A tavalyi év messze legjobb játékélménye volt számomra a Marvel’s Midnight Suns, nem volt tehát kérdéses, hogy rá fogok menni a Season Pass tartalmára. Az első nagyobb kontent-csomag január végén meg is érkezett, rögtön a Marvel egyik legszélsőségesebb karakterét, Deadpool-t elhozva az amúgy véresen komoly történetbe. Ezt a döntést már a DLC előtt is nagyon neccesnek találtam, mert a Midnight Suns nem rendelkezett a legjobb narratívával és párbeszédírással, nem volt benne igazán látványosan ábrázolt brutalitás, se vulgaritás. Márpedig Deadpoolnak az áll jól, ha teljesen szabadon van engedve, káromkodással megfűszerezett idióta poénokat szór, és az ellenfeleket felkockázva kezdi el áttörni a negyedik falat.
A félelmem nagyrészt beigazolódott. Amiben az alapjáték gyengélkedett, abban az első DLC is gyengélkedik. Deadpool az esetek legalább felében abszolút nem vicces, cserébe fárasztó. Nem mintha nagyon hosszú lenne ez a kis tartalmi frissítés: igazából, ha mindent ki akarsz maxolni, akkor is megvagy olyan 4-5 órán belül. Deadpool-specifikus főküldetés mindössze három darab került a játékba, szóval, ha csak ez a része érdekel, akkor nem éri meg megvenni a DLC-t, mivel ez konkrétan egyetlen órányi (!) tartalmat jelent. Ó, el ne felejtsem Deadpool poénjait: nos, némelyik nem igazán jó, egyik-másik meg kifejezetten ordas nagy trógerség, sőt itt-ott még a trágárság határait is feszegetik, ami már önmagában meglepetés, ha nem számolunk a MAX-vonallal. Volt talán két olyan pillanat, amikor ténylegesen felröhögtem, ami már valami ettől a témától. Igazából ez egy jó teszt arra, hogy mozgóképes formátumban mennyire tudna működni egy családbarát Deadpool, ha már a Disney hosszabb távon TALÁN tervez vele valamit a filmes univerzumában. Nem mondom, hogy igénylem ezt a megközelítést, de igazából összességében működik. A barátkozás mechanika nyilván itt is jelen van, a játék meglepően mélyre lemegy Deadpool személyiségébe, és a trollkodó, mindent elviccelő idióta fickó traumáiba is betekintést nyerhetsz.
A sztori egyszerű és rövid: Deadpool-t felbéreli VALAKI (valószínűleg Victor von Doom), hogy szerezzen meg egy ősi szobrot. Ezen misszió során fut össze a Midnight Suns csapat vezetőjével (az általad generált karakterrel), Hunterrel. Kiderül, hogy a szoborra pályázik a Vörös Koponya lánya, Sin is, aki vámpír. Szóval az új ellenféltípus a vámpír, az új harci mechanika a vámpírként feltámadó ellenfelek meg a vérszopó stáziskamrák elpusztítása. A tematika miatt Penge is komolyabb szerepet kap a DLC során, ami többnyire annyit jelent, hogy idegeskedik Deadpool hülyeségei miatt. A harcrendszer még mindig zseni, és Deadpool is megkapta a maga pakliját, illetve egy En Fuego nevezetű státusz-effektet, amit minél jobban építesz a karakteren, annál jobb bónuszokat adhat a lapjaidra. Úgy kell ezt elképzelni, mint Hulknál a Berserk képességet: minél idegesebb a karakter, annál nagyobbakat som oda az ellenfelek orcájára. Ez ebben az esetben nem a sebzésben, hanem egyéni En Fuego bónuszokkal történik. Ha hármas szintű Deadpool En Fuego-ja a harc közben, akkor a támadásokkal szemben +3 ellenállást kap, vagy épp +3 lapot húzhatsz és így tovább.
Szóval összegezve a gondolataimat, a The Good, the Bad, and the Undead tartalomfrissitésként nem lett rossz, de sajnos nem ütötte meg azt a mércét, amit az alapjáték felállított. Túl nagy fa volt ez, és nem biztos, hogy az alkotóknak ebbe kellett volna először belevágniuk a fejszét. Viszont biztos vagyok benne, hogy a következő, Venom-os DLC majd kárpótol ezért a minimális csalódásért.
