A GSC Game World aztán tudja, mi fán terem a tökéletes időzítés, mivel tegnapelőtt értem a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl végére (csaknem 90 óra után), erre ma közzétette a posztapokaliptikus FPS eddig legnagyobb javítócsomagját. Aki játszott a jövőben talán adaptációval bővülő programmal, az tudja, hogy az Unreal Engine 5-tel készült lövöldét sajnos a számos halasztás ellenére sem sikerült befejezni a megjelenésre (a további csúsztatás pedig szóba sem jöhetett), így rengeteg bug, akarom mondani anomália keserítette meg azok életét, akik a nyakukba vették a minden eddiginél nagyobb és látványosabb Zónát –  köztük olyanokkal, amik ellehetetlenítették a fősodorban való előrehaladást. A bogarak egy részét szerencsére hamar kiirtotta a csapat, az 1800 (!) javítást és módosítást tartalmazó, cirka 110 GB-ot követelő Patch 1.1 viszont amellett, hogy kigyomlált még „néhány” hibát, a program legnagyobb ütőkártyájának szánt A-Life 2.0-t is elkezdte helyrepofozni.

Aki esetleg nem tudja, az A-Life 2.0 felelt volna a Zóna területén bandukoló NPC-k és mutánsok élethű viselkedéséért (ahogy azt az elődje tette a korábbi felvonásokban), a fejlesztés során azonban homokszem került a gépezetbe (ennek okairól ITT olvashattok bővebben), így az jelenleg olyannyira nem teszi a dolgát, hogy sokan azt is megkérdőjelezik, bekerült-e egyáltalán a játékba. Jó hír viszont, hogy hírünk alanyának telepítése után végre búcsút inthetünk a mögénk „teleportáló” NPC-knek (legyenek azok barátságosak vagy ellenségesek), emellett pedig jelentősen megnőtt az a távolság, ahol láthatjuk az A-Life által mozgatott karaktereket. Ebből adódóan végre többször futhatunk össze más stalkerekkel, miközben igyekszünk eljutni a legközelebbi árusig, hogy ne szúrja a szemünket a túlterheltséget jelző ikon – persze lehet, hogy csak én nem tudtam kordában tartani a bennem lakozó guberálót. Ennél szebb karácsonyi ajándék talán nem is kell azoknak, akik velem ellentétben voltak annyira türelmesek, hogy kivárják a komolyabb javításokat, jó szórakozást (na és persze jó vadászatot) kívánok tehát mindenkinek, aki most veti bele magát az anomáliák forgatagába!

A borítóképek forrása: Reddit, CGMagazine