Ki nyeri az Oscart?

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia 1927-ben alakult, és 1929 óta osztja ki évről évre a legjobb amerikai és külföldi filmeknek járó Oscar-díjakat legjobb film, legjobb rendező, legjobb fő- és mellékszereplők, legjobb forgatókönyv, legjobb idegen nyelvű film, legjobb dokumentumfilm, legjobb animációs film, legjobb operatőr és egyéb kategóriákban.

Az Oscar-díj 87 éves történelme alatt a díjaknak nem pusztán esztétikai, hanem társadalmi, politikai és kulturális jelentősége lett. Azaz Oscart kapni nemcsak a művészi kvalitásokért, hanem társadalmi szerepvállalás miatt is lehet. Így a zsűri döntése legalább annyira társadalmi-politikai, mint esztétikai szempontok szerint születik meg.

Ennek köszönhetően nyilvánvalóan sokszor érte kritika az Akadémiát, hiszen olykor olyan művek kapták meg a díjakat, melyekre ma már kevésbé emlékszünk, viszont a filmtörténészek által kanonizált remekművek olykor-olykor alulmaradtak a kevésbé jelentős, de a zsűritagok által akkor és ott éppen legjobbnak ítélt alkotásokkal szemben. Ilyen fiaskónak tartják az 1941-es termésből Orson Welles formatörténeti jelentőségű Aranypolgárjának alulmaradását John Ford sokkal konvencionálisabb Hová lettél drága völgyünk? című történelmi drámájával szemben, az 1967-es évből is problémás a Forró éjszakában diadala a hollywoodi megújulást elindító Bonnie és Clyde és Diploma előtt ellenében, 1980-ban Martin Scorsese zseniális Dühöngő bikáját a dögunalmas Átlagemberek ütötte ki a ringből, de talán a 2014-es 12 év rabszolgaság helyett is találhattunk volna a jelöltek között sokkal jobb és izgalmasabb, kevésbé „píszí” filmet is (Nebraska, Mielőtt meghaltam, A Wall Street farkasa).

Bár az utóbbi években annyira nem volt erős a mezőny, az idei, 89. díjátadóba válogatott alkotások annál inkább azok. Jóllehet, azért jelen vannak a szokásos társadalmilag fontos, esztétikailag és történetükben konzervatívabb filmek is (Oroszlán, Holdfény, Fences, Jackie), azért szép számmal találkozhatunk a jelöltek között nagyon szerethető és kimagasló minőségű filmekkel is (Kaliforniai álom, Hell or High Water, A régi város, Elle, Captain Fantastic, Éjszakai ragadozók, A vörös teknős, Toni Erdmann). Az eddigi tendenciák alapján pedig nagyon nehéz megítélni, ki fogja nyerni idén az aranyszobrot, illetve a többi kategória díjait, mivel most van ám a jelöltek között a politikailag korrekt filmtől (Holdfény) kezdve a nosztalgiafilmen (Kaliforniai álom) át a merészebb, társadalomkritikus (Hell or High Water) alkotásokig minden.

S ha emlékszünk, 2012-ben pont A némafilmes, egy fekete-fehér némafilm kapta az aranyszobrot, mely emléket állított a film hőskorának (akár a musicalklasszikusokat idéző Kaliforniai álom). 2007-ben az elégikus és brutális Nem vénnek való vidék és 2014-ben a filmipart kifigurázó, szintén melankóliával telített Birdman lettek a legjobb filmek az Akadémia szerint (mint amilyen a Hell or High Water is), és 2013-ban A 12 év rabszolgaság érdemelte ki az Oscart, melyhez az idei mezőnyből mindjárt két-három jelölt is hasonlítható (A számolás joga, Fences, Holdfény).

A továbbiakban a legfontosabb kategóriákat vizsgálva találgatunk, vajon február 26-án, illetve február 27-ére virradóan ki kapja meg a legjobbaknak járó szobrokat!

Melyik lesz a legjobb film?

A kategória jelöltjei (az Oscargála hivatalos weblapján feltüntetett sorrendben): Érkezés, Fences, A fegyvertelen katona, Hell or High Water, A számolás joga, Kaliforniai álom, Oroszlán, A régi város, Holdfény.

Szerintünk nyer: Kaliforniai álom

Mint már fentebb érintettük, az idei mezőnyben nem annyira egyértelmű, hogy kik győznek annak ellenére, hogy vannak bejáratott, Oscar-biztos témájú jelöltek. Nyilvánvaló, hogy az idei szezon felkapott, agyonhype-olt filmje a fiatal dzsesszrajongó Damien Chazelle üdvöskéje, a Kaliforniai álom. Chazelle tavalyelőtti remekművéért, a Whiplashért már kapott egy Oscart a történet negatív hősét, a hirtelen haragú zenetanárt alakító J. K. Simmons révén, azonban rendezői munkájáért még nem jutalmazta meg az Akadémia.

A Kaliforniai álomtól viszont mindenki el volt ájulva, mert bár mint az említett A némafilmes, nem túl eredeti szerelmi történet, formailag viszont nagyon érdekes alkotás. Hiszen a némafilmes formához hasonlóan régóta halott musical műfaját eleveníti fel a Whiplashez híven remek zenék kíséretében, mintegy kötelezően megidézve számos musicalklasszikust (Fred Astaire, Ginger Rogers és Gene Kelly musicalsztárok alkotásai nem maradhatnak ki). S általában méltatták Emma Stone és Ryan Gosling színészi- és énekesi tehetségét is az ítészek. Így nem fér hozzá kétség, hogy az Akadémia zsűritagjai között is van nem is egy ember, aki elalélt ettől a nosztalgikus, erősen öntudatos, az ó-Hollywoodot megidéző történettől. Ezért a legesélyesebbnek mindenképp Damien Chazelle művét kell megjelölnünk, főleg abból kiindulva, hogy Michel Hazanavicius nagyon hasonló művéért 2012-ben megkapta az Oscart. S persze ott van a 2014-es Birdman, mely ugyancsak Hollywoodról szól, és szintén aranyszobrot kapott.

Tipikus Oscar-témával indulnak az ötvenes évek polgárjogi mozgalmainak, illetve az afro-amerikaiak szegregációjának témáját taglaló, Denzel Washington által eljátszott és rendezett Fences is, Richard Linklater Sráckorának párdarabja, a fekete amerikai fiú élettörténetét bemutató Holdfény, a NASA-nál dolgozó afro-amerikai nőkkel foglalkozó A számolás joga, a PC Guru hasábjain már szereplő Oroszlán, mely egy otthonától távol került indiai kisfiú, illetve a felnőtt Saroo identitáskutatásáról szól, s persze Mel Gibson tőle megszokott harsány stílusban rendezett A fegyvertelen katona című munkája (Böjti kritikája itt olvasható). Nyilvánvalóan mindegyik alkotásra rányomható, hogy „fontos film”, ami nagy előnyt jelent az Akadémia díjátadóján. Ha azt nézzük, művészi és társadalmi szempontok szerint melyik felel meg leginkább az elvárásoknak, akkor a Fences-nél radikálisabb Holdfény lehetne a legesélyesebb, hiszen következetesen realista, az osztályproblémákkal és az afro-amerikaiak helyzetével egyaránt foglalkozó mű.

Nem valószínű, hogy A fegyvertelen katona díjat kap, kiindulva abból, hogy tavalyelőtt a szintén amerikai patriótát bemutató Amerikai mesterlövész sem nyert aranyszobrot. A második világháborúban tevékenykedő, a fegyverviselést elutasító Desmond T. Doss szanitéc sztoriját elmesélő Mel Gibson-film ráadásul meglehetősen problémás is abból a szempontból, hogy egy szélsőségesen pacifista háborús hősről szól, miközben Gibson rá jellemző módon átesztétizálja az erőszakot, s a lassítások, heroikus beállítások (gránátrugdosás…) miatt a háborúnak nem a borzalmassága, hanem épp ellenkezőleg, a látványossága domborodik ki A fegyvertelen katonában.

Nem valószínű továbbá, hogy a többi jelölt, A régi város, a Hell or High Water és az Érkezés díjat fognak kapni. Legesélyesebb közülük még a Hell or High Water (melyet a HBO jóvoltából A préri urai címmel láthatnak a magyar nézők is), mely amúgy egy kiváló, kortárs közegben játszódó elégikus western, illetve gengszterfilm a gazdasági rendszer igazságtalanságáról, a bankok hatalmáról és a korrupcióról. Benne két testvér próbálja bankrablással összeszedni a pénzt a tipikus amerikai vidéken azért, hogy megmentsék a családi farmot. Kétségbeesett, erősen ellentmondásos akció ez a régi világ utolsó szigetének megmentésére, hiszen ártatlan embereket sem kímélve próbálja a testvérpáros az atyai örökséget életben tartani. Mindeközben a rablókat üldöző seriff oldalán az indián származású rendőr kapcsán felmerül az Egyesült Államok múltjának legproblémásabb fejezete, az őslakosok kiirtása a földszerzés miatt.

A Hell or High Water ennyiben már túl messzire megy, nem biztos, hogy ez belefér egy amerikai díjátadón, hogy az amerikaiak bűneit emlegetik a sztori szereplői, főleg Donald Trump idején nem. Mégis a Nem vénnek való vidék 2007-es és a Spotlight tavalyi precedensei bizakodásra adnak okot, jóllehet, a Coen-fivérek western-thrillere közel sem volt ilyen társadalomkritikus, mint Taylor Sheridan és David McKenzie munkája, a Spotlight pedig általánosabb problémákkal foglalkozott, nem piszkálta az amerikaiak önbecsülését. Pedig amúgy az idei mezőny legjobb, legkeményebb filmje a Hell or High Water Ben Foster, Chris Pratt és az idős Jeff Bridges zseniális előadásában.

Nem kevésbé zseniális film A régi város sem, de az meg egyfelől túlságosan idegen Amerikát mutat be (New England, munkásközeg), pedig Casey Affleck és Lucas Hedges a főszerepben mindketten nagyot alakítanak. Kenneth Lonergan műve realista pszichológiai dráma az apaságról és a szülői felelősségvállalásról, mely ugyan az Oscar-díj profiljába vágó téma, ám az eddigi évek tapasztalatai alapján fontosabbak az etnikai kisebbségekkel, szexuális mássággal vagy Hollywood aranykorával foglalkozó alkotások. Ráadásul tavaly a hasonló témát taglaló A szoba is csupán Brie Larson alakítása miatt bizonyult említésre érdemesnek az Akadémia részéről.

S végül nem valószínű, hogy az Érkezés kap díjat (Pozandr kritikája a filmről). Dennis Villeneuve műve szintén inkább személyes dráma sci-fi köntösbe bújtatva, s az érdekes idegenábrázoláson kívül az Érkezés nem mutat fel semmi olyat, ami miatt az Akadémia díjazni szereti az adott év kedvenceit.

Ki lesz a legjobb férfi színész?

Főszereplő kategória: Casey Affleck (A régi város), Andrew Garfield (A fegyvertelen katona), Ryan Gosling (Kaliforniai álom), Viggo Mortensen (Captain Fantastic), Denzel Washington (Fences)

Szerintünk nyer: Casey Affleck

Mellékszereplő kategória: Mahershala Ali (Holdfény), Jeff Bridges (Hell or High Water), Lucas Hedges (A régi város), Dev Patel (Oroszlán), Michael Shannon (Éjszakai ragadozók).

Szerintünk nyer: Dev Patel

Mint írtam, a Kaliforniai álom az idei díjátadó legesélyesebbje több okból is. A filmtörténeti és esztétikai okokat már leírtam, s utaltam rá, hogy Ryan Gosling alakítása is elnyerte a kritikusok tetszését. S Gosling, mint korunk egyik legfelkapottabb színésze, a Fél Nelsonért pedig már majdnem bezsebelt egy Oscart. Illetve az is bizonyos, hogy a Golden Globe-díj régóta az Oscar egyfajta előfutára, avagy ami ott díjat nyer, az jó eséllyel indul az akadémiai aranyszoborért is. Mind Ryan Gosling, mind a Kaliforniai álom megnyerte az idei Golden Globe-ot, jóllehet, drámai kategóriában éppen a Holdfény diadalmaskodott, színészek közül pedig Casey Affleck A régi városból. Így nagy esélye van Ryan Goslingnak az Oscar-díjra, azonban Casey Affleck szorongatni fogja, annyi szent.

S meg van az oka Goslingnak a félelemre, hiszen drámai kategóriában valóban verhetetlen Casey Affleck. Ben „Batman” Affleck öccse olyan szinten átlényegült a kiégett munkás szerepéhez, hogy alig ismerni rá A régi városban. Lee nevű karaktere ápolatlan, szakadt ruhákban, rozoga kocsijában, sápadtan és soványan kísért Manchesterben, s próbálja Lucas Hedges által játszott unokaöccsének útját egyengetni. Személy szerint én eddig a Jesse James meggyilkolása és a Kille Inside Me miatt bírtam nagyon Casey Afflecket, de A régi város új favoritommá vált tőle.

Ugyanezért kedveltem a mellékszereplő kategóriában induló Lucas Hedges-t, aki eleinte kicsit ugyan idegesítő jelenség volt A régi városban, de végül az általa megformált Patrick is emberi karakterré érett. Hedges Affleckhez hasonlóan sikeresen átlényegült, bár nyilván Casey Affleckhez nem ért fel a fiatal színész.

Andrew Garfield annyira nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt A fegyvertelen katonában, gyakorlatilag kétségbeesetten kellett néznie a filmben, míg Denzel Washington nyilván ismét remek volt a Fencesben, de inkább ismerős sztereotípiákból építkezik.

Aki viszont sajnos nem valószínű, hogy szóba kerülhet, az a remek Viggo Mortensen a Captain Fantasticbeli alakításáért. Jóllehet, a Captain Fantastic látszólag a konformizmusról szól, de valójából nagyon is öntudatos, társadalomkritikus és elégikus film, s alapvetően családi dráma arról, hogy egy vadonban élő famíliának vissza kell integrálódnia a társadalomba (ezt azonban nem egy pozitív dologként mutatja be Matt Ross alkotása). A Captain Fantasticben nyújtott teljesítményéért ünnepelték a hatvanasévesen is kiváló formában levő Viggo Mortensent. Mortensen Casey Affleckhez mérhető minőségű alakítást nyújtott, és úgy játszik, hogy egy pillanatig sem jut eszünkbe róla a hozzá tapadt Aragorn-szerep, mivel ő is teljes mértékben átlényegül, eggyé válik Bennel, az idealista, melankolikus főhőssel. Sokak szerint a Captain Fantastic az amerikai színész pályájának legfantasztikusabb alakítása, szóval esélye éppenséggel lenne a díjra, ha az Oscar tisztán az esztétikai értékekről szólna. (A Captain Fantastic amúgy a Hell or High Waterhez hasonlóan méltatlan módon nem kapott hazai moziforgalmazást eleddig, pedig egy őszinte érzelmekkel telített, remek sztori a romantikus „vissza a természetbe” mítosz romba dőléséről.)

Mellékszereplő kategóriában egyébként a legesélyesebb nyilván az Oroszlán, illetve a korábbi Gettómilliomos üdvöskéje, Dev Patel. Kicsit persze érthetetlen, hogy az Oroszlán főszereplője miért mellékszereplői minőségben indul a szoborért (kérdés, hogy akkor ki a főszereplő, illetve ha Sunny Pawar az, akkor ő miért nincs a listában?). De ez most mellékes. A lényeg, hogy Dev Patel tipikus Oscar-arc, nagyon hálás szerepben (nyitott, empatikus, fiatal, jóképű, sportos – minden, ami kell). Ugyan Sunny Pawar sokkal átütőbb alakítást nyújt, sokkal hitelesebb gyermeki naivitása miatt a főhős Saroot megformálva, de kétségtelen, hogy Dev Patel is jó.

Ki lesz a legjobb női színész?

Főszereplő kategória: Isabelle Huppert (Elle), Ruth Negga (Loving), Natalie Portman (Jackie), Emma Stone (Kaliforniai álom), Meryl Streep (Florence – a tökéletes hang).

Szerintünk nyer: Natalie Portman

Mellékszereplő kategória: Viola Davis (Fences), Naomie Harris (Holdfény), Nicole Kidman (Oroszlán), Octavia Spencer (A számolás joga), Michelle Williams (A régi város).

Szerintünk nyer: Viola Davis

A fiúk után jöhetnek a lányok. Erős a mezőny itt is, hiszen olyan nagy nevek tűnnek fel, mint Meryl Streep, a fősodor számára talán kevésbé ismert, de annál zseniálisabb francia színésznő, Isabelle Huppert és persze Natalie Portman, aki a Fekete hattyúért már kapott egy szobrot 2011-ben. A játék itt igazából kétesélyes, hiszen Emma Stone a Kaliforniai álom másik főszereplője, így Ryan Gosling mellett nyilvánvalóan nagy előnnyel indul az Oscarért, és a Golden Globe-díjat is megkapta. De azért nagyon kompatibilis az Akadémia által kedvelt témákkal a Jackie is. A Jackie-ről már olvashattatok a PC Guru Online-on bővebb elemzést, így most nem mennék bele a részletekbe. Annyit azért jegyezzünk meg, hogy a Jackie egy csodás elnökfeleség drámai küzdelméről szól, hogy feldolgozza J. F. Kennedy elnök meggyilkolását, és azt, hogy többé már nem lakhat abban a Fehér Házban, melynek felújításáért annyit tett. Azaz a hatalomvesztés sokkjával kell hirtelen szembe néznie Jackie Kennedy-nek.

Bár Natalie Portman karaktere kicsit túl sokat sír, túlságosan is erre alapozták a készítők a (melo)drámát, azonban mégis el kell ismerni, hogy Portman nagy alakítást nyújt, és a téma is igencsak fontos Amerika számára. Hiszen áttételesen arról is szól a Jackie, hogy a megtépázott elnöki hatalom hogyan áll helyre, s egy, az elnökre felnéző személy hogyan képes talpra állni az ország első emberének bukását követően. Az Egyesült Államokban pedig mindig is zabálta a közönség és a szakma az ilyen talpra állós történeteket, mikor a főhős a nulláról kezdi újra, megmutatva, hogy mit jelent az amerikai virtus – a Rocky is erről szólt, a Flashdance is ezt mutatja be, a tavalyelőtti Mélyütés és a Jackie is a felemelkedés filmje.

Persze ne menjünk el amellett sem, hogy Merly Streep, a veterán színésznő is esélyes volt a Golden Globe-ra a Florence-ért (ráadásul Streep híres felszólalásában erősen bírálta Donald Trumpot), és mellékszereplőként Viola Davis kifejezetten fontos szerepet játszott a Fences-ben.

Aki viszont sajnos nagy valószínűséggel nem kap díjat, az Isabelle Huppert, akit például Michael Haneke A zongoratanárnő című groteszkjében láthattunk. Paul Verhoeven bizarr thriller-drámájában a francia színésznő egy olyan idős (egyébként videojátékiparban dolgozó) igazgatónőt játszik, aki szexuális jellegű támadás és zsarolás áldozata lesz. Ebben az úgynevezett rape-revenge bosszúfilmben (ilyen Charles Bronsontól a Bosszúvágy vagy Quentin Tarantinotól a Halálbiztos) perverz jelenetek és szexuális frusztrációk jelennek meg, nem éppen az Oscar-gála kedvelt témái közé tartozik tehát az Elle sztorija. Pedig Isabelle Huppert zseniális a szerepben, ráadásul a hatvanéves színésznő egy húsz évvel fiatalabb karaktert játszik el rendkívül hitelesen (avagy kirobbanóan jó formában van Huppert). Így művészi szempontból mindenképp megérdemelné a díjat, de Paul Verhoeven filmjének radikalizmusa miatt valószínűleg nem fog aranyszobrot kapni Isabelle Huppert. Még akkor sem, ha a Golden Globe-ot drámai kategóriában megnyerte. De vele szoros versenyben volt Natalie Portman. S a fentiekből következően az Oscarra Portman esélyesebb.

Egyéb esélyesek

Természetesen az Oscar fősodrán kívül még helyet kapnak a rendezvényen egyéb emlékezetes alkotások is a 2016-os évből. Animációs filmek közül tuti befutó Michael Dudok de Wit A vörös teknős című remekműve. A vörös teknős kenterbe veri a kategória többi, inkább könnyedebb témájú tagját, és gyönyörű képeivel, erős vizuális stílusával mutat be egy tipikus Robinson-történetet. Ami persze azért kicsit más fordulatot vesz a cselekmény végén. Ismerős a sztori, kicsit talán túl „koelhós” is, de sebaj, mert őszintén, mértéktartón előadott, s a túlcsorduló zenét leszámítva nem mászik arcunkba, nem tolakodó és giccses. Ha a hasonló témájú Pi életét agyondicsérték annak idején, akkor A vörös teknős is megérdemli ezt, mert az élet pozitív szemléletéről elmélkedik az animációs filmforma tökéletes kiaknázásával. Azaz nem egy realista, kvázi élőszereplős film de Wit alkotása, hanem a rendező mer elszállni, mer szubjektív képekkel megjeleníteni a főhős és elképzelt vagy valós (ezt mindenki döntse el maga) családjának lelki világát, a három főszereplő kapcsolatának alakulását. Életigenlése, optimizmusa miatt mindenképp Oscar-kompatibilis, ráadásul megvalósítását tekintve is magas minőségű. (Bár némi kételkedésre ad okot, hogy a Golden Globe-ot a Disney üdvöskéje, a Zootopia nyerte, amiről nem tudok nyilatkozni, mert még nem láttam.)

Idegennyelvű film kategóriában a Golden Globe-ot ugyan az Elle nyerte, de az Oscarig Verhoeven drámája már nem jutott el, csak színésznői kategóriában. A legesélyesebbnek a díjra a Nader és Siminért már korábban elismert Asghar Farhadi Az ügyfél című alkotása tűnik, melyben a rendező előző művéhez hasonlóan egy házaspár a főszereplő, akik egy prostituált egykori lakását bérlik ki, mely miatt az előző albérlő múltjából zaklatják őket. Az ügyfél keserű tudósítás a közel-keleti ország társadalmi paranoiájáról e személyes drámán keresztül. A társadalmi-politikai töltetű problémafilm témája miatt egyértelműen esélyes a külföldi filmeseknek járó szoborra. Kihívójának a német-osztrák Toni Erdmannt tartják, ám mivel az Elle-hez hasonlóan rendkívül groteszk és perverz filmről van szó, így nem valószínű, hogy Marren Ade amúgy különleges hangulatú drámája fogja learatni a babérokat.

A dokumentumfilmes mezőny is igen erős, sok remek és politikailag is fontos film szerepel a jelöltek között. Az olasz doku, a Tűz a tengeren a menekültválsággal foglalkozik, viszont speciálisan amerikai problémák (afro-amerikaiak alkotmányos kriminalizálása) jelennek meg a 13th-ben, az O. J.: Made in America magáért beszél, ahogy az I Am Not Your Negro címe is, s az autista fiú, Owen Suskind különleges képességéről szóló Life, Animated is elnyerheti az Akadémia zsűrijének szívét.

S reméljük, vasárnapról hétfőre virradóra Deák Kristóf Mindenkijéről is elmondhatjuk majd, hogy elnyerte az Oscar-díjat. A Mindenki a kilencvenes évek elejének egy iskolai kórusát mutatja be. A kórust szervező tanárnő meglehetősen aljas módszerekkel próbálja sikerre vinni az osztályt: hogy ne rontsa az összképet csupán a legjobb hangúak kiemelésével, a csapatban hagyja a kevésbé tehetségeseket is, viszont őket arra utasítja, hogy csupán tátogjanak. A főhős kislány is egy ilyen, akit egyik karakánabb osztálytársa karol fel, és együtt eltervezik, bosszút állnak a kisdiktátor tanárukon. Szerencsére az Oscar előtt a tévében is bemutatják a YouTube-ra felkerült, de azóta onnan eltávolított Mindenkit, nagyon ajánlatos megnézni, mert ha kicsit valószerűtlen is a sztori fő fordulata, a rendezés pompás, Deák Kristóf kiválóan építi fel a feszültséget. Így drukkolunk neki, illetve az egész csapatnak, hogy megkapják az aranyszobrot! (Amire meg van az esély, de azért erős a kisjátékfilmes mezőny is.)