Beharangozója és a borítóra vésett Veres Attila-idézet miatt Nathan Ballingrud novelláskötete kifejezetten felkeltette az érdeklődésem. Már csak azért is, mert régen olvastam már igazán jó horrornovellákat, a hazánkba csak két kötet képében megérkezett Vérkönyvek óta pedig kimondottan nagy űr keletkezett bennem. És bár nem mondhatom száz százalékos bizonyossággal, hogy a szerzővel egy rugóra jár az agyunk, összességében muszáj kalapot emelnem, mert nemcsak Clive Barker, de még Lovecraft szellemét is sikerült némileg megidéznie, ami elég nagy szó.
A bőr és a hús szörnyei
Kilenc teljesen eltérő történet, amik semmilyen módon nem kötődnek egymáshoz. Más az elmesélési módjuk, más a helyszínük, mások a szereplőik, nem mellesleg másfajta szörnyetegek kaptak szerepet a cselekményükben. Egyikben egy egyedül hagyott anyuka találkozik össze egy titokzatos férfival, hogy az álarcok mögé nézzünk, másiknál egy építkezés borzalmaival szembesülünk. De van olyan sztori, melyben a főszereplő fiú egy lány kegyeiért képes szinte bármit megtenni, de legalábbis megpróbálkozik még a szélsőséges náci klub tagságával is.
Aztán kicsit még jobban borulnak a dolgok, mintha csak úgy érezte volna a szerző, hogy túl földhözragadt témákkal foglalkozik. Az égből angyalszerű teremtmények hullnak alá, hogy megromlott kapcsolatokba férkőzzenek be; a vad és fagyos világok alatti sötétségbe is betekintést nyerünk; de akár egy tó titkaival is szembesülhetünk egy börtönviselt apa és családja történetén keresztül. A felhozatal változatos, nem mellesleg izgalmas, de a kis kalandok legfontosabb jellemzője, hogy az író remek stílusának hála szó szerint olvasatják magukat.
Olvass bele:
Sorozatos borzongás
Mármint sorozat, a mozgókép világából… merthogy a beharangozásnak megfelelően a Hulun pont a múlt héten debütált a széria, ami a könyvből készült, így az Agave a Lovecraft földjén után ismét tökéletesen időzített. Kíváncsi vagyok, miképpen sikerült a rövid sztorikat adaptálni, hiszen a Szörnyvidék legfontosabb eleme a masszív hangulat, amely majdnem minden történetet maga alá temet, annak olvasójával együtt. Talán az Átmeneti szállás című novella tetszett legkevésbé, de még annak is volt valami rendkívül szuggesztív atmoszférája, ami nem nagyon engedett. A majdnem 250 oldalnyi gyűjtemény átlagosan 20-40 oldalas “meséi” azonban általában végig vezettek a lezárásig. A lezárásig, amit viszont a legtöbbször már nem éreztem annyira magaménak.
Írtam, hogy az íróval nem teljesen jár egy rugóra az agyunk. Ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy bár a sztorikat imádtam, a 20-30-40 oldalas történeteket szinte faltam, valahogy az utolsó fél-egy oldal majdnem minden esetben vakvágányra vezetett. Sokszor mintha nem is befejezést olvasnék, hanem egyszerűen lejárt volna a szerző ideje egy prózaíró versenyen, ezért gyorsan odafirkant valamit, amivel nyitva hagyja a cselekményt, majd beadja a papírokat. Nagyon fura érzésem volt több mint a novellák felénél. Persze, az is lehet, hogy én működöm rosszul, másnak pedig pont ezek a lezárások tetszenek majd, így pálcát sem török Nathan Ballingrud stílusa felett. Pláne, hogy minden másban abszolút remekel, a műfaj legjobbjaival versengve hozza néha a legelképesztőbb helyzeteket és szörnyeket. És bizony nem mindig tudjuk, ki is valójában a szörnyeteg… hogy azt vajon az árnyak vagy az emberinek tűnő arcok között keressük. Ezért is olyan erős ez az egyébként nagyon baráti áron kapható, puhafedeles kötet, amit ajánlok a zsáner kedvelőinek. A befejezéseket meg majd maximum továbbgondoljuk...
- Regény címe: Szörnyvidék
- Kiadó: Agave Könyvek
- Ára: 2460 forint (akciósan az Agave honlapjáról, egyébként 3280 forint)
