Bár a modern Wolfenstein felvonások után sejthető volt, hogy a tavaly decemberben megjelent Indiana Jones and the Great Circle nem a közepes játékok táborát fogja erősíteni, arra azért csak kevesen számítottak, hogy a MachineGames tető alá hozza 2024 egyik legjobb alkotását. A Fiatalúr kalandja ugyan több közös vonást mutatott a Dishonored-szériával, mint mondjuk az Uncharteddel vagy a Tomb Raiderrel, azért így is pillanatok alatt elcsavarta az önjelölt kalandorok fejét, amit jól mutat, hogy az Xbox Game Pass berkeiben még a szintén nagy sikert aratott S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobylt is sikerült lepipálnia népszerűség terén. Hogy mekkorát durrant a rengeteg tartalmat és fantasztikus látványt nyújtó produkció, arról a Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella is értekezett egy kicsit, aki a vállalat legfrissebb negyedéves jelentésében beszélt a konkrét számokról.

A CEO elárulta, hogy a megjelenése óta már nem kevesbb mint 4 millió ember próbálta ki az Indiana Jones and the Great Circle-t, és bár a Game Pass miatt nem tudni, hogy pontosan hány kópia talált gazdára, így is egy impozáns adattal állunk szemben. Már csak azért is, mert egyrészt nem mindenkinek nyerte el a tetszését a belső nézet, másrészt az Indiana Jones és a sors tárcsája gigantikus bukásnak bizonyult, ergo a régészporofesszor neve mostanra egyáltalán nem garancia a csilingelő kasszára.

Ami magát az Xboxot illeti, a Game Pass 30%-os növekedést produkált PC-n az előző negyedévhez képest (ebben ugyebár a Call of Duty: Black Ops 6 is vastagon közrejátszott), a felhasználók pedig 140 millió órát töltöttek a felhőben (Xbox Cloud Gaming), mindez azonban nem volt elég az üdvösséghez, mivel a játékokból származó bevétel 7%-kal csökkent, a hardveres eladások pedig 29%-os zuhanást mutatnak. Tekintve, hogy idén azért akad néhány ütős cím a Microsoft tarsolyában (DOOM: The Dark Ages, Fable, a soron következő Call of Duty, hogy csak néhányat említsünk), benne van a pakliban, hogy szárnyalni fognak az eladások, de ez egyelőre még a jövő zenéje.

A borítóképek forrása: Steam