Bár a jelenleg az Indiana Jones and the Great Circle-t kalapáló MachineGames példaértékű módon lehelt új életet az FPS műfajt útjára indító Wolfenstein-szériába (nagy kár, hogy a Youngblood eléggé belerondít az összképbe), sokan máig a Return to Castle Wolfensteint tartják a sorozat abszolút csúcsának. Ennek pedig jó oka van, a Gray Matter Studios 2001 novemberében megjelent lövöldéje ugyanis olyan kiváló érzékkel építette be az okkultizmust B.J. Blazkowicz ólommal írt történetébe, hogy nem győztünk kalapot emelni a készítők előtt. Már az I. Henrik felélesztésére törekvő nácik móresre tanítása is óriási élmény volt akkoriban (persze most is az), az alkotás egyik csúcspontját azonban kétség kívül az a szekvencia adta, amikor lemerészkedtünk a föld alá.
Természetesen azokról a katakombákról beszélek, melyek rideg, pókhálókkal díszített folyosóin nem a Harmadik Birodalom hű csatlósaival, hanem a sírjukból kikelt élőhalott harcosokkal és szellemeket idéző borzalmakkal kellett felvennünk a harcot, mindezt elképesztő atmoszféra kíséretében. Emlékszem, hogy kis túlzással leesett az állam, amikor a komótosan közeledő szerzetek pajzsáról lepattantak a lövedékek, akkor meg pláne, amikor néhány eltévedt golyó visszatalált hozzám. Mivel akkortájt még nem igazán voltam megedződve horror terén, a hideg futkosott a hátamon a fáklyák fényében közelítő rémalakok láttán, a borzalmakat folytató kripta pedig még ennél is hidegrázósabb pillanatokkal szolgált – a rajongók bizonyára jól tudják, hogy miről is beszélek. Jómagam ugyan több mint elfogult vagyok a Return to Castle Wolfensteinnel kapcsolatban (ilyen az, amikor a haverok gépe helyett végre a saját PC-den nyüstölheted a videójátékokat), de még objektív szemmel nézve is azt mondom, hogy ez a két terep a teljes zsánert tekintve is ott van az élvonalban.
A rovat korábbi darabjait INNEN tudjátok elérni!
