Épp a napokban ünnepelte a 27. születésnapját az eredeti Resident Evil 2, az évforduló kapcsán pedig a 2019. január 25-én debütált remake-ről is megemlékeztünk egy külön cikk formájában. A felújítás nem csupán azért számít fontos állomásnak a nagy múltú túlélőhorror-széria életében, mert plafont verdeső minőséget képvisel, hanem azért is, mert ennek köszönhetően a harmadik és a paradigmaváltó negyedik felvonásba is új életet lehelt a Capcom, a szóbeszédek alapján pedig messze nem végzett még a régebbi felvonások leporolásával – a kérdés csak az, hogy mi lesz a következő? Nem csoda egyébként, hogy a cég a Resident Evil 9 kalapálása mellett is ilyen alaposan gondozza a saját örökségét, a legutóbbi pénzügyi jelentésből ugyanis kiderült, hogy hány példány talált eddig gazdára hírünk alanyából.

A Capcom harmadik negyedévre (ez náluk az októbertől decemberig tartó időszakot jelöli) vonatkozó beszámolójából tudhattuk meg, hogy a Resident Evil 2-ből mostanra több mint 15 millió példányt értékesítettek (tavaly nyáron még „csak” 13,9 milliónál járt a mutató), ezzel pedig a széria legsikeresebb darabjává lépett elő – bár (ahogy arra Genki is rámutatott) az újrakiadásokat is beleszámolva még mindig a Resident Evil 5 a csúcstartó a maga 15,1 milliójával. Mivel az alkotás továbbra is kifejezetten kelendő (példának okáért én is csak tavaly szereztem be), nagyából garantált, hogy hamarosan ténylegesen is felülhet a képzeletbeli trónra – kíváncsian várjuk, hogy a szintén meglehetősen népszerű Resident Evil 4-nek vajon sikerül-e leköröznie a jövőben.

A borítóképek forrása: Xbox, Steam