Aztán továbbgondolva ezt az egészet azon kezdtem töprengeni, hogy vajon csak a lehetőségek/vizualitás/történet terén előzheti meg egy játék a korát, vagy talán a hangulatával is van erre mód. Egy-egy program csak az atmoszférájának hála emelkedik ki a tömegből, s válik rajongók ezreinek kedvencévé. Vegyük példaként a Jurassic Park: Trespasser című játékot, mely grafikailag nagyon is rendben volt, a lehetőségek terén pedig ráaggatható a "megelőzte a korát" kifejezés, ám a hangulata az, amivel mégis játszásra tudta késztetni a játékosokat (mivel félkészen adták ki, és a temérdek hiba megölte a játékot, de a hangulat képes enyhíteni e tüneteket). A cikk utolsó bekezdésében még visszatérek e témához, de most szemezzünk néhány olyan művel, amelyek korukat megelőzve hódítottak, s az ezekben használt elemeket ma is előszeretettel használják.

GRAN TURISMO

A PlayStation történetének egyik legfontosabb címe a sokszor Jamaucsi Kazunorival egy lapon emlegetett Gran Turismo-franchise, elsősorban annak is az első része, lévén azt megelőzően a szimuláció konzolfronton nem volt elterjedt. Temérdek mennyiségű arcade versenyjáték neve ragyogott fényesen a lexikonokban, de ’97 decemberében minden megváltozott: jött egy új cím, amely végtelenül kidolgozott, Európában addig sohasem látott gépeket vonultatott fel -- ez volt a GT első része, kizárólag PlayStationre. A fizika csak az egyik pozitívuma, mivel az olyan apróságok, mint a jogosítványszerzés, autóink tuningolása vagy vásárlása (használt/új masinák), teljesen újnak hatottak, nem véletlen, hogy rajongók millióit mérgezte meg a program. És bár lehet vitatkozni, napjainkban melyik cím a legjobb vagy legnépszerűbb, tagadhatatlan, hogy a Gran Turismo volt az első olyan autós konzoljáték, amelyben törekedtek a szimulációra. A Poliphony Digital csapata megalkotta a saját Mona Lisáját, és bár a sorozat következő részeiben temérdek fejlődés ment végbe, ekkora áttörést azóta sem értek el a srácok -- sem más fejlesztők.

MAX PAYNE

A Remedy Entertainment 2001-ben ajándékozta meg a világot a mára már fogalommá érett Bullet Time-effektussal, ami akkoriban két okból is rajongók millióit kápráztatta el: egyfelől borzasztóan látványos és hangulatos volt e funkció aktiválása, másfelől ez időszakban hódított a Mátrix című film, amiben, mint azt tudjuk, az egyes karakterek gyorsaságát az időlassítással kívánták érzékeltetni. Mindez persze önmagában kevés lett volna a sikerhez (vegyük csak az Enter the Matrixot, abban is volt időlassítás, de az összkép... nos, erősen közepes volt.), és bár zseniális volt a zenei aláfestés, hangulatosak voltak a pályák, életszagúak a karakterek, de mégsem ezek miatt szerettük meg igazából: pozitívumai közül kitűnik noir-jellegű atmoszférája/történetmesélése. És hogy mindezt mennyire szerette a játékostársadalom, azt méltán példázza egyfelől a Max Payne 3 ócsárolása a vidám színvilága okán, illetve, hogy az eredeti Max Payne-kalandot ez év tavaszán kiadták iOS-re én Androidra is (mindkét port remekül sikerült, igaz touchpaddel még így sem az igazi a Max Payne).

HALO

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, a Bungie játéka már több mint tizenegy esztendeje jelent meg, mégpedig először Xboxra, ami azért nagy szó, mert még az ezredforduló után is elképzelhetetlennek tűnt egy korrekt FPS, amely konzolokra jelenik meg (bár a Perfect Dark és a GoldenEye egész jók voltak). Az, hogy megjelent még csak hagyján, itt a hangsúly a minőségen van. Szavakat alig talált rá a gamer-társadalom… Talán nem túlzok sokat, ha azt mondom, az egész világ nem tudta mire vélni a dolgot. Már maga az atmoszféra is roppant érdekes volt, egyfelől vidám, ám mégis baljós hatású, Master Chief pedig akkoriban még csak egy egyszerű baka volt a szemünkben, de a páncélzatát már akkor is imádtuk. A használható járművek, az idegen kütyük/lények és az epikus végjáték mind-mind elkápráztatták a játékosokat. Halo, az első zseniális konzolos FPS, egy játék, ami mára a Microsoft legdédelgetettebb címe, és amely nélkül vélhetően maga a konzol elterjedése sem ment volna olyan egyszerűen.

HANGULATBELI FORRADALMÁROK

Nem kell a szubjektív véleményemet hangoztatnom, ti is tudjátok nagyon jól, valahogy a mostani konzolgeneráció megjelenése nem azt hozta, mint amit várt a világ. (Sokszor hozom fel a konzolokat, ez leginkább annak tudható be, mivel az egyes generációváltásokat követően szokott megugrani a minőség, ami ez által a PC-re is érvényes -- ma már szinte minden multiplatform.) Forradalmi műveket akart mindenki. Olyan áttöréseket, mint a PS One idejében, de inkább visszalépés történt, ami leginkább egy-egy történet hosszában érhető tetten. Viszont a komolyabb hangvételű munkáknak köszönhetően alapvetően elégedettek lehetünk, bár közel sem forradalmiak, de az olyan játékok esetében, mint a Heavy Rain vagy az Amnesia: The Dark Descent, valahogy nem is keressük a korszakalkotói újításokat, hiszen úgy tökéletesek, ahogy vannak. Ez pedig elsősorban a hangulatuknak tudható be -- ám akkor egy játékban vajon lehet maga a hangulat az, ami megelőzi a korát, amit utánozni akarnak? Nekem már megvan a véleményem, de most a tiétekre lennénk kíváncsiak: ti mit gondoltok, lehet a hangulat maga korszakalkotó?

Emlékeztető: hozzászólásaitokban írjátok meg, számotokra mely címek azok, amik megelőzték korukat (funkciók, sztorimesélés, audiovizualitás, grafika, tartalom, stb.) -- az olyan legtöbbször megemlített művek, melyek nem szerepelnek a felsorolásban, külön cikket kapnak majd. Addig is, tartsatok velünk!