Az AZ hatalmas sikerének köszönhetően a Warner sietve igyekszik adaptálni minden olyan Stephen King-művet, amire korábban rátette a kezét. Az egyik ilyen feldolgozás az író szám szerint második regényének, a Borzalmak városának a filmváltozata, amely várhatóan néhány hónap múlva fut be a Max streaming-platformra, és most a Vanity Fair jóvoltából az első hivatalos képeket is megtekinthetjük belőle. Hollywood már nem először nyúl a könyvhöz, 1979-ben az eredeti Texasi láncfűrészes mészárlás rendezője, Tobe Hooper készített belőle egy két epizódos tévéfilmet, ezt követte az A Return to Salem’s Lot című folytatás 1987-ben, majd egy újabb, képernyőkre szánt változat 2004-ben.

Az új feldolgozás először 2019 áprilisában került szóba, ám a munkálatok lassan haladtak, és a forgatás csak 2021 szeptemberében vette kezdetét. Az eredeti, 2022. szeptember 9-re kitűzött premiert végül el kellett halasztani, majd a 2023. április 21-ei bemutató is ugrott az ugyanabban az évben lezajlott hírhedt írósztrájk miatt. Októberben a Warner Bros. emberei inkább már egy streaminges debütálást helyeztek kilátásba, bár akkor még mindig nem lehetett tudni, hogy pontosan mikor tervezik megjelentetni a filmet, és idén februárban már maga King is bevallotta, fogalma sincs arról, hogy a stúdió miért nem tűzött ki új dátumot. Nos, azóta már tudjuk, a Borzalmak városa októberben debütál, és noha pontosan még mindig nem tudjuk, hogy mikor lesz elérhető, a filmnek az Egyesült Királyságban és Írországban lesz egy limitált mozis vetítése október 11-én, tehát a streaminges megjelenésre is valamikor ebben az időszakban lehet számítani.

A történet középpontjában egy Ben Mears nevű regényíró áll, aki egy különös belső késztetés hatására úgy dönt, hogy hazaköltözik szülővárosába, a New England-i Jerusalem’s Lot-ba, hogy arról a titokzatos házról írjon, amely már gyerekkorában is foglalkoztatta. Azonban megérkezése után nem sokkal fedezi fel a szörnyű titkot: a kisvárost uralmuk alá hajtották a vámpírok, így az írónak nem csak a saját félelmeivel kell szembenéznie, de meg kell akadályoznia a szörnyeket is az ördögi tervük megvalósításában. A film a regényhez hasonlóan a ’70-es években játszódik, a rendezői székben pedig Gary Dauberman foglalt helyet, aki eddig olyan horrorokat jegyzett forgatókönyvíróként, mint az Annabelle, az Annabelle 2: A teremtés, és az AZ két része, direktorként pedig az Annabelle 3-at hozta tető alá.

A legtöbb művem a ’70-es években játszódik. Imádom az akkori zenéket, imádom a jelmezeket, egyszerűen imádom az egész korszak hangulatát” – nyilatkozta lelkesen Dauberman, valamint arról is beszélt, hogy milyen tónusban álmodta meg az friss feldolgozást. „Csinálhattam volna egy száraz változatot is, de ez nem én vagyok. Megpróbáltam meglovagolni a hullámokat. Egyszer szórakoztató lesz, máskor ijesztő, aztán megint szórakoztató. Remélhetőleg a végén egy kerek egészet alkot majd.

A főbb szerepekben olyan színészeket láthatunk, mint Lewis Pullman, Makenzie Leigh, Bill Camp, Pilou Asbaek és Alfre Woodard. Mint említettük, a Borzalmak városa októberben debütál Maxon.