Május 1-je a munka ünnepe, ilyenkor minden jómunkásgamer örül annak, hogy dolgozhat, és ezért inkább nem dolgozik -- vagy mégis, csak nem a munkahelyén, hanem otthon a gép előtt, amin elméletileg egy videojáték fut. A gyakorlatban viszont nincs szó másról, mint virtuális álláscseréről, csak épp utóbbi esetben nem pénzben mérik a fizetést, hanem achievementekben, lootban vagy XP-ben.

Ugyanis ha tetszik, ha nem, tény, hogy rengeteg játék van a PC-s piacon, amik már inkább tűnnek kőkemény melónak, mint laza, könnyed szórakozásnak. És most nem kizárólag a hardcore szimulátorokra gondolunk, hanem minden olyan programra, amiben meg kell dolgozni a sikerért, a bénázással pedig csak magunk alatt vágjuk a fát. Nem hiszitek? Akkor próbáljátok ki mondjuk a World of Warcraftot! Pár napja volt hír a PGO-n (meg kb. a fél interneten), hogy egy orosz játékos „végigjátszotta” a WoW-ot, ami azt jelenti, hogy az összes achievementet kioldotta, azaz cirka 2057-et. Ezen medálok között olyan vicces példányok is vannak, amik a WoW szakmáinak „kimaxolását” tűzik ki célul, szóval mondhatjuk, hogy emberünk többet dolgozott kedvenc játékában, mint sokunk egész életében.

Persze nem kell az MMOG-k világáig mennünk, ha vonz a virtuális meló. Elég kiválasztani a nekünk tetsző szakmát és már mehet is a sztahanovista játékmaraton. Érdekel a városfejlesztés és úgy érzed, egy Tarlós Istvánba oltott Demszky Gábor veszett el benned? Nosza, játssz SimCityt, nemsokára kiderül, mekkora metropoliszt tudsz bezsúfolni egy zsebkendőnyi területre! Úgy gondolod, hogy jó háztartásbeli lenne belőled (nem röhög, férfiból is egyre több van ilyen)? Akkor a Simset neked találták ki, hisz akár egy tucat lurkóra is vigyázhatsz egyszerre, miközben a sparhelten lassan odaég a tegnapi maradék spagetti. Amennyiben pedig valamilyen álomkarrierre vágysz, teszem azt világhíres sportoló szeretnél lenni, fejest ugorhatsz egy annuális sportjátékba (FIFA, NBA, Madden, van egy rakás), hogy te legyél a következő Michael Jordan vagy Puskás Ferenc.

Ezekben a tevékenységekben egyetlen dolog közös: az, hogy keményen megdolgoztatják a játékosokat. De miért akarna valaki a szabadidejével egybeforrt játékideje alatt is feladatokat teljesíteni? A válasz megtalálásához érdemes visszakanyarodni egy korábbi témánkhoz, a nehéz játékok és a teljesítéskényszer kapcsolatához. Aki a teljes cikkre kíváncsi, itt elolvashatja, de röviden annyi a lényeg, hogy a fejlett társadalmakban a legtöbb igényünk hamar kielégítésre kerül, aminek folyományaként újabb és újabb kihívásokat keresünk, mondhatni hajszoljuk a nehézségeket, hogy megszerezzük a kívánt elismerést. És mégis mi lehetne nagyobb egónövelő egy mezei gamer számára, mint egy ritka trófea kioldása, vagy épp a hőn áhított páncél megszerzése, melynek láttán csak úgy menekülnek előlünk a többiek? Az ilyen élményeket üldöző többség, az úgynevezett „hardcore réteg” vért izzad a szabadidejében, hogy a győzelmet semmivel össze nem hasonlítható eufóriával ünnepelje meg.

Mindez persze csak az érem egyik oldala, vannak ugyanis olyan játékosok, akik a szórakozásukat tényleg az állásukká teszik. Jó példa erre a gombamód szaporodó YouTuberek közössége. A Mosh-csatornákkal lassan Dunát lehet rekeszteni, Angry Joe fél éve azon sír, hogy ha a Google továbbra is két lábbal tiporja a fair use-t, elveszíti a „munkáját”, az új bolondéria pedig az amerikai Patreon nevű weboldal, ahol egyre több YouTuber kér anyagi támogatást rajongóitól, akár havi rendszerességgel is (hirtelen példának Gaijin Goombah, a japán kultúra szakértője, valamint a Lazy Game Reviews csatorna ugranak be). Márpedig ezek az emberek azért játszanak és készítenek videókat, hogy a mi szórakoztatásunkon egyszersmind keressenek is. Persze szó sincs róla, hogy ez könnyű út lenne, sőt valójában rengeteg dologhoz kell érteni hozzá, kezdve a videóvágástól az újságíráson át egészen a színészetig. Kivéve ha valaki csak végig akar ripacskodni egy halom primitív videót és abból hülyére keresni magát, ugye (köh-köh, PewDiePie, köh).

És hogy mindennek mi köze a munkává fajuló videojátékokhoz? A válasz a kihívások hajszolásában rejlik: azok az emberek, akik a videojátékokkal kapcsolatos munkákból élnek, és ide nyugodtan sorolhatók a gamer újságírók is, általában kiemelkedően jó játékosok, vagy legalábbis olyan megszállottak, akik nem ijednek meg a saját dinamikus árnyékuktól. Sokat játszanak és játszottak, a rajongásuk pedig odáig fajult, hogy már nem elégednek meg a szórakoztató programok nyújtotta akadályokkal, igazi, valódi felelősségre vágynak. Sarkítva tehát azt is mondhatnánk, hogy a videojátékok egy egészen furmányos folyamat révén karrieristát nevelnek az arra hajlamos egyénből.

Természetesen arról szó sincs, hogy minden jó játékosból az ipar innenső oldalán tevékenykedő szereplő válik, de az ambíciókat szülő, munkaként is felfogható videojátékok segítenek megtalálni a hétköznapi életből gyakran hiányzó sikerélményt. Ezért olyan népszerű a Dark Souls 2, emiatt vállalják egyesek, hogy minden nehézség ellenére Medicek lesznek a Team Fortress 2-ben, és ez az oka a különböző szimulátorok népszerűségének is. Egy Microsoft Flight Simulatorben például megoldható, hogy a játékos (vagy ez esetben inkább pilóta) valós időben, az épp aktuális időjárási viszonyoknak megfelelően repüljön le egy húsz órás utat, de ide sorolható a GRID is, amiben nyugodtan leautózhatjuk a Le Mans-i 24 órás versenyt. Ha tehát komolyan veszed a játékokat és sikeres is vagy bennük, gratulálunk, joggal ülheted meg a munka ünnepét!

Még egy kérdés a végére: melyik játékban érezted azt leginkább, hogy amit teszel, nem csak szórakozás, de egyben munka is? Kommentelni most is ér!