Szeretem a kaidzsúkat! Mióta 11-12 éves korom környékén, Balatonszepezd apró “mozitermében” megláttam Godzillát, ahogy elszántan és utolsó erejéig harcol a gonosz földönkívüliek irányította Mechagodzillával, teljesen elvarázsolt a dolog. Azóta is imádom a hatalmasra nőtt lényeket, legyen szó hüllőről vagy valami teknősszerű izéről. Persze, ez alól kivételt képez Emmerich víziója, az alienek által megerőszakolt T-Rex anyától született CGI-förmedvénnyel, amely túl sok King Kongot nézett, míg a mozi mélyén cseperedett. Szóval ja, visszatérve van némi kapcsolatom a kaidzsúkkal, DVD-n és Blu-rayen megvan a Godzilla-összes, de mellette Mothrától kezdve Gameráig sok minden szerepel még a kínálatban, így kifejezetten kíváncsi lettem az érdeklődésemet egyből felkeltő címmel ellátott regényre.
Covid a mindennapokban
A koronavírus mindenre rányomta a bélyegét, ami az elmúlt két évünkkel kapcsolatos, így akár a szórakoztató irodalomra, a szerzők életére is. John Scalzi regénye például nem is ez lett volna, egészen más irányba indult a szerző, más témával foglalkozott, amiből végül semmi nem lett, hogy egyik pillanatról a másikra jöjjön a KÁT, avagy A Kaidzsú Állatvédő Társaság ötlete, majd cselekménye. Ami, micsoda meglepetés, szintén a Covid alatt játszódik, egy szerencsétlenül alakuló céges megbeszéléssel indítva, aminek során a főhős igen gyorsan munkanélkülivé válik, ám mivel a pénz nagy úr, a lakbér pedig nem termelődik ki magától, mégis meg kell hunyászkodnia, hogy annak dolgozzon futárként, akit éppen a legjobban utál.
A sors azonban közbeszól, és Jamie összefut egy régi ismerősével, aki szinte felmentő seregként érkezik az életébe: soha vissza nem térő alkalmat kínál egy speciális munkára, mely nagy állatok gondozásáról szól, egy olyan helyen, amiről nem beszélhet. Igazából az egész állásról nem beszélhet, egy ideig nem is térhet haza, de mindez remek apropó arra, hogy kicsit elvonuljon a csalódások és a világ elől, miközben lakótársain is segíthet. És akkor még nem is sejti, hogy milyen élményben lesz része, hiszen foglalkozása jóval több, mint az anyagmozgatás, miközben olyasmit láthat, amit a legtöbben még csak elképzelni sem tudnak. És ha már a sors szóba került, annak fura fintora itt is észlelhető, így a sztori a felétől-háromnegyedétől különösen izgalmassá válik.
Popdal Godzilláékról
John Scalzitól még semmit nem olvastam, elsőre talán fura is volt egy kicsit a stílusa, de igen hamar belerázódtam, köszönhetően a rendkívül dinamikus, olvasmányos írásmódnak, ami a párbeszédeket rendre remek poénokkal és kikacsintásokkal tarkítja. A regény számos ponton metázik, amennyire csak belefér, emellett néha teljesen olyan érzése van az embernek, mintha az Agymenők kaidzsús változatát olvasná, aminél a tudomány és a humor találkozik. Van egy popdalos hasonlat is, ami részben megállja a helyét. Mert A Kaidzsú Állatvédő Társaság tényleg iszonyatosan laza, tényleg nagyon könnyen adja magát és pillanatok alatt lehet a végére érni úgy, hogy az olvasó arcán egyértelműen elégedett mosoly húzódjon. Olyan szempontból viszont nem állja meg a helyét a hasonlat, hogy itt nincs szükség arra, hogy ezerszer és még egyszer belénk verjék a dallamokat, míg Stockholm-szindrómás agyunk azt nem sikoltja, hogy “elég már, ba*d+, az orromon folyik ki a dal, tényleg jó, mindjárt dúdolom, várjá’!”
<a
Scalzi regénye a modern bestseller mintapéldája, ami nem éppen mély, nem is annyira való irodalmi értékeket kereső ítélő bizottság elé, de minden túltoltan poénkodós pillanatával, közönségesebb megnyilvánulásával, hihetetlenségével együtt is nagyon hihető, nagyon élhető, nagyon szórakoztató, olyan írói stílussal, ami láthatóan csak egy laza ujjgyakorlat volt alkotója számára. Tökéletes nyári olvasmány mindenkinek, akit kicsit is érdekel, hogy milyen lehet az élet a kaidzsúk között.
- Regény címe: A Kaidzsú Állatvédő Társaság
- Kiadó: Agave Könyvek
- Ára: 2760 forint (akciósan az Agave honlapjáról, egyébként 3680 forint)
