Először is tegyük tisztába az eSport fogalmát! Elektronikus sportnak, azaz rövidítve eSportnak nevezzük a multiplayer videojátékok játékosai számára szervezett versenyeket, bajnokságokat és mindazt, ami ehhez hozzátartozik.
Külföldön a rendezvények közt ez a műfaj jelenleg virágzik. A 2014-es League of Legends világbajnokságot élőben 45.000-en nézték, míg online több millióan követték végig. A szezonális bajnokságokon részt vevő csapatok bonyolult szerződéseket írnak alá, komoly jövedelemmel, szponzorokkal és még sok minden mással, ami egy igazi játékos álma. Amerikában biztosítják a vízumot, ha valaki profi játékosként van regisztrálva a rendszerben, és Európából szerződtetik le egy amerikai csapathoz. Választási lehetőség bőven akad a játékok közül, shooterekkel, MOBA-kkal, sőt, akár kártyajátékkal is kikerülhet az ember fia/lánya nemzetközi porondra. A kérdés az, hogy a mi kis országunk hol tart most ebben a körforgásban, és mennyire a jövő zenéje, hogy komolyan vegyék a mi játékosainkat is. Illetve mit teszünk, vagy tehetnénk annak érdekében, hogy legyenek olyan emberek, akiket büszkén küldhetünk bármilyen rendezvényre, hogy a magyar nemzetet képviseljék.
Senki ne értsen félre! Nem akarok nemzeti kérdést csinálni a magyar eSportolók személyéből, de azért a profi ligák körében nem mindegy, hogy ki honnan jött, és hogyan viselkedik.
Na de nézzük is, hogy mi az, amiből táplálkozhatunk! Van egy-két rendezvényünk, ahová online selejtezők után lehet bejutni, van olyan is, ahol részvételi díj befizetésével mérettethetjük meg magunkat más csapatok ellen. Vannak multigaming szervezetek, van, ahol akad szponzor, netán egyesület is a háttérben. És persze vannak a játékosaink. Mostanában egyre több közösséget megmozgató esemény is felüti a fejét, mint a közös bajnokságnézés mozikban, továbbá olyan szervezetek alakulnak, amelyek próbálnak tenni az eSportért. Ez mind szép és jó, és szeretjük, mert a miénk. Igen, akkor is, ha nem olyan jó, mint külföldön, de legalább van, és magyarul. Persze, amint egy kicsit több időt tölt el az ember ebben a környezetben, megjelennek a hibák is. Egyetlen szóval le tudom írni az egészet: komolytalan. És akkor most menjünk bele a részletekbe!
Kicsit olyan érzés ez, mint amikor egy zenés vetélkedőt nézel. Van, akinek ott a veleszületett tehetsége, és van, aki keményen megdolgozik az eredményeiért, a fejlődésért, és hosszú úton éri el ugyan azt a hatást, amit más csípőből tud produkálni. De a végén úgysem ez a lényeg. Mert sokszor hiába vagy tehetséges, ha az nem párosul szorgalommal, más pedig hiába szakad meg a próbálkozásaiban, soha nem lesznek meg a kellő adottságai. A végén az szakít a legjobban, aki minden igényt, vagy legalább majdnem minden igényt ki tud elégíteni.
Egyet biztosan kijelenthetünk: itthon is van igény az eSportra, a rendezvényekre, a játékosokra, a közösségre. És ez egyre csak nőni fog!
A probléma ott kezdődik, hogy az a magyar eSport szervezők aktív tagjainak a nagy százaléka sok helyen fiatal, és legtöbbször tapasztalatlan emberekből tevődik össze (tisztelet a kivételnek). A lelkesedés megvan, mindenki szeretne abból megélni, amit szeret is csinálni, s persze jobb lenne minél hamarabb, lehetőleg kevés munkával. Na meg sokan akarnak hasítani egy kis részt az új üzleti lehetőségekből. Kihasználják, hogy van rá igény, és mivel még gyerekcipőben jár ez az egész ipar nálunk, ezért konkurencia hiányában a minőség még nem olyan nagy kérdés. Ennek következtében csak „legyen már valami” alapon kiszolgálják a közönséget.
Valahol ez persze a mi hibánk is. Mert hiába gondoljuk, hogy lehetne ez sokkal jobb, megelégszünk azzal, ami van, és elmegyünk ugyanarra a rendezvényre, ahol már tavaly is emberi ürülék volt a falon és minőségi technikai háttérről még valószínüleg öt év múlva se lehet szó, mert a szervezőket annyira azért nem érdekli az egész. Arról nem is beszélve, hogy ha az ember kívülállóként látogat meg egy ilyen eseményt, előfordul, hogy nincs mivel lefoglalnia magát, ha épp nincs közvetítés, mi több, néha moderátorok sincsenek, így a hangulat sem az igazi.
A fenti példa természetesen nem általános jellemzője a hazai rendezvényeknek, és még mindig a kisebbséget képviseli, de már maga a tény, hogy ez megtűrt marad, jelzi, hogy valami nincs rendben. Szó sincs róla persze, hogy nincsenek élvezhető pillanatok, hisz a haverok miatt mész el, meg mégiscsak élmény, de miért ne lehetne sokkal jobb? Rengeteg lehetőség van a minőség fokozására.
Amint mondtam, igény van ezekre a rendezvényekre, és ezt több komolyabb üzletember is észrevette már.
Akik azért tudják, hogyan kell tálalni valamit, hogy annak komolyabb jövője is legyen. Szóval remény is van. Reméljük, hogy a hozzá nem értő embereknek lesz annyi önkritikájuk, ha esetleg pénzt szeretnének fektetni nagyobb LAN-ok lebonyolításába, hogy olyan szakembereket keresnek fel, akik tényleg el tudják látni a feladatukat, mind szervezésben, mind technikailag, mind a közösség fenntartásában. Igényesen.
Ehhez persze kellenek kiemelkedő játékosok is. És most jön a másik neheze a dolognak. Vannak multigaming szervezetek, akadnak hitelesebbek, akadnak olyanok, melyek hetente váltogatják a tagjaikat, van, aki csak azért kezd bele, mert jó buli a spanokkal villogni.
Külföldön azért működnek a dolgok, mert vannak szerződések, kötelezettségek, amit egy játékosnak fel kell vállalnia. Egy egyesülettel rendelkező multigaminggel már a szponzorok is szívesebben tárgyalnak, főleg ha olyan csapatot vonultatnak fel, ami már el is ért valamit. A magyar szcénában többnyire úgy zajlik ez, hogy összeáll egy-két versenyre pár gyerek, és ennyi elég is volt. Na, most az ilyenek ne várjanak el neves szponzorokat, utazási költség fizetését, sőt, akár havi fizetést. Pedig akár lehetne erről is szó, hiszen a „nagyoknál” ez így megy.
Alapjáraton ott a hiba, hogy mindenki az az egy akar lenni, aki a legjobb. Ezek a srácok egy csapatban vannak, mégis egymás ellen ugyanúgy rivalizálnak, mintha ellenfelek lennének. Kevés az olyan tag, aki felnéz a csapattársára és ténylegesen tiszteli, szereti. Pedig az igazi teameknél mindig azok viszik a legtöbbre, akiknél ez megvan. A hozzáállás a kulcs. Elvégre ezek mégiscsak játékok, élvezni is kell, nem pedig a feszültségen pörögni, amit az a pár óra okoz, amikor gyakorolsz a csapatoddal és Janika már megint beszólt valamit a fű alatt. Valljuk be őszintén, édeskevés, ha valaki csak jó játékos. Ehhez kell egy bizonyos mentalitás is. Ha ez megvan, akkor az már a multigamingek dolga lenne, hogy szerződésekben állapodjanak meg a játékosokkal arról, hogy melyik fél mit biztosít a másik számára. Mert ez a „levegőben lógatjuk a lábunkat” hozzáállás soha nem fog jelentősebb eredményeket produkálni. Nevesebb cégek is belevágnak a szponzorálásba, ha van kit komolyan venni.
Ébredezőben vannak a dolgok nálunk, egyre többen keresik a YouTube-on a játékkritikákat, a végigjátszós videókat, az oktatóvideókat, TwitchTV-n már több magyar streamerünk is rendelkezik „feliratkozás” gombbal, ami ugye havi fix bevételt jelent azoktól, akik előfizetnek a csatornára. Mindenki próbál ismertté válni, és váltig állítja, hogy tesz az itthoni eSportért, de ez eddig igazán csak keveseknek sikerült.
Attól, hogy kiírod a fejedre, hogy eSport, vagy magadra tetováltatod, még nem lesz hozzá több közöd.
Léteznek már híres játékosaink, van pár tehetséges kommentátorunk, aki továbbképzéssel és nyelvtudással akár külföldön is megállná a helyét. Akadnak jó kezdeményezések, pár rendezvény, amik több energia és hozzáértés ráfordításával igazán naggyá nőhetnének. Én hiszem azt, hogy ez pont az a réteg, amely inkább kifizet egy-két ezressel többet, ha javítanak a körülményeken és jobb élményt biztosítanak a szervezők. Ergo, inkább béreljenek fel szakembert, minthogy órás csúszások alakuljanak ki a szervezés és a technológiai felkészülés hiánya miatt.
Ez a cikk nem azért íródott, hogy lehurrogjam az eddigi törekvéseket, hanem azért, hogy legyen egy olyan közösség, aki mer nagyobb lehetőségekről álmodni, hiszen elég szomorú, hogy Lengyelország és Románia is fényévekkel van előttünk a témában. Ne a saját, öncélú cselekedeteink vezéreljenek minket, hanem fogjunk össze, és alkossunk maradandót. Hajrá Magyarok!
A cikk a szerző és nem a szerkesztőség egyöntetű véleményét tükrözi. A képek illusztrációk!
