Ha az id Software-re gondolunk, nem feltétlenül a DOOM az első játék, ami az eszünkbe juthat, hiszen az 1996-ban megalapozott Quake is legalább annyira népszerű, mint a démoni lövölde – nem véletlen, hogy az első két rész már megkapta a maga remekül sikeredett felújítását. Bár a legendás sorozat negyedik részét már nem a texasi brigád, hanem a legutóbb a Call of Duty: Black Ops 6 nagyszerű kampányával előrukkolt Raven Software fejlesztette, egyáltalán nem lehetett okunk a 2005 októberében napvilágot látott FPS minőségére, amely a DOOM 3-at hajtó id Tech 4-nek hála fantasztikusan nézett ki, a fejlesztők hozzáértésének köszönhetően pedig hangulat és játékmenet terén sem érhette szó a ház elejét. Főleg a Strogg erők brutalitásának ábrázolásában jeleskedtek a szakik, amely a Strogg Medical Facility címet viselő pályán csúcsosodott ki leginkább, ahol derék hősünket, Matthew Kane-t majdnem átállították az ellenség oldalára.
Kevés sokkolóbb jelenet volt akkoriban a videójátékokban, mint jelen cikkünk alanya, hiszen a szóban forgó fejezetben szó szerint testközelből vizsgálhattuk meg a Stroggá változtatás (avagy Stroggification) folyamatát, ami pont olyan felkavaró, mint amilyennek hangzik. A Ravennél ráadásul voltak olyan kedvesek, és úgy rendezték meg ezt a szekvenciát, hogy az előttünk haladó áldozatnak „köszönhetően” végig láthattuk, mi vár a protagonistára néhány másodperccel később, így lényegében kétszer is átélhettük a procedúrát, amely többek között mellkason szúrást, láblevágást, „agyturkálást” és végül teljes kiborggá alakítást is tartalmazott. A derék társainknak köszönhetően végül nem került sor az utolsó fázisra, így némileg megcsúfítva ugyan, de ép elmével kerültünk ki a slamasztikából, a beültetéseknek köszönhetően pedig nemcsak az életerőnk nőtt meg egy picit, de a Quake 4 későbbi szakaszaiban már a Strogg feliratokat is gond nélkül elolvashattuk. Más kérdés, hogy ezért olyan árat kellett fizetnie a főszereplőnek, ami még egy fajok közötti háborúban is túl soknak mondható.
A rovat korábbi cikkeit INNEN tudjátok elérni!
A borítóképek forrása: PC Gamer, Kotaku