Sok mindenre jó a videojátékok piacán még frissnek számító virtuális valóság. Ha május végén, legkésőbb június elején ellátogatunk a Magyar Képzőművészeti Egyetem kiállítására, akkor például a művészeti ágát ismerhetjük meg, ami egy meglehetősen új szemszöge ennek a technológiának.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem idén esedékes diplomakiállítása a virtuális valóság művészeti felhasználásával foglalkozik. Az általuk felkért művészek egy fejlesztés alatt álló szoftverrel készítenek műalkotást, amit eztán kizárólag HTC Vive-on keresztül lehet majd megtekinteni a kiállítás helyszínén, az Ingame-ben. Ez egy meglehetősen egyedi, példaértékű együttműködés, amin keresztül ez az újfajta technológia egy másféle aspektusában válik elérhetővé a nagyközönség számára.

május 25-től június 2-ig ingyenesen látogatható kiállítás megnyitója nyitott esemény lesz, ahol a kész mű bemutatása mellett egy zenei fellépővel is készülnek a szervezők, bár erről a szervezők majd később árulnak el további részleteket.

virtual-reality-02.jpg