Az Iron Harvest az egyike volt a tavalyi év legjobb RTS-játékainak, illetve eleve egyike azon kevés címeknek, amelyek a klasszikus stratégiai műfajt próbálták megőrizni és továbbgondolni. Ez a szándék párosult egy nagyon érdekes világgal és háttértörténettel az alapként szolgáló Scythe-társasjáték révén, a játékmenet főbb elemeit pedig az eredeti Company of Heroes-tól emelték át a készítők, ezzel egy nagyon kellemes (még ha nem is kiváló) játékot eredményezve.
A fejlesztők azóta tartották is ígéretüket, miszerint folyamatos bővítésekkel, frissítésekkel folytatták a játék támogatását: az új pályák, a kampányok kooperatív végigjátszási lehetősége mellett pedig még két DLC-t is kapott. Az első a tavaly decemberben megjelent Rusviet Revolution, mely csekély négy euróért cserébe egy négy pályából álló mini-kampánnyal egészítette ki a játékot, melyet ugyan bármikor indíthatunk a főmenüből, végigjátszását két okból is érdemes a három fő történetszál végére hagyni. Egyrészt nagyon erősen spoilerezi az alapjáték történetének néhány kulcsfontosságú elemét, miközben bemutatja, hogy azok hatására Oroszország Scythe-beli megfelelőjében, Rusvietben, hogy kerül sor a valós eseményekhez képest jelentős késéssel a forradalomra. Másrészt a kampány alapértelmezésnek veszi azt is, hogy a játékos már végigküzdötte magát az alapjáték összes kihívásán, így négy rövidke pályáján még a könnyebb nehézségi fokozatokon is elég durva kihívás elé állítja a játékosokat, emiatt pedig leginkább csak az alapjáték veteránjainak ajánlott, akiket ez a kis kiegészítés még érdekel a történet végére.
A sas leszállt
Ám ezt május végén követte a jóval impozánsabb, 20 eurós csomag, az Operation Eagle, mely akár különálló játékként is megvásárolható (ebben az esetben az alapjáték tartalmaiból csak Polania játszható, és kampányából is csak az első öt küldetés). Ez tartalom szempontjából egy teljesen új frakciót ad, három új hőssel, egy hét pályából álló új kampányt, huszonöt percnyi átvezető jelenettel, valamint számos új egységet csap még hozzá az alapjátékhoz. Az új frakció Usonia, az Egyesült Államok Scythe-beli megfelelője, az új kampány pedig azt a nem túl vidám történetet járja körbe, hogyan adta fel az ország részben a közvélemény, részben az erős gazdaságpolitikai nyomás hatására szigorú elveit, amelyek alapján elhatárolódtak az őket közvetlenül nem érintő konfliktusoktól, és szálltak be hatalmas haderejükkel a háborúba a Rusviet Revolution eseményei mellett. A kampány hangulata és cselekménye egészen érdekes lett, mely elég nyíltan állít görbe tükörképet az USA háborús politikájának (az első bevetéseken konkrétan Alaszkát kell elfoglalnunk a Rusviet erőktől, hogy bebiztosítsuk az usoniai mágnások ottani olajkútjainak működését) és önmagát büszke hősként ünnepeltető propagandájának. Egységei pedig (különös hangsúllyal légi haderején és ejtőernyős szakaszain) eléggé felfrissítik a meglevő játékmenetet, főleg, mivel az ellenük való harchoz a már meglevő három frakció is kapott légvédelmi eszközöket.
Váratlan légicsapás
Legalábbis papíron. Az Iron Harvest ugyanis még frissítéseivel sem javította ki azt a két pontot, amit különösen nehezményeztem az alapjátékban: a fedezékrendszert, kombinálva az egységek problémás útkeresésével, illetve a játékmenet fókuszát, mely iszonyatosan gyorsan elveszíti taktikus jellegét, amint pályára lépnek a hatalmas mechek, melyek minél gyorsabb legyártása ráadásul szinte mindig a győzelem zászlaja. Ez pedig hatványozottan igaz Usoniára, mely már a játék viszonylag korai szakaszában képes ágyúkkal felszerelt léghajókat, ejtőernyős gyalogságot és hordozó ballonokat gyártani. Különösen az első kettő az, ami számos szituációt és összecsapást villámgyors mészárszékké változtat, irreálisan redukálva a kihívást. Ezt tovább rontja, hogy a gép elleni Skirmish összecsapások során az ellenséges AI szinte soha nem használta ki saját légvédelmi lehetőségeit, a fedezékrendszer pedig, hála az alapegységeik részét képező lángszórósoknak, még gyorsabban értelmét vesztette, mint az alapjátékban.
Ennek köszönhetően pedig hiába remek az Operation Eagle koncepciója, és örvendetes, hogy egyfajta klasszikus RTS kiegészítőként működik, sajnos a tapasztalatom az, hogy bizony még szükség lett volna némi finomhangolásra, megfontoltságra és tervezésre az új légi egységek kapcsán. Ráadásul azt sem bántam volna, ha szeptember óta a különböző frissítések sűrűjében sikerült volna kijavítani a már jelen lévő, számos kisebb-nagyobb bugot és problémát. Ettől függetlenül az Iron Harvest még mindig a jelenlegi RTS-felhozatal krémjéhez tartozik, ha pedig az alapjáték sem volt elég, ajánlom, hogy adjatok egy esélyt a két DLC-nek is, amik pontozás esetén, együtt, egy 78%-ot biztosan kapnának.
