Még mindig az ezredforduló környékén járunk, amikor is a kreatív elmék fénykorukat élték -- legalábbis a mostanság megjelent játékok forradalmi újításait tekintve. Sok olyan cím került akkoriban kiadásra, melyekről először senki nem tudta, de még a fejlesztők/kiadók sem, hogy milyen nagy hatással lesznek a jövőre. Aztán lám, itt tartunk. De vajon elég-e egyetlen forradalmi újítás egy franchise egész életében? -- erre még visszatérünk, most viszont nézzük, mely játékok kerültek e listába!

METAL GEAR SOLID

A lopakodós játékok atyjaként is betudható e cím, lévén a ’98-as megjelenésével minden hasonló jellegű 3D-s próbálkozás előtt jelent meg (a Thief nem sokkal ezután került kiadásra, ami bár szintén korrekt, de teljesen más szemszögből közelíti meg a lopakodós játékmenetet.). Akkoriban több szempontból is forradalmi volt az MGS, egyfelől a grafika zseniális volt, másfelől magával a történetével és a lopakodós játékmechanikájával is kitűnt a lövöldék tömegéből. Olyannyira, hogy például ha e játék nem készült volna el, talán a Tom Clancy nevével fémjelzett Splinter Cell franchise sem létezne. Nem véletlen tehát a minden egyes epizód megjelenése körüli hisztéria, ugyanis nem csak mi, játékosok, hanem a fejlesztők is kíváncsiak, mit is fog most kitalálni Kodzsima Hideó mester és csapata…

GRAND THEFT AUTO III

Senki sem gondolta volna annak idején, milyen tömeghisztériát fognak kiváltani az egyes GTA-részek -- ám ez korántsem volt így mindig, hiszen a Grand Theft Auto (valamint annak kiegészítői) és a GTA II hiába volt korrekt, és hiába tartalmazott rengeteg új lehetőséget, mégsem hozott akkora forradalmat, mint a 2001-ben megjelent GTA III. Az alapok már adottak voltam, ám amiben a harmadik rész mégis kiemelkedik, az a város életciklusa. Már maga a nyitány is lebilincselő, de a folytatás olyan mértékű szabadságot biztosított, melyet addig még nem láthattunk. Mindenképp kiemelendő ennek minőségbeli megvalósítása is, hiszen a 3D-s grafikának, a remek szinkronnak (melybe hollywoodi sztárok is besegítettek) és zenéknek köszönhetően Liberty City nem egy egyszerű virtuális metropolisz volt, sokkal inkább maga a lélegző, örökké mozgásban lévő, titkokkal teli játszótér. Érdekesség, de nem is maga a GTA III jelentett játék-kulturális változást, hanem annak öröksége. És hogy mi is akarna lenni ez az örökség? Bár egyesek kikeltek magukból Chocho egyik cikke után, de ama iromány kiválóan világít rá erre a témára és válaszolja is meg annak kérdéseit! Érdemes elolvasni az egészet, azonban e cikkemhez én csupán néhány sort emelek ki...

„A GTA III tavaly volt tíz éves, a játék e jeles alkalomból még mobilkészülékekre is megjelent. Ez kiváló alkalmat szolgáltatott rá, hogy újra végigjátsszuk az első 3D-s részt, és bár a GTA III vitathatatlanul játéktörténelmi jelentőséggel bír, nemcsak nosztalgiát, de vegyes érzelmű felismerést is hozott. (...) A GTA-sorozat tehát semmi mást nem csinált, mint kitalált egy működő sandbox receptet, amit azóta az összes ilyen stílusú játék átvett tőle.”

És valóban. A GTA I és II még csak próbálkozások voltak, de a III már telitalálat, avagy, ha úgy tetszik, ez a Rockstar igazi aranytojást tojó tyúkja, amit csak szépítgetni kell a korhoz, toldozgatni és kiegészíteni, hogy rajongók millióit mérgezzen meg. (Bár hozzáteszem, a GTA V akár még számos meglepetést is tartogathat, főleg akkor, ha a játék kapcsán kiadott friss infókat megvalósítják, és azok működni is fognak.)

FAHRENHEIT

Egyik kedvenc fejlesztőcsapatom, a francia illetőségű Quantic Dream 2005-ben rukkolt elő második játékával, a Fahrenheittel, mely bár grafikailag is teljesen rendben volt, ám mégsem ezzel emelkedett ki a tömegből. Bár alapvetően egy kalandjátékról beszélünk, mégis több annál, ugyanis a fejlesztők gondoltak egy merészet, s kiötlöttek egy forradalmi irányításnak nevezhető új metódust: a harcmozdulatokat/menekülő manővereket és a különféle interakciókat egy-egy gomb lenyomásával tudtuk aktiválni, mindezt persze sok esetben időre. Aki nem ismeri a játékot, az most legyinthet, s gondolhatja: „ez nemhogy forradalminak, de még csak szórakoztatónak sem nevezhető!” -- tévedés! Az egész csodája a filmes megoldásban rejlett, hiszen amint időben/késve aktiváltuk a felvillanó gombot/gombokat, egy jelenetet kaptunk, s megcsodálhattuk, hősünk miképpen viszi sikerre az adott cselekményt, avagy bukik el, mindezt filmes zenei aláfestéssel. A zseniális hangulat és az érdekes sztori már csak a ráadás volt. És hogy egy ilyen elemekre épülő játékot mennyire nehéz megalkotni, azt szerintem méltán példázza, hogy a Quantic Dream az egyetlen olyan csapat, amelynek fiai és lányai képesek a jelenben is remekelni.

CSAK EGY ISTENI SZIKRA KELL

Az e cikkben szereplő játékok rávilágítanak, hogy elég egyetlen újítás egy franchise életben maradásához, hiszen alapvetően a fenti címek folytatásai közül egyik sem újított annyit, alkotott oly kiemelkedőt, mint először; a Metal Gear Solid komolyodott, a Grand Theft Auto részletesebb, a Fahrenheit szellemi folytatása, a Heavy Rain pedig életszerűbb lett -- viszont az alapmechanizmus nem változott. Így lesznek hát a forradalmi újításokból az unalomig ismételt játékelemek...

Emlékeztető: hozzászólásaitokban írjátok meg, számotokra mely címek azok, amik megelőzték korukat (funkciók, sztorimesélés, audiovizualitás, grafika, tartalom, stb.) -- az olyan legtöbbször megemlített művek, melyek nem szerepelnek a felsorolásban, külön cikket kapnak majd. Addig is, tartsatok velünk!