A cyberpunk elég veszélyes egy műfaj, már csak azért is, mert nagyon könnyen túl lehet tolni a külsőségeit úgy, hogy közben a háttérben meghúzódó komoly társadalomkritika elkallódik. Pontosan ez történt a ’90-es években is, mikor a sci-finek ez az irányzata hirtelen a szórakoztatóipar fősodrában találta magát, és emiatt a piacot valósággal ellepték a külsőségekre fókuszáló, ezen túl azonban semmi mélységgel, semmi mondanivalóval nem rendelkező művek.
Valószínűleg egyáltalán nem véletlen, hogy Neal Stephenson is ekkoriban írta meg a Snow Crasht, mely maró humorral és elképesztően precíz iróniával figurázza ki a zsáner jellegzetességeit, már-már röhejes módon felnagyítva az ilyen könyvek alapkellékének számító komor, neonfényben úszó jövőképet. A klasszikus regény ráadásul nemrég újra megjelent a Fumax jóvoltából, méghozzá abszolút igényes, keménytáblás kiadásban, így érdemes lehet lecsapni rá, hogy legyen mivel múlatni az időt, amíg meg nem jelenik a Cyberpunk 2077.
A pizza a jövőben sem játék
A Snow Crash a kényelmetlenül közeli jövőbe kalauzol el minket, amikor az USA már a múlté, helyét pedig franchise alapon szerveződő államok vették át. Azaz lényegében minden és mindenki, a hadseregtől kezdve a börtönökön át egészen a lakóparkokig, önálló cégként funkcionál, és egyben egy külön ország is. Talán mondani sem kell, hogy mindez elég durva anarchiához vezet, amit viszont az egyszerű emberek nem igazán éreznek: aki gazdag, az továbbra is megvehet bármit, aki pedig szegény, annak csak egy kicsit kell keményebben verekednie az előbbiek asztaláról leeső morzsákért.
Hiro Protagonist (magyar fordításban nagyjából Hős Főhős) valahol a szegénység és a gazdagság határán egyensúlyozik. Igaz, hogy pénze az általában nincs, de cserébe akad két katanája, egy egész jó számítógépe és egy villámgyors autója, ráadásul a pizzaszállításra áttért Cosa Nostra egyik megbecsült futáraként dolgozik, így relatív kényelmes az élete. Legalábbis addig, míg az utcán fel nem tűnik egy új drog, amit kimondottan a hozzá hasonló elit hackerek megölésére fejlesztettek ki. Épp ezért Hironak nincs más választása, fel kell keresnie és el kell pusztítania a drog forgalmazóját, mielőtt ő tenné vele ugyanezt…
Cyberpunk a köbön
Igazából már a Snow Crash fülszövegéből (sőt, lényegében már a főhős nevéből) kitalálható, hogy ez a könyv bizony egy paródia, ez pedig a szövegben és az író stílusában elég keményen visszaköszön. Stephenson hatalmas rutinnal és éles szemmel nagyítja fel és forgatja ki a cyberpunk bejáratott toposzait, legyen szó a japán elemekről, a kilátástalan, sötét jövőképről vagy a hackerek istenítéséről. A regény első pár oldalán például megtudjuk, hogy főhősünk egy valóságos országúti ragadozó, aki egy nagyon spéci járgánnyal hasít az éjszakába, aztán kiderül, hogy Hiro amúgy egy mezei pizzafutár.
Ebben az egészben pedig az a legzseniálisabb, hogy Stephenson sosem tolja túl a humort, sosem megy át direkt vicceskedésbe, inkább megmarad egy visszafogott, de azért érezhetően parodisztikus szinten, ahol épp csak annyival vannak felnagyítva a zsáner jellegzetességei, hogy lehessen érezni, a Snow Crash nem egy vérkomoly történet. Az pedig külön érdekes, hogy paródia ide vagy oda, Stephenson jövőképe így sem teljesen hihetetlen: a mérhetetlen hatalommal rendelkező cégek vagy a saját polgáraik után kémkedő államok azért sajnos már napjainkban sem tűnnek olyan irreálisnak.
Azt azonban mindenképp érdemes megemlíteni, hogy a sokszor zseniális humor ellenére ennek az egész cyberpunkot kifigurázó koncepciónak van egy hátulütője. Ahhoz ugyanis, hogy igazán élvezni és értékelni tudjuk a regényt, nem árt, ha valamilyen szinten képben vagyunk a műfaj sajátosságaival, hiszen így lehet igazán megérteni, mikor mit figuráz ki a szerző. Persze nem kell fejből fújni Gibson összes művét meg semmi ilyesmi, inkább csak arra figyeljünk, hogy ne ez legyen az első cyberpunk könyv, amit kézbe veszünk.
Emellett pedig arra sem árt felkészülni, hogy Stephensonnak van egy nagyon egyedi, nagyon sajátos stílusa, ami azért nem mindenkinek jön be. A Fumax oldalán szerencsére elérhető egy rövid beleolvasó, mely a regény első húsz oldalát mutatja be és ezen a linken elérhető, így mindenki kipróbálhatja, neki mennyire tetszik ez a fajta szöveg. Valamint, ha már itt tartunk, érdemes megjegyezni, hogy az író sokszor az elborult témáktól sem riad vissza, nagy spoilerezés nélkül talán annyi elmondható, hogy a Snow Crashben is előkerül, hogy az emberi elme értelmezhető-e hardverként.
A jövő sötét, de legalább van pizza (és net)
Mindent összevetve a Snow Crash egy meglehetősen érdekes és izgalmas regény, melyet hiába írtak huszonnyolc éve, remek humorának és sokszor a túlzások ellenére is kényelmetlenül valóságosnak érződő jövőképének hála a mai napig abszolút szórakoztató tud lenni. Olvasása előtt persze nem árt kicsit megismerkedni a zsánerrel, hogy tudjuk, pontosan mit is figuráz ki a regény, azonban, ha ez megvan (és Stephenson egyedi stílusa is bejön), akkor érdemes magunkat rávetni a Snow Crashre, hiszen egy nem mindennapi kalandot kapunk a képében, mely mintegy mellékesen alapozásnak is tökéletes lehet a Cyberpunk 2077 (remélhetőleg) december 10-ei megjelenése előtt.
