Tom Holland negyedik Pókember-filmjét a tervek szerint jövő nyáron kezdik el forgatni, azonban a történetről még semmi konkrétat nem lehet tudni, mármint azon kívül, hogy Amy Pascal producer szerint Peter Parker azon igyekszik, hogy feladja civil életét, hogy teljes mértékben a szuperhősködésre tudjon fókuszálni. A filmet ezúttal nem az előző három részt dirigáló Jon Watts, hanem a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája direktora, Destin Daniel Cretton fogja rendezni, és habár még a felvételek kezdetére is sokat kell várni, a rajongók máris gyártják a különböző teóriákat. Ezek közé tartozik, hogy az ikonikus fekete pókruha biztosan kardinális szerepet fog majd játszani a sztoriban, és állítólag Charlie Cox is visszatér Daredevilként (egy közönségkedvenc karakterrel együtt), illetve Zendaya figurája háttérbe szorul.
És most újabb pletyka ütötte fel a fejét, miszerint Sacha Baron Cohen is benne lesz a filmben Mephistóként. A bennfentes információk Jeff Sneidertől származnak, azonban az illető jelezte, hogy a színész kapcsán nem 100%-ig biztos a fülesben. Baron Cohent már évek óta pletykálják Mephistóval kapcsolatban, elvileg a jövőre érkező Ironheartban tényleg bemutatkozik majd, ami adná magát, hiszen a karaktert a Mindvégig Agathában már felemlegették. A Pókember 4 bemutatója 2026 júliusában várható, az Ironheart pedig 2025 júniusában debütál, és Sneider szerint azért is lehet hitelt adni a pletykáknak, mert úgy véli, a Marvel nem pazarolná el egy „másodosztályú Disney+-os sorozatra” a karaktert, főleg úgy nem, hogy Baron Cohent szerződtették a szerepre.
Habár ez a bizonyos füles nem tűnik túlságosan megalapozottnak, azt már sokkal reálisabbnak tartják a rajongók, hogy mivel a Nincs hazaút végén Tom Hardy Venomja átugrott egy kicsit az MCU világába és otthagyott egy darabkát a szimbiótából, a filmben középpontba kerül majd a fekete pókruha és vele együtt a szimbióták is. Peter Parker állítólag új osztálytársakkal fog lógni, mivel ugyebár a régi barátai elfelejtették, szóval emiatt Zendaya MJ-je csak kisebb szerepet kaphat a sztoriban – és persze tegyük hozzá, hogy a színésznő eléggé elfoglalt mostanában, tehát ez is lehet az oka annak, hogy a Pókember 4-ben kevesebb időt tölt majd a vásznon.
Charlie Cox Daredevilje rövid időre már felbukkant a Nincs hazaútban, igaz, ott civilben, azaz Matt Murdockként, szóval nem lenne ördögtől való gondolat, hogy a negyedik felvonásban is beugorjon egy cameo-szerepben, és emellett Sneider úgy tudja, hogy Joe Bernthal is feltűnhet Megtorlóként.
Viszont a Sony és a Marvel vezetői, azaz Tom Rothman és Kevin Feige állítólag nem értenek teljesen egyet a Pókember 4 irányát illetően: Feige azt akarja, hogy vegyenek vissza egy kicsit a multiverzumos sztoriból, és egy kisebb léptékű kalandot álmodjanak vászonra, míg Rothman ezzel szemben a Nincs hazaút sikerétől vérszemet kapva annak a filmnek a nyomvonalán szeretne haladni, és azt akarja, hogy újra hozzák vissza Tobey Maguire és Andrew Garfield falmászóját.
A képek forrása: Marvel