Egy ideje az okosórák piaca már mondhatni arról szól, hogy melyik gyártó tud több (egészségügyi) funkciót beleszuszakolni egy karórányi méretű okoskütyübe, mostanra pedig ott tartunk, hogy felsorolni is nehéz, mi mindenre képesek ezek a csuklókellékek. Bár a techcégek külön kihangsúlyozzák, hogy nem diagnosztikai eszközökről van szó, vagyis nem váltják ki, nem helyettesítik az orvosi vizsgálatokat, az is tény, hogy csupa olyan fontos egészségügyi adattal szolgáltathatnak számunkra, amiért régebben az orvosi rendelőbe kellett menni. Hogy van-e ebben a műfajban sokkal több még ennél, azt nehéz lenne megmondani, azonban némiképp úgy tűnhet, mintha az elmúlt években csak egy helyben topognának a gyártók, és egy-két kisebb újítást leszámítva érdemben nem igazán tudnák megújítani ezt a szegmenst.

A Huawei még szeptember 19-én, Barcelonában rántotta le a leplet a GT okosóracsalád soron következő, ötös számozású okosórájáról, amelyhez ezúttal is egy „sima” és egy „pro” modell érkezett. Ahogy lenni szokott, ismét különböző dizájnt kaptak a férfi és a női modellek, amelyek esetében természetesen a méret tekintetében is eszközöltek eltérést. A rozsdamentes acélból készült Watch GT 5 női/unisex modellje 41 milliméteres, a férfi változat 46 milliméteres; a GT 5 Pro női verziója 42 milliméteres kerámia óratokkal, a férfié 46 milliméteres titán óratokkal. Hozzám a két női változat jutott el: a 100 ezer forintért beszerezhető Watch GT 5 fluoroelasztomer szilikonszíjjal és a 240 ezer forintos Pro verzió fehér kerámia szíjjal. 

1-kep.jpeg

Dizájnból és kényelemből csillagos ötös

A Huawei mindig is nagyon odatette magát a külcsín tekintetében, és nyugodt szívvel tudom leírni, hogy dizájn-szempontból az összes gyártó közül ők szállítják a legvonzóbb modelleket. Ennek persze szeret hangot is adni a gyártó, külön kihangsúlyozva, hogy napjainkban az okosórák lettek az egyik legfontosabb divatkiegészítők, de vitathatatlan, hogy a kínai techcég számtalan szemrevaló cserélhető szíjjal szolgál a vásárlók számára, így az ember lánya akár az öltözködéséhez és a hangulatához is igazíthatja a karóráját.

A szíj egyébként mindkét modell esetében alapvetően kényelmes viseletnek bizonyult, alvás közben sem volt zavaró a használatuk, bár a Pro némileg súlyosabb darab, 43 gramm szíj nélkül, míg a sima verzió mindössze 35 gramm. Utóbbiból hozzám a kék színű fluoroelasztomer szíjas verzió érkezett, ami nem csak tapintásra volt kellemes, de a viselete is kifejezetten komfortos volt, jóformán fel sem tűnt, hogy a csuklómon viselem.

2-kep.jpeg

A női okosórákat ezúttal is csinos, fehér dobozban kapjuk kézhez, amelyekben két rekeszt rejtettek el: az egyikben egy mágneses töltőadaptert, a másikban egy használati utasítást találunk. Összeségében elmondható, hogy mind a csomagolás, mind a benne lévő okosórák nagyon minőségiek, és ha akarnék, se tudnék beléjük kötni. Tegyük hozzá azt is, hogy edzett üveg védi a GT 5 okosórát, zafír üveg a Pro modellt, így okkal bízhatunk abban, hogy hosszú ideig nem rondítják majd el karcolások a kijelzőt.

A kisebb, női modellek 1,32 hüvelykes AMOLED színes kijelzőt kaptak, ami első és második ránézésre is nagyon rendben van, közel hibátlan, a 466 × 466 pixeles felbontásnak köszönhetően pedig a képminőségre nem lehet panaszunk. Az már mondjuk más kérdés, hogy az erősebb, őszi napsütés kifog rajtuk, ilyen esetben a kijelzőn megjelenő tartalom csak homályosan volt olvasható.

Mi a helyzet a belső értékekkel?

Ahhoz, hogy érdemben használni tudjuk a Huawei okosóráit, először is le kell töltenünk a Huawei Egészség (Health) nevű alkalmazását, ami gyakorlatilag bázisként szolgál majd számunkra – ide fut be minden egészségügyi adat, statisztika és edzéssel kapcsolatos információ, amire szükségünk lehet. Az applikációt a legegyszerűbben és a legbiztonságosabban a Huawei által létrehozott App Galleryből tudjuk beszerezni, mivel a Google Play áruházból tavaly tavasszal a szankciók utóhatásaként szőrén-szálán eltűnt az applikáció. Ebből a szempontból kicsivel könnyebb dolguk van azoknak, akinek iPhone-ja vagy Samsung-mobilja van, ugyanis az App Store-ból és a Galaxy Store-ból nem száműzték a szóban forgó alkalmazást.

3-kep.jpeg

Aktív kijelző esetén az óraház jobb oldalán  található köralakú gombbal a magyar nyelvű  főmenübe jutunk, ahol egyszerűen navigálhatunk az érintőkijelző és a gomb segítségével. Többek közt olyan opciókba futhatunk itt bele, mint az időjárás, az értesítések, a beállítások, a zseblámpa, a stopperóra, az ébresztő, a névjegyzék, a hívásnapló vagy épp a számológép, vagyis nagyjából azokat az opciókat találjuk itt is, amiket egy okostelefon esetében. Van az órában továbbá  GPS-érzékelő, valamint mikrofon és hangszóró is, így Bluetooth-kapcsolat esetén telefonálni is tudunk vele. Érdemes megjegyezni, hogy ezúttal is elképesztő mennyiségű óralap áll a rendelkezésünkre, csak győzze az ember átpörgetni őket. Az órán egyébként a HarmonyOS legújabb verziója fut, ami gyorsan és gördülékenyen működik, nem tapasztaltam semmiféle megakadást annak ellenére sem, hogy nem Huawei-telefonnal, hanem androidos készülékkel párosítottam össze. 

Az órák IP69K szabvánnyal rendelkeznek, vagyis ellenállnak a pornak és a víznek. Tusolni, sőt úszni is elmehetünk velük – ahogy azt én is tettem ,- a Pro változatottal pedig a gyártó szerint akár búvárkodni is lehet, amennyiben nem merülünk vele 40 méternél mélyebbre – utóbbit sajnos már nem volt lehetőségem kipróbálni.

4-kep.jpg

Az üzemidő tekintetében a hivatalos közlés szerint a Watch GT 5 és a GT 5  Pro is két hétig bírja a gyűrődést átlagos használat mellett. Ezt az állítást sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, mivel szűk egy hétig teszteltem csak az órákat, az viszont tény, hogy ez idő alatt egyiküket sem kellett töltőre dugni – ha saccolnom kellene, körülbelül 2-3 napnyi szufla maradt még bennük. Mindez ráadásul úgy, hogy folyamatosan mértem a pulzusomat és a stresszszintemet, az alvásfigyelést is használtam, olykor-olykor telefonáltam és zenét is hallgattam rajta, EKG-t  is csináltam időnként és az artériás érfal merevségre vonatkozó mérést is többször elvégeztem – utóbbi kettő funkció a Pro modell kiváltsága, de erről majd később.

Egészségőr, ami a szívünkre is vigyáz

Megszámolni is nehéz, hány olyan szenzorral szerelték fel a Huawei-órákat, amelyek az egészségünkkel kapcsolatos adatokkal szolgálnak számunkra. Mindkét kütyü a nap 24 órájában képes figyelemmel kísérni a pulzusunkat, a bőrhőmérsékletünket és a véroxigénszintünket is méri, valamint az alvásunkat is kielemzi. Hovatovább még cikluskövető funkcióval is rendelkezik az óra, ami segít a nőknek nyomon követni menstruációs ciklusukat: emlékeztetőt állíthatnak be, hogy az óra jelezze a következő menstruáció vagy épp az ovuláció időpontját, utóbbi különösen fontos információként szolgálhat a babatervezés során.

A Pro amellett, hogy mindezekkel a funkciókkal rendelkezik, egyelvezetéses  EKG-mérést is tud végezni, valamint az artériás érfalmerevség észlelésére is képes lehet (az artériák merevsége az artériák megkeményedéséhez vezethet, ami lényegében a stroke és a szívbetegségek elsődleges oka). Ugyan fentebb már említettük, de nem lehet elégszer kihangsúlyozni, hogy nem orvosdiagnosztikai eszközökről van szó, így az órák nem helyettesítik a szakorvosi vizsgálatot, segíthetnek viszont bizonyos tünetek felismerésében. Magyarán szólva, ha az EKG-mérés esetén az eszköz mindent rendben talál, az nem jelenti száz százalékos bizonyossággal azt, hogy tényleg minden rendben is van, azonban ha az óra  pitvarfibrillációt észlel, akkor érdemes mihamarabb felkeresnünk egy orvost.

5-kep.png

Természetesen a sportkövetés-funkció is adott, több tucat edzésformát támogatnak az órák, többek közt a futást, az úszást, a focit, az evezést, a hastáncot, sőt bármilyen furcsán hangzik is, még az e-sportot is. Újdonság továbbá, hogy a Watch GT 5 Pro már golfozás közben is hasznunkra válhat: magyar pályákat is magába foglaló terep-adatgyűjtemény érkezett az órába, ami a beépített szenzoroknak köszönhetően még az ütéseinket is képes kielemezni.

Érdemes lehet megemlíteni, hogy az Egészség alkalmazásnak már létezik egy exkluzív felülete is, az Egészség+, ami a Huawei Watch GT 5 Pro megvásárlása esetén három hónapig ingyen jár a felhasználóknak - ehhez nem szükséges megadni a bankkártyaadatok, csak amikor már a felhasználó szeretne előfizetni rá. Finoman megjegyezném, hogy az app nem olcsó mulatság: 3190 forintos havi- és 23 690 forintos éves díjjal kell számolnia annak, aki olyan extra funkciókra vágyik, mint a profi edző által támogatott edzéstervek vagy épp a kalóriaszámláláshoz szükséges ételadatbázis.

Mit takar a Pro szócska?

A két modell alapvetően nem sok mindenben különbözik egymástól, ám pár mondatban mégiscsak érdemes kitérni ezekre az eltérésekre. A legfőbb és legszembeötlőbb különbség az anyaghasználatban van: míg a GT 5 órák rozsdamentes acélból készültek, addig a GT 5 Pro női változata kerámiából, a férfi változat titánból lett összerakva, utóbbit pedig nem szimpla edzett üveg, hanem zafír üveg védi a karcolásoktól. A másik, nagyobb eltérést az egészségügyi funkcióban találjuk, az EKG és az artériás érfalmerevség mérése ugyanis csak a Pro modell esetében érhető el, továbbá a golf edzésfunkciót is a Huawei drágábbik órájában találjuk meg. Az említetteken kívül azonban a két óra érdemben lényegében teljesen megegyezik egymással. 

Amit szerettem a Huawei óráiban:

  •         remek anyaghasználat és dizájn,
  •         kifejezetten kényelmes viselet (különösen a fluoroelasztomer szíj esetén),
  •         több tucat sport és edzésforma,
  •         korrekt egészségfunkciók,
  •         EKG és érfalmerevség-mérés (a Pro modell esetében).

Amit nem szerettem a Huawei óráiban:

  •         sincs NFC-chip, így érintésmentes fizetésre nincs lehetőségünk,
  •         nem tudunk vele Wi-Fire csatlakozni,
  •         nincs eSIM, így csak és kizárólag Bluetooth-kapcsolat mellett tudunk vele telefonálni, illetve üzenetet küldeni és fogadni,
  •         még egy vérnyomásmérő is elfért volna rajta.

6-kep.jpeg

Megéri?

Meg. A Huawei Watch GT 5 széria egészségügyi felszereltség terén hosszú távon is egy remek okosórának tűnik, a funkciók zavartalanul működnek, ráadásul pofásan is néznek ki, és a használatuk is kényelmes. Erősen hiányzik viszont a Wi-Fi modul és az eSIM, de az NFC-chip hiánya is sokaknak zavaró lehet. Aki nem ragaszkodik az EKG-hoz és az artériás érfali merevség méréshez, valamint a golfra sincs rákattanva, annak a Watch GT 5 is kielégítő választás lehet, de sokat spórolhat az is, aki beéri az egyébként roppant kényelmes fluoroelasztomer szíjjal a titán és kerámia változatok helyett.