesebb későbbi találkozásomat az oszladozó cammogókkal.
Elég mindenevőnek tartom magamat játékok terén, így a horrorokat sem vetem meg, bár a tehetetlenül futkosós jumpscare-szimulátorokat, mint pl. az Outlast, már annyira nem kedvelem. Semmi személyes, nem utálom őket, egyszerűen csak számomra unalmas a mindössze sötétben rohangálásra korlátozott, és kifejezetten csak az ijesztgetésről szóló minimálinterakciós recept. A zombikra áttérve a legkorábbi emlékem, amit elő tudtam ásni, az egy balatoni nyaraláshoz, és a hazánk apró „tengere” körül elszórtan fellelhető, apróbb játéktermekhez köthető. Pontosabban egy játékhoz, amit talán senkinek sem kell bemutatni, ha fénypisztolyos élőholtirtásról van szó. Ez nem más, mint a SEGA The House of the Dead-sorozata, és és annak is a második felvonása, ami szerintem rövid játéktermi pályafutásom során a Tekken 3 és a Time Crisis mellett a legtöbb pénzérmémet nyelte el.
Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mi fogott meg annyira a játékban. Biztos nagy szerepe volt benne a fénypisztolyos játékok elérhetőségének, szórakoztató egyszerűségük bájának, hiszen nem kell se gamernek, se gyakorlott lövésznek lenni ahhoz, hogy valaki egy felé közeledő ellenfélre fogja a mordályát, majd meghúzza a ravaszt. Visszatekintve talán a játék grafikája és a zombik ábrázolása volt még az, ami megragadott benne, mivel akkor abszolút autentikusnak hatott a megjelenésük, a sima utcai járkálóktól kezdve a baltás favágókig. Persze az évtizedek során már rengetegszer újraértelmezték a zombikat, koncepció és külsőségek tekintetében egyaránt, és mai szemmel biztos bele lehetne kötni, hogy nem elég részletes a játékban a csonkolás, no meg abba, hogy látszólag minden helyi fazon ugyanabból a szekrényből öltözködik, és ugyanahhoz a borbélyhoz jár, de akkor – és számomra most is – tökéletes élmény volt. Sosem éreztem félelmet a felém csoszogó lényektől, egyszerűen jól szórakoztam a kilyuggatásukkal.
Mikor a többség épp egy PlayStation 4-re vagy egy Xbox One-ra próbált beruházni, én akkor vettem meg életem első Nintendo konzolját, egy Wii U-t. A családbarát jelleg ellenére azért a platformon is megfordult pár kevésbé vidám és élénk cím, köztük az azóta más gépekre is megjelent ZombiU. Alapvetően nem volt akkora eresztés, de engem a koncepcióval abszolút sikerült megfogni, a fő érdem meg inkább a Wii U adottságaié volt. Hihetetlen ötletes volt a Gamepad kijelzőjén turkálni a táskánkban, vagy épp kódot bepötyögni, miközben a TV-n figyelhettük, hogy közeledik-e felénk zombi. A multis megoldásról már nem is beszélve, ahol az egyik játékos a nagyképernyőn küzdött az élőholt hordákkal, miközben a másik játékos a Gamepad kijelzőjén uszította rá az újabb hullámokat. Pénzügyileg lehet, hogy bukás volt a Wii U, de én a mai napig imádom.
A „meghatározó” jelzőhöz legközelebb álló zombis élményem furcsa módon talán a Call of Duty-sorozathoz köthető. PlayStation 3-on nagy kedvencem volt a Call of Duty: World at War, aminek a kampányát is roppantul élveztem, de a szériában ekkor debütáló Zombie módra annál is jobban rákattantam. A DLC-k megvásárlásáig ugyan sosem jutottam el, de még így is elképesztő mennyiségű időt öltem bele kizárólag a Nacht der Untoten pályán való lövöldözésbe. Röhejes módon ez a mód a későbbi telefonvásárlásomra is befolyással lett, mivel nem sokra rá iOS készülékekre is megjelent a zombis szál átirata, amit aztán szintén rongyosra játszottam.
Hirtelen ezeket a játékokat tudtam felhajtani az emlékezetemből, mint első, emlékezetes vagy épp különleges zombis találkozások, de persze ezen kívül is bőven volt már szerencsém a közkedvelt oszladozó járkálókhoz. A The House of the Dead kapcsán egyébként elvileg idén befut az eredeti játék felújítása, amit kíváncsian várok.
Szerkesztőségünk többi tagjának kedvenceit erre a linkre kattintva nézhetitek meg!
